A közszolgálat egyidős az állam megjelenésével, hiszen mindig is szükség volt olyan írástudó rétegre, mely ellátja az államigazgatási teendőket, és lojális a rendszerhez, amelytől megélhetése függ. Habár a történelem folyamán nem mindig köztisztviselőknek hívták őket, mégis évszázadok óta ők biztosították az államigazgatás gördülékenységét, egyáltalán működését.

A felvilágosodás korában megjelenő modern állam kialakulásával, az állam és egyház elválásával, a közigazgatási ágak szétválasztásával ez a réteg is átalakult. A 18. században jelentek meg azok a közszolgák, akik már élethivatásszerűen dolgoztak az államigazgatásban, és munkájukat a szükséges szaktudással, iskolai végzettséggel látták el.

Magyarországon Mária Terézia és II. József uralkodása alatt alakult ki az a hivatalnokréteg, amelyet már modern értelemben vett, szakképzett közszolgák alkottak. A katonai minősítések szolgálnak mintául a hivatalnoki minősítésekhez is. A köztisztviselők Mária Terézia kora óta részesülnek állami nyugdíjban.

A "Bach-huszárok" uniformisa Jelzet: MNL OL Abszolutizmuskori levéltár  K. K. Militär- und Civil-Gouvernement für Ungarn - Civil Section (D 46) - 1854:10773.

A minősítés igen fontos dolog volt a köztisztviselő számára, hiszen a jó minősítés határozta meg hivatali előmenetelét, fizetésemelését. Ha állást változtatott, vitte magával minősítési listáját, és ez jelentős súllyal esett latba az elbírálásnál: megkapja-e az állást, vagy sem. A hivatalnoktól elvárták, hogy igyekvő legyen, szorgalmas, továbbképezze magát állásában, jellemére nézve pedig legyen kellemes, jól nevelt, tudjon együtt dolgozni kollegáival, és engedelmeskedjen hivatali feljebbvalójának. A nyelvtudás nem előny, hanem elvárás volt.

Különös jelentőségűek voltak a minősítési lapok az 1850-es, 1860-as időszakban. Az 1848-1849. évi szabadságharc leverése után az új közigazgatási rendszerben csak olyan személyeket alkalmaztak, akik igazolni tudták, hogy a szabadságharc idején nem kompromittálódtak, nem vállaltak szerepet a forradalomban, nem álltak alkalmazásban a magyar minisztériumokban. Ezt a hivatalnokoknak az ún. igazolóbizottságok (Purifications-Comité) előtt kellett tisztázniuk, mai szóval az eljárást átvilágításnak neveznénk. Mivel a közigazgatás nyelve a német lett, talán ez az egyik oka annak a toposznak, mely meghonosodott a korszakra vonatkozó szakirodalomban, vagyis annak, hogy a "Bach-huszárok" külföldiek voltak, az új rendszer magyarokat nem alkalmazott.

A szolgabírói hivatalok személyzetének egyenruhatervezete Jelzet: MNL OL, Abszolutizmuskori levéltár K. K. Districts-Regierung Grosswardein, Általános iratok (D 117) - XVI. C 1851:9049

Az 1860-ban újra felállított Magyar Királyi Kancellária ma is őrzi azoknak a hivatalnokoknak a minősítési tábláit, akik a Bach-korszak idején állami alkalmazásban álltak. Ezek igen sok mindent elárulnak a megfigyelőnek.

Az 1850-es években szolgáló hazai hivatalnokréteget erős túlzás lenne idegennek beállítani. Mivel a német lett a hivatali nyelv, akadtak természetesen olyanok, akik a cseh-osztrák tartományokból vagy Szilézia területéről jöttek Magyarországra dolgozni, de kijelenthetjük, hogy hivatalnokaink zöme magyar volt és többnyire az 1848 előtt időszak vármegyei hivatalainál vagy a Magyar Kamaránál, a Magyar Királyi Helytartótanácsnál vagy a Magyar Királyi Kancelláriánál szolgáltak. Az 1848 előtti hivatalnokrétegnek latinul, németül mindenképpen tudnia kellett, így számukra a német hivatali nyelv nem okozhatott gondot.

