Családi emlékek: Károlyiak - könyvajánló

2021.02.04.
A 16. századtól Szatmár vármegye, majd az ország történetében is jelentős szerepet játszott Károlyi családról levéltári programjainkon, kiadványainkban gyakran esett szó. Akit érdekel egy szubjektív családtörténet, az vegye kézbe Sophie Edwards Károlyi Emlékek és rejtélyek - A Károlyi család 25 nemzedékének története című könyvét!

Régen a Károlyiaknak is szakszerű levéltára volt, az ott dolgozó archiváriusok, majd az Országos Levéltárba került iratok kutatói közül többen megírták a családtagok életét, de még számos feltáratlan esemény és életút ismeretlen. Többek között az is, hogy mi történt a családtagokkal a 2. világháborút követően. A különböző emlékiratok, levelezések alapján a különböző ágak meneküléstörténete kész kalandregénnyé állhatna össze. Az pedig, hogy a világ különböző országaiba került Károlyiak hol és hogyan találták meg a helyüket, szintén tanulságos történet lenne.

A források tükre néhol torzít, alkalmanként hiányos, egy szemtanú pedig mindig sajátos aspektust ad a történelemnek. Károlyi Krisztina Mária Franciska Ilona Zsófia - becenevén Ditta -  grófkisasszony könyve talán egy régi hagyomány folytatása: a családtagok mesélnek az elődökről, és persze saját magukról és közvetlen hozzátartozóikról is szól.  Mindezt egy olyan családi fotóalbum lapozgatása közben, amelyben soha nem látott képek is vannak. A fotók közül külön csoportot képezhetnek azok, amelyek a Magyarországra, a gyermekkort idéző Nagymágocsra való visszatéréskor készültek.  

Erre a könyvre annál inkább szükség van, mert az idegenbe kerültek asszimilációja elkerülhetetlen. Sokszor már két nemzedék alatt elfelejtődik az anyanyelv, a régi haza, a közös múlt - még akkor is, ha az elődök olyan nagy szerepet játszottak annak alakításában, mint a Károlyiak. A szerző is hangsúlyozza, hogy fiataljaik már nem tudnak magyarul, senki nem tanított nekik magyar történelmet, így a könyve egyszerre emlékirat, izgalmas, dokumentumokkal alátámasztott, valós történet, egy olyan családtörténet, amleyet lehet, hogy nem forgatnak majd gyakran saját család tajai, de ott lesz kéznél a polcukon, ha meg akarják ismerni gyökereiket, ha elveszettnek éreznék magukat ebben a gyorsan pörgő, lelki magányosságra hajlamos nagyvilágban. A Károlyiak közül többen írtak emlékiratot. Sophie édesanyja 82 évesen kezdte papírra vetni emlékeit. Sophei könyve elején szűkebb családjának és rokonainak is köszönetet mond, hiszen mindannyian ahol zudták, ott segítették a munkáját: ki egy emlékkel, ki egy fotóval, ki technikai tennivalókkal.Így lett ebből a kötetből egy különleges családregény, amelynek az első részében személyes emlékek olvashatóak arról az időszakról, amikor mindent fel kellett adniuk és emenekülni távoli országokba, 

A 2016-ban Új-Zélandon angolul megjelent könyv bizonyára érdekes családtörténetnek számított. De biztos vagyok abban, hogy a 2018-ban Magyarországon megjelent kötetet itthon másként olvassák - más történelmi háttérismerettel, más érzelmekkel. A könyv több dimenzióban való időutazás. A távoli elődökről csak a szakirodalom, leszármazási táblák és a családi emlékek által alkothat véleményt. Életüket alkalmanként a magyar történelembe helyezve mutatta be. A nagyszülőktől kezdve a közvetlen családtagokról saját tapasztalatai alapján alkot öszinte, a boldog gyermekkort idéző szubjektív képet. Az uradalmakat irányító, országos politi

kában is részt vevő családtagok mind iskolázottak, műveltek voltak, szakmai ismereteik mellett vezetői kpességekkel is bírtak és hasonló elvárásokat támasztottak a fiatalabb nemzedék elé is. Sophie nagyapjáról, Károlyi Imréről írja, hogy amikor Lajos unokája arra hivatkozott elkésve egy étkezésről, hogy felborult a kocsija, válaszként azt kapta, hogy "Ez nem mentség! Amikor az ember megtervezi a napját, be kell kalkulálnia az előre nem látható eseményeket is!" A mentalitásