Az 1957. május 23-án letartóztatott Bibó István és Göncz Árpád, valamint a június 20-ától előzetes letartóztatásban lévő Regéczy-Nagy László elleni per a Nagy Imre per mellett a legjelentősebb politikai per volt az 1956-os forradalmat követő megtorlások sorában.
Bibó István legfőbb bűne az volt, hogy 1956. november 4. után is aktívan képviselte a forradalom ügyét. Ekkor fogalmazta meg és juttatta Nyugatra a magyar forradalommal kapcsolatos álláspontját és megoldási javaslatait, amely hosszú időre életben tartotta a „magyar kérdést”.

A vádlottak elleni per 1958. július 28-án kezdődött és a zárt tárgyalás augusztus 1-jéig tartott. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának népbírósági tanácsa Bibó István I. rendű, Göncz Árpád II. rendű vádlottat életfogytiglani börtönre, Regéczy-Nagy László III. rendű vádlottat tizenöt évi börtönre ítélte. Az ítélet 1958. augusztus 2-án, kihirdetéskor jogerőre emelkedett.

Bibó István elleni vádpontok közül az egyik csoportot azok képeztek, amelyben memorandumok készítését rótták a terhére. 1956. november 4-én közzétette a Magyarok című kiáltványt, amelyben visszautasította azt, hogy a magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita momentumok szennyezték be. Súlyosan esett a latba, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt bábkormánynak nevezte és az ENSZ segítségét kérte. 1956. november 6-án Expozé és Tervezet címmel iratot készített, amelyben az 1949-es alkotmányt figyelmen kívül hagyva az 1946. I. törvény szerinti köztársasági államformát vette alapul. Ez a dokumentum alapozta meg az 1956. december 1. és 8. között elkészült Közös nyilatkozatot, amely Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a kibontakozás útjáról tartalmazott összefoglalást. 1957. január és április között politikai tanulmányt készített Magyarország helyzete és a világhelyzet címmel.

Bibó István (1911-1979)

Közép- és felsőfokú tanulmányait Szegeden végezte, itt szerzett jogi diplomát. Néhány éves bírósági munka után 1938-től az Igazságügyminisztériumban dolgozott. A nyilas hatalomátvételt követően letartóztatták, de hamarosan kiszabadult, ezt követően illegalitásban élt a háború végéig. 1945-46-ban a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, emellett 1950-ig tanított a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia 1946-ban választotta tagjai sorába. 1950-ben eltávolították a katedráról, a forradalom kitöréséig az Egyetemi Könyvtárban dolgozott. 1956 októberében részt vett a Nemzeti Parasztpárt újjászervezésébe. A párt már Petőfi Párt néven delegálta a harmadik Nagy Imre kormányba. Egy nappal a szovjet támadás megindulása előtt, november 3-án nevezték ki államminiszternek. 1963-ban amnesztiával szabadult, ezt követően a Központi Statisztikai Hivatal könyvbeszerzési osztályán sikerült elhelyezkednie tudományos munkatársként. Ez a beosztás lehetővé tette, hogy a napi munkája mellett saját, politikatudományi kutatómunkájával is foglalkozhasson. 60 évesen, 1971-ben vonult nyugdíjba, nyolc évvel később hunyt el Budapesten.

A vádpontok másik csoportját azok képezték, amelyek bűntettként rótták fel, hogy nyilvánosan kérte a külföldi beavatkozást és személyesen is kapcsolatot létesített külföldi szervezetekkel és diplomatákkal. 1956. november 4-én egy feljegyzést adott át az amerikai követségen az Amerikai Egyesült Államok kormányának címezve, amelyben kérte az USA közbelépését a szovjet beavatkozással szemben. 1956. december 16. és 20. között személyes kapcsolatot teremtett Rahman indiai ügyvivővel és Menon indiai nagykövettel. Felhatalmazta az indiai ügyvivőt arra, hogy a Közös nyilatkozat egy-egy példányát juttassa el az ENSZ főtitkárához és a magyar ügyet vizsgáló ENSZ ötösbizottság Bécsben tartózkodó ceyloni tagjának. Hozzájárult ahhoz is, hogy Göncz Árpád tájékoztatást adjon Cope budapesti angol követségi első titkárnak a magyarországi helyzetről.

XX-5-h-1958-42., Legfelsőbb Bíróság, Visszaminősített büntető TÜK iratok

A Magyar Országos Levéltár őrizetében a koncepciós eljárás kihallgatási jegyzőkönyvei és a vádirat található meg. Ezek a dokumentumok már csak a nyílt nyomozás során keletkezett iratokat tartalmazzák, arra, hogy 1957. május 22. előtt, amikor is az ügyészség elrendeli a nyílt nyomozást, titkos információgyűjtés folyt, csak közvetett bizonyítékok vannak. A nyomozás elrendelésének okaként ugyanis már az szerepel, hogy számos tanú vallomása és tárgyi bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy Bibó István vezető szerepet játszott államellenes szervezkedésben. Bibó István ezzel a halálbüntetéssel fenyegetett gyanúval szembenézve vállalta és mondta el gyanúsítotti kihallgatása során nézeteit a magyar forradalomról.

Az első adat arról, hogy Bibó István tevékenysége a belügyminisztérium látókörébe került, egy jelentés Szalma József őrnagytól 1957. augusztus 17-én. A belügyminisztérium munkatársa Tömpe István belügyminiszter-helyettes utasítására hivatkozva Apró Antalnak terjesztette fel a Bibó által készített Expozét.

XX-5-h-1958-42., Legfelsőbb Bíróság, Visszaminősített büntető TÜK iratok

Az eddig publikált tanulmányok alapján 1957. május 24-től kezdődően 1957. augusztusig havonta legalább háromszor-négyszer hallgatták ki Bibó Istvánt. 1957 és 1958 januárja között a kihallgatások szünetelnek. Az eddig nem publikált kihallgatási jegyzőkönyvek közé tartozik az 1958. július 8-án felvett kihallgatási jegyzőkönyv, amely a Magyar Országos Levéltár őrizetében található. A jegyzőkönyv valódisága azonban erősen kérdéses. Az iratot megtekintve azonnal látható, hogy másodpéldányról van szó, a jegyzőkönyvet aláírások sem hitelesítik. A jegyzőkönyv nem tartalmazza az ügyészi kérdéseket sem, csak a jegyzőkönyv végén található, hogy a kihallgatáson Kovács János ügyész vett részt. A jegyzőkönyv kizárólag Bibó István elmondását tartalmazza 1956. november 3-ától 1957. áprilisig tartó időszakáról. A 25 oldalas jegyzőkönyv adatai megegyeznek a más időpontokban részleteiben elmondott tevékenységének, annak mindegy rövid kivonatának tekinthető. A jegyzőkönyvet közvetlenül megelőzi egy kézírásos feljegyzés, amely ügyésztől vagy egy belügyi kihallgatótól származik, mivel részletesen elemzi, hogy Bibó István védekezése mire fog épülni, az egyes gyanúsításokra mit fog felhozni.

A két dokumentum együttesen mindenképpen további forráselemzést igényel, mivel nem világos, hogy a dokumentumokat valóban felhasználták-e az eljárás során, illetve, hogy milyen szerepet tölthettek be az elkészült anyagok.

 Fotó: Czikkelyné Nagy Erika