Sie sind hier

Hírek

2021.02.18.
Az Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozatunkban Valuch Tibor: Sors–történelem–társadalom című, 22. Évkönyvünkben megjelenő tanulmányát mutatja be.
2021.02.15.
Három évvel ezelőtt, 2018. február 12-én kedves vendéget fogadtunk a levéltárban a Múltról mindenkinek sorozat programján. Pro Archivo-emléklappal kitüntetett iratajándékozónk, Megyery Pál látogatott el hozzánk és beszélgetett családja múltjáról és fennmaradt emlékeiről Nagy Dórával. A napokban elhunyt Pali bácsira kegyelettel emlékezünk.
2021.02.10.
A Magyar Nemzeti Levéltár Hetedíziglen projektjének keretében 2020-ban indítottunk kurzust a családkutatók számára. Ennek keretében az elődök feltárásában nélkülözhetetlen iratok megismerését követően most a helyi forrásőrző intézmények megismerését ajánljuk figyelmükbe. A pandémia miatt a személyes látogatás helyett virtuális sétát ajánlunk.
2021.02.09.
Szatmár vármegye iratanyaga levéltárunk egyik törzsanyagát képezi. Napjainkban a történeti Szatmár vármegye túlnyomó része határainkon túl helyezkedik el, viszont múltja a régió és az egész ország múltjának elválaszthatatlan része. Ebben a bejegyzésünkben a levéltárunkban található, Szatmár vármegyére vonatkozó levéltári forrásokat és a nálunk zajló, ezekkel kapcsolatos történettudományi kutatómunkák eredményeiként napvilágot látott önálló köteteket és tanulmányokat szeretnénk kutatásra ajánlani.
2021.02.04.
A 16. századtól Szatmár vármegye, majd az ország történetében is jelentős szerepet játszott Károlyi családról levéltári programjainkon, kiadványainkban gyakran esett szó. Akit érdekel egy szubjektív családtörténet, az vegye kézbe Sophie Edwards Károlyi Emlékek és rejtélyek - A Károlyi család 25 nemzedékének története című könyvét!
2021.01.29.
Az Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozatunk következő rendezvényén Garas Norbert kollégánk a hamarosan megjelenő évkönyvünkben közreadott Csűry István pátrohai református lelkipásztor életútja és gyülekezete a 20. század sodrában című tanulmányát ismerteti.
2021.01.22.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából prof. dr. Csorba Sándor irodalomtörténész, egyetemi tanár iratajándékára hívjuk fel az érdeklődők figyelmét. Hosszú éveken át Tanár úr emlékezetes előadásainak köszönhetően ismerhettünk meg újabb és újabb fejezeteket Kölcsey Ferenc életéről, munkásságáról.
2021.01.08.
Az Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozatunk következő rendezvényén Smid Enikő levéltáros a hamarosan megjelenő évkönyvünkben közreadott Ferencz Miklósné Kovács Gizella pedagógus naplóját ismerteti. Születésnapján, emlékezve Gizike nénire, a virtuális program 2021. január 11-én 10 órától lesz elérhető a levéltár Facebook-oldalán.
2020.12.22.
Tájékoztatjuk a hozzánk fordulókat, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára 2020. december 23-tól zárva tart! A következő munkanap 2021. január 4. Az ügyfélszolgálat 2021. január 4-től, a kutatószolgálat 2021. január 5-től kereshető fel újra.
2020.12.18.
Az Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozatunk ez évi záró rendezvényén Dr. Kührner Éva, a Szent Atanáz Görögkatolikus Főiskola főkönyvtárosa tart előadást az 1945 utáni nyíregyházi műkedvelő színjátszásról.

Seiten