1849 áprilisának végére a főhadszíntéren a cs. kir. csapatok az ország nyugati határára szorultak vissza. A hatvani, tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói győzelmeket követően az ország középső része, leszámítva a budai várat, a honvédsereg kezére került. A magyar hadvezetés előtt két lehetőség kínálkozott: folytatják az előrenyomulást tovább a Lajta felé vagy  Komárom alól visszafordulnak Buda irányába. Mivel a tavaszi hadjárat nagyjából egy hónapja alatt a fősereg jelentősen eltávolodott a hadműveleti bázisától, ekkor már komoly utánpótlási gondokkal kellett megküzdenie. A katonák kimerültek, egyes egységek létszáma jelentősen lecsökkent, így további támadó hadműveletekre alkalmatlanná váltak. Ugyanakkor a függetlenségét nemrég deklaráló és a nemzetközi elismeréséért küzdő magyar állam számára fontos presztízskérdés volt a főváros visszafoglalása.

Welden táborszernagy a budai vár védelmére, mely ekkor már nem számított korszerű erődítménynek, Heinrich Hentzi vezetésével mintegy 5000 katonát hagyott hátra. A magyar hadvezetés arra számított, a honvédsereg nagyjából 30 000 emberének megjelenése mint erődemonstráció már önmagában elegendő lesz, hogy rábírja a császáriakat a vár harc nélküli átadására, azonban csalatkozniuk kellett. Hentzi a megelőző hónapokban a védműveket jelentősen megerősítette és felkészülten várta az ostromot, hiába szólította fel Görgei Artúr a megadásra.

A magyar fősereg május 4-én ért Buda alá, de megfelelő űrméretű ágyúk hiányában a módszeres ostromot csak május 16-án tudta megkezdeni. Addig csupán tábori lövegekkel lőtték a várat, illetve gyalogsági támadásokat indítottak a dunamenti védművek ellen. A szükséges ostromágyúkat Komáromból gőzhajóval szállították a fővárosba és a Nap-hegyen helyezték el őket. Tüzüket a Fehérvári-rondellától délre eső falszakasz ellen összpontosították, ahol hamarosan sikerült is rést törniük. Május 18-ra virradó éjjel Görgei felderítő jelleggel gyalogsági támadást rendelt el, aminek során azonban kiderült, hogy a rés még nem elég nagy a döntő roham megindításához, erre csak három nap múlva került sor.

Május 21-én hajnali 3-kor az összes ostromágyúval egyszerre kezdték lőni a várat, majd több oldalról egyidejűleg indult meg az újabb gyalogsági támadás. A fő betörési pontnak a várfal leomlott részét jelölték ki, de a védők figyelmének megosztására szinte minden irányból jelentős műveletek kezdődtek. A honvédeknek 5 óra felé már több helyen sikerült bejutniuk a várba. A védelmet a Szent György téren megszervezni próbáló Heinrich Hentzit is halálos lövés érte. A harcok reggel 7 óra tájban fejeződtek be, Buda felett ismét magyar zászló lobogott.