A szabadságharc leverése után Ferenc József nem tekintette Magyarországot alkotmánnyal rendelkező királyságának. Miután a Függetlenségi Nyilatkozatban Kossuthék kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, a trónfosztott király úgy vélte, az ország eljátszotta alkotmányos jogait. (Ne felejtsük el, Ferenc Józsefet V. Ferdinánd lemondása után nem koronázták magyar királlyá!) Magyarország önálló államiságát elvesztette, a Habsburg birodalom tartományává vált. Miután óriási területű volt, igazgatását, a birodalomba való betagosítását a hatalmas terület feldarabolásával is meg akarták könnyíteni. A '48-as törvényekben kimondott uniót Erdéllyel megszüntették, a határőrvidéket kivonták a magyar közigazgatás alól, a déli részeket Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven elcsatolták, a megmaradt országot öt kerületre osztották. A leszerelt honvédeket besorozták az osztrák hadseregbe, sokakat bebörtönöztek, rendőrségi megfigyelés alá helyeztek, vagy házi őrizetbe kerültek, a hivatalos nyelv a német lett. Az országot nem csupán az elszenvedett vereség, hanem az itáliai rémtetteiről „bresciai hiéná”-nak nevezett Haynau táborszernagy kegyetlen megtorlása, az aradi 13 kivégzése is sokkolta, és kétségbeesett dermedtségbe burkolta. Az aradi vértanúk, és a törvényesen, a király által kinevezett Batthyány miniszterelnök kivégzése Európa-szerte olyan óriási felháborodást keltett, hogy Haynaut még 1849 végén visszahívták Magyarországról. Az osztrák törvények bevezetése, az osztrák mintájú közigazgatás kiépítése 1851–1853 között szilárdult meg.

Azt azonban tudnunk kell, hogy az 1850-es éveket nem lehet egyértelműen olyan negatívan értékelni, ahogyan azt a tankönyvekben leírják. A polgári átalakulást nem lehetett meg nem történtté tenni. Ferenc József rendeleteivel megnyitotta az utat az iparfejlődés előtt, a pénz- és hitelélet élénkítése, az oktatási rendszer modernizálása, a Deák Ferenc által igazságügy miniszterként kidolgozott polgári törvénykönyv bevezetése, az úrbéri viszonyok rendezése, a vasút-, és útépítés óriási mértékű megindulása, a postarendszer kiépítése és modernizálása, egyház és állam viszonyának rendezése mind-mind ehhez a korszakhoz köthető, és előkészíti a kiegyezés után meginduló gazdasági és társadalmi fejlődést.

Maga Julius Haynau táborszernagy is ellentmondásos figura. 1786. október 4-én a hesseni tartománygróf és egy zsidó patikuslány törvénytelen fiaként látta meg a napvilágot. Apja azonban elismerte őt fiának, s így örökölhette a nevet, és az ezzel járó előjogokat is. Fiatal korában a Habsburgok hadseregében indult katonai pályája. A napóleoni háborúk idején tűnt ki tehetségével, 1848-ban már tábornok volt, és a Habsburgok észak-itáliai tartományaiban állomásozott. Miután az 1849. március 31-én Bresciában kitört lázadást vérbe fojtotta, kiérdemelte a „bresciai hiéna” csúfnevet. A „fejgörcsök embere” ezután érkezett Magyarországra, ahol sikeresen leverte a magyar szabadságharcot is.

1850-ben Ferenc József nyugdíjazta, ekkor 400 ezer gulden jutalmat is kapott, s ebből Szatmár megyében vásárolt magának birtokot Nagygécen, ott telepedett le, és ott élt haláláig, 1853. március 14-ig.

A rokkant-alapítványok – köztük a Haynau-alapítvány – ügyeinek kezelésére létrehozott bizottság programja
Abszolutizmuskori Levéltár – K. K. Statthalterei für Ungarn – Általános iratok (D 55) – 1850:24451

Haynau Ausztrián kívül máshol sem volt népszerű: Angliában megverték, később ugyanígy Brüsszelben is, Párizsból alig tudott elmenekülni. Érdekes adalék, hogy éppen abban az országban talált nyugalmat élete utolsó éveiben, ahol a legjobban gyűlölték.
Egy humanitárius célzatú pénzügyi művelettel is tarkította hírhedt magyarországi tevékenységét. 1849. december 10-én (még ekkor hivatalában volt) létrehozta a róla elnevezett „Haynau-alapítványt”, melynek célja a cs. kir. és honvédsereg háborúban megcsonkult, legénységi állományú tagjainak támogatása. Az alapítvány felét a cs. kir. sereg, másik felét a honvédsereg tagjainak szánta. Kezdő tőkének Pest német lakosaitól 9 055 pengőt, 17 és fél krajcárt, valamint 4 aranyat gyűjtött össze. Az alapítvány alapszabálya szerint a támogatások folyósítását 1850. július 1-jétől kezdték meg. A támogatások – a rokkantság mértékétől függően – napi 20, 14 vagy 10 krajcárból álltak. Ha a cs. kir. hadsereg rokkantjai elfogynának, a nekik fenntartott helyekre is volt honvédeket lehetett felvenni.
Az alapítvány 1871-ig működött, teljes iratanyaga ma a Hadtörténeti Intézetben kutatható.

Iratfotó: Czikkelyné Nagy Erika