A minősítéseket a hivatalnok elöljárójának, vagy a hivatalvezetőnek kellett elvégeznie. Az illető benyújtotta iskolai bizonyítványait, az előző munkahelyéről kapott igazolásokat, fizetési kimutatásait, esetleges kitüntetéseit stb. A minősítési lapra rávezették valamennyi iskoláját, az elemi (általános) iskolától kezdve a gimnáziumon át az egyetemi végzettségig. A minősítésben azt is felsorolták, milyen tantárgyakat hallgatott, mit hány évig tanult, volt-e valamiből szakvizsgája. Az előző munkahelyeket is részletesen felsorolták: mikortól meddig dolgozott ott, milyen beosztásban, mennyi fizetésért. A hitelesség végett valamennyi bemutatott dokumentum számát, kiadóját, dátumát is feljegyezték. Az 1850-es évek minősítési táblázataiban ezen kívül felsorolták a minősített személy rövid életrajzát, családi állapotát, és kitértek arra is, ha előző munkahelyein dicséretben részesült, vagy éppen elmarasztalták.

Dicséretet kiérdemelni nehéz volt, de igen kevés az elmarasztaló megjegyzés is. Nagyon súlyos lehetett annak a hibája, akinek rávezették a minősítési lapjára. Így például Horváth Andrást, a győri igazgatási kerület alkalmazottját többszöri figyelmeztetés után azért sújtották büntetéssel, mert nem tartotta be a hivatali határidőket, és ez már rákerült lapjára is. Ebner Károly, a nagyszebeni bíróság vizsgálóbiztosa szakmailag ugyan feddhetetlen volt, de arrrogáns viselkedéséért mégis figyelmeztetésben részesült. Bertalan Lajos pedig folyamatos késései miatt kapott fegyelmi büntetést.

Az orvosokról is készültek minősítések, amennyiben állami (vármegyei) intézményben dolgoztak, vagy tisztiorvosok voltak. Az ő minősítésük ugyanúgy történt, mint a hivatalnokoké. Hammerschmid József trsztennai (Árva vm.) kerületi orvost azért dicsérték meg, mert a szabadságharc alatt Trsztennában saját költségén kórházat állított fel, ahol nemzetiségre való tekintet nélkül osztrák, magyar és orosz katonákat egyformán gyógykezelt - ellenszolgáltatás nélkül.

A hivatalnokok között nemesi, kisnemesi származásúakat is találunk. Ha ők állami szolgálatot vállaltak, akkor ugyanúgy rendelkezniük kellett a szükséges szakképzettséggel, nyelvtudással, és ugyanúgy készültek róluk is minősítési táblák. Így ismerősként találjuk meg Augusz Antalt, aki a szabadságharc után Tolna vármegye királyi biztosa volt. Minősítési táblájából megtudhatjuk, hogy egész élete Tolna vármegyéhez kötődik, aljegyzőként kezdte még 1826-ban, és fokozatosan jutott fel a ranglétrán. Találkozhatunk a szalai Barkóczy család képviselőivel, Antallal és Ferenccel is akik megfelelő jogi végzettséggel megyei igazgatási feldatokat láttak el.

A felettes hatóság (a helytartóság, a helytartótanácsi osztályok) azonban nemcsak a hivatalnokként tevékenykedőkről várt minősítéseket. Még a hivatalszolgákról, hivatalsegédekről is készültek minősítések. A hivatalszolga takarítói, karbantartói, mindenes tevékenységet látott el, a hivatalsegéd kicsit magasabb fizetésért dolgozott, és inkább gondnoki teendőket bíztak rá. Ezek az emberek szinte kivétel nélkül mind írástudatlanok voltak, és többségük hosszú közkatonai szolgálat után került idősebb korára egy-egy hivatalba, sok volt közöttük az invalidus katona.

Összességében megállapítható tehát: a közszolgálati pálya már a 19. században is igen tekintélyes szaktudást, és nyelvismereteket igénylő pálya volt, ahol különös hangsúlyt fektettek arra is, hogy a közszolga megjelenése, viselkedése is méltó legyen állásához, helyzetéhez, és ha ezeket a régi minősítési lapokat olvassuk, nyugodtan kijelenthetjük: nincs új a nap alatt.

Fotók: Czikkelyné Nagy Erika