Nem a mai kor találmánya az újrahasznosítás. A középkor embere igencsak megbecsülte – többek között – az íróanyagot, amely elég szűkösen, vagy meglehetősen drágán állt rendelkezésére. Gondoljuk csak meg, hogy egy-egy pergamen kódexhez egy-egy kisebb birkanyáj bőrére volt szükség, és a megmunkálás is időigényes volt. A papír se hengerekről gördült vég nélkül, hanem ívenként kellett meríteni, szárítani. Ha pedig liturgikus könyvről volt szó, a tartalomból és a használatból eredő megszentelődés se tette lehetővé, hogy „szemétre” kerüljön a kötet. A másodlagos felhasználás során – könyvgerinc fűzéséhez használt kisebb csíkok, a teljes tábla kötőanyaga - sok érdekesség megőrződött. Többek között nyelvemlékeink, például a gyulafehérvári sorok maradtak fenn ilyen módon.   Az előttünk fekvő pergamen lap „tucatholmi". Liturgikus könyv (evangelistarium) töredéke, melyen Karácsony harmadik, ünnepi miséjének introitusa, bevezető éneke olvasható (alulról a harmadik sor).     A Csíksomlyói Madonna Háromszék címerében, 1793

Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak – Kolozsmonostori Konvent Országos Levéltára – Protocolla, libri regii et stylionaria (F 15) – 8. kötet

Az ének mellett evangélium részletet is tartalmaz a kódextöredék: a Szent Család találkozása az agg Simeonnal és Anna prófétanővel – Lukács 2, 34-40 (felülről a hetedik sor végén a piros betűktől).

A kötet, melynek kötéséből előkerült a töredék a kolozsmonostori konvent hiteleshelyi működése során létrejött másolatokat tartalmaz. A középkor gyakorlata az oklevélszövegek megőrzésére két módot ismert. Az első az úgynevezett párok kiállítása – ebben az esetben az egy lapra kétszer (többször) leírt szövegek közé beszúrt betűsort átvágták (pl.: DL 5803) és a későbbi összeillesztés tanúsította az oklevél hitelességét. Az egyik példányt a kiállító intézmény őrizte. Ez a chyrographálás. A későbbi a másolati könyvek készítése (registrum, protocollum), melyekbe vagy az oklevél teljes – vagy csak lényeges részeinek – szövegét másolták, fogalmazták bele. A gyakorlat hiteleshelyenkét és koronként eltérő volt. Kolozsmonostoron a XV. században vált általánossá a protocollumok készítése, de ezek még összefűzetlen lapok voltak eleinte. A XVI. században egyre komolyabb igény jelentkezett korábbi, a konvent előtt bemutatott oklevelek bemásoltatására is. A fejedelemség korában világi személyzettel működő intézmény gyakran kapott kerestető parancsot, ekkor a szó szoros értelmében „felhányták a levéltárat”. Az összefűzetlen iratcsomók eredeti rendjének helyreállítása 1575-től egyre égetőbbé vált. Végül 1640–1648 között Enyedi Pálfi István volt az, aki a köteteket a ma ismert formájukba összerendezte, mutatóval ellátta és beköttette. Sok helyen találjuk bejegyzését hiányra, folytatásra, kötésre vonatkozóan. A kötéstáblákhoz a már nem használt, kéznél levő kódexek lapjait is felhasználtatta.

A másolati könyvek használata természetesen az uralkodói kancelláriák gyakorlatában is megtalálható. Karácsonyi köszöntőnk másik képe az Erdélyi Udvari Kancellária Libri Regii (B 18) XIII. kötetében (14. rksz.) található: Csík- Gyergyó- Kászonszék pecsétjének adományozása. A megvésendő pecsétnyomót itt színes festményen ábrázolták, a címerpajzs négy mezejében a terület földrajzi jellemzői: hegyek, erdőség, bányák és Erdély címerének elemei: nap és hold kaptak helyet, a szívpajzsban pedig a Csíksomlyói Madonna látható.

Irodalom: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289-1556) I-II. Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta: Jakó Zsigmond. In: A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika