Ybl Miklós (1814-1891) tevékenységét, alkotásait, életművét sokan és sokféleképpen értelmezték, magyarázták. Tehetségét, munkaerejét elismerték itthon és külföldön egyaránt. Az 1953-ban alapított Ybl Miklós-díj már hangsúlyozta a „mester" építészetben betöltött szerepét.

A második világháború befejezését követő három év (1945-1948) a háború sújtotta Magyarországon a romeltakarítás, majd az újjáépítés időszaka volt. Ekkor, a hároméves terv keretében számos középületet hoztak helyre, építettek újjá. Az építészekre ebben az időszakban óriási feladat és teher hárult, ugyanakkor új lehetőségek is nyíltak előttük, miközben ők is átestek a társadalom jelentős részét érintő igazolásokon. Többségüket kollaboránsnak tekintették, de a legsúlyosabb vétek a „jobboldaliság" volt. A szakma sok jeles képviselője elhagyta az országot. Egyesek - kényszerűen, esetleg új meggyőződésüknek megfelelően - beléptek a kommunista pártba. A korábban származásuk vagy meggyőződésük miatt üldözöttek eleinte lelkesen üdvözölték, remélték a változásokat.

Újjáépítés vagy helyreállítás? - Ez volt az építészszakma háború utáni első dilemmája. A dilemmát a politikai események menete (például az államosítás) rövid úton eldöntötte, megszüntetve a feszültséget is, ami ezzel kapcsolatban a remények és a realitások között húzódott.

A kommunista rendszer a politikában, a gazdaságban és a kultúra egyéb területein 1949-re végrehajtotta a hatalom szovjet mintának megfelelő átalakítását. Az építészet gyakorlatában és elméletében azonban csak ekkor kezdődött el igazán a „szovjetizálás". 1948 második felében megkezdték az állami tervezőintézetek felállítását, létrehozták az Építéstudományi és Tervező Intézetet, mely rövid működés után Magasépítési Tervező Intézetre (MATI) és Építéstudományi Intézetre oszlott. Ezekben az intézetekben tervezték a korszak legjelentősebb alkotásait. 1950 elejére a több ezer magántervezőt, köztük több száz építőművészt tervezőintézetekbe tömörítettek. A szakmai presztízs emelését szolgálta a „haladó műszaki értelmiség" körébe sorolás, a Magyar Építőművészek Szövetségének megalakítása, az építészet kulturális szerepének hangsúlyozása.

A Dunai Vasmű főbejárata, Dunaújváros, 1952-53 (Tervezők: Lauber László és Szendrői Jenő)

Fehérvári úti rendelőintézet (Tervezők: Szendrői Jenő és Lévai Andor)

Az Ybl Miklós díj alapítása

Az új rendszer az építészek munkáját díjjal is honorálni akarta. Ennek elismerésére a kormány 1953-ban Ybl Miklós-díjat alapított. A nagy építészeti vitában Major Máté szerint Ybl Miklós még idegen formákat felhasználó (értsd: kozmopolita) és a főurak és főpapok igényeit kiszolgáló (értsd: reakciós) építész. Ellenfelei azonban már mint a magyar nemzeti építészet képviselőjét emlegették. Ybl munkássága Pollack és Hild mellett így lett a „haladó hagyomány" része. Egy róla elnevezett építészeti díj akkor határozott jelzés is volt a modern építészethez kötődő „makacs" építésztársadalom felé.

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1069/1953. (XI. 6.) határozatával alapította a díjat. Az előterjesztést Gerő Ernő (1898-1980), a Minisztertanács első elnökhelyettese terjesztette a Minisztertanács elé. Az előterjesztés indoklásában szerepelt, hogy az építőművészet az ötvenes években a szociális és kulturális beruházások fokozódásával emelkedett, a nagyarányú lakóház építkezések és a középületek jelentősen befolyásolták a városképet, amelynek művészi kiképzése döntő fontosságú. Gerő a díj alapítását azzal indokolta, hogy „a különböző művészeti ágaknak már megvannak a maguk díjai, az építőművészek ilyen irányú jutalmazása megoldatlan", ezért az Építészeti Tanács létrejöttekor a Minisztertanács határozata kimondta: „az Építészeti Tanács jutalmazza meg a kiváló építészeti és városépítészeti alkotások tervezőit, illetve ilyen irányú tudományos munkák szerzőit". Ezen indokok alapján „a múlt legismertebb nevű magyar építőművészéről, Ybl Miklósról elnevezett építőművészeti díjat kell alapítani". Ybl Miklóson kívül más kortárs építész neve fel sem merült. A Minisztertanács elfogadta az előterjesztést, és „Ybl Miklós-díj" elnevezéssel építőművészeti díjat alapított a „kiemelkedő szocialista-realista építészeti és városépítészeti alkotások tervezőinek és az ilyen irányú tudományos munkák szerzőinek kitüntetésére, valamint az alkotó kedv serkentésére". A díj odaítélését a Minisztertanács hatáskörébe utalta. A díjat csak akkor lehetett kiadni, ha azokra „megfelelő számú érdemes" jelölt volt. A díj költségeit az Építészeti Tanács költségvetésében irányozták elő, a határozat végrehajtásáról az Építészeti Tanács elnöke gondoskodott. A díjat minden évben az elért építészeti teljesítmények jutalmazására adták, és hat I. fokozatú, egyenként 7000,- Ft-os és hat II. fokozatú, egyenként 5000,- Ft-os díj kiosztására volt lehetőség. A díjjal emlékérem, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom járt A Borsos Miklós alkotta érem bronzból készült, kör alakú, 60 mm átmérőjű. Egyik oldalán Ybl Miklós dombormű arcképe, a szélén Ybl felirat, valamint Borsos mesterjegye látható. A másik oldalán vésett felirattal az adományozott neve és az adományozás évszáma található. A kiosztott Ybl-díjak megítélése és adományozása alapvetően szakmai szempontok alapján történt, de adományozását a hatvanas évekig főként politikai szempontok motiválták.

Az Ybl Miklós díj emlékérem (Borsos Miklós alkotása)

A kitüntetés átadására először az alapítás évében, 1953-ban került sor. A beérkezett pályázatokat előzetesen a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai testülete értékelte és véleményezte, majd a díj odaítéléséről az Építészeti Tanács döntött. A kitüntetésre javasoltak névsorát 1953. november 12-én Trautmann Rezső építésügyi miniszter terjesztette a Minisztertanács elé. Az előterjesztés tartalmazta a jelöltek rövid életrajzát, korábbi tevékenységét, munkahelyét, de feljegyezték a jelölt párttagságát, pártonkívüliségét vagy párttagjelöltségét. Egy esetben egy 1947-ben a pártba belépett, de a felülvizsgálatnál kizárt személyt is felvettek a jelöltek közé.

Az 1953-ban kitüntetettek egy kivétellel budapesti építészek voltak, akik a Középülettervező Vállalatnál, a Középülettervező Intézetnél (KÖZTI), a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetnél (VÁTI), a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalatnál (LAKÓTERV), a Várostervező Vállalatnál és Sztálinvárosban dolgoztak. Az egyetlen vidéki kitüntetett egy soproni építész volt.

A kitüntetést olyan építészek kapták, akik elsősorban az '50-es évek építéspolitikájának eredményeit reprezentáló, például ipari létesítmények (soproni faárugyár, tiszalöki gát- és erőmű), lakó- és középületek városrendezési (így Miskolc, Kazincbarcika, Várpalota, Komló, Sztálinváros, csepeli rendőrség, Színművészeti Főiskola, szolnoki irodaház, pártszékház) terveinek elkészítésében vettek részt. Nemcsak a szocialista-realista építészet tervezési munkáit jutalmazták, hanem azokat is, akik előadások tartásával, cikkek írásával sokat tettek a szovjet építőművészet megismertetéséért és propagálásáért, vagy építészetelméleti kérdésekkel foglalkoztak.

A magyarországi építőművészeknek ma is legrangosabb szakmai kitüntetése az Ybl Miklós-díj, melynek több mint fél évszázados története során voltak kisebb változások az évenként díjazottak számát és a díjazás szempontjait illetően, ezek azonban nem halványították érdemét, jelentőségét. A díjazottak száma és a díj összege az évtizedek során többször változott. 1954, majd 1956 után 1959-ben került sor jelentősebb átalakításra: az 1958. évi díj odaítélésekor megtartott vitában Aczél György javasolta, hogy „még számos, az Ybl Miklós díjhoz hasonló díj kerül évenként adományozásra, ezeket azonban minden esetben az illetékes miniszter adományozza". A kormány elfogadta az előterjesztést, s a díj adományozását az építésügyi miniszter hatáskörébe utalta.

1959. március 26-án a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1009/1959. (IV. 1.) sz. határozata módosította az 1953. évi határozatot, s ezen túl az Ybl Miklós díj odaítéléséről a Magyar Építőművészek Szövetsége véleményének meghallgatása után az építésügyi miniszter döntött.

Ezt a Magyarországon építészeti tevékenységért kapható legmagasabb szakmai kitüntetést 1953 és 1994 között 377 építész kapta meg. Az 1957. és az 1959. évek kivételével évente minden évben átadták. 2010. április 6-án posztumusz Ybl Miklós-díjat kapott 17 építőművész, olyanok, akik az alapítás éve óta nem részesültek a díjban, de tevékenységük alapján jogosultak lettek volna arra. A díjban tükröződik az a kép is, melyet az építész szakma (intézményein keresztül) évről évre önmagáról alkot, valamint a kor, mely meghatározta a szakma gyakorlásának körülményeit és magát az építészetet is. A kitüntetetteket szakmai körökben eddig is ismerték, de a kitüntetések által elismertté is váltak.

Felhasznált irodalom:

• Ybl Ervin: Ybl Miklós. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1956.
• Simon Mariann: „Az építészeti tudás maradéktalan és független érvényesülése". Elmélet és gyakorlat 1945-1948. Architectura Hungariae. Bp., 1999. I. évf., 3. sz.
• Simon Mariann: „Fordulatnak kell bekövetkeznie építészetünkben - jelentős fordulatnak". Elmélet és gyakorlat 1949-1951. Architectura Hungariae. Bp., 1999. I. évf., 4. sz.
• Szalay András: Évek, művek, alkotók. Ybl Miklós-díjasok és műveik, 1953-1994. Bp., 1994.
• Szalai András: „Tükör által, homályosan..." Negyven év építészetéről az Ybl-díjasok ürügyén. Architectura Hungariae. Bp., 1999. I. évf., 2. sz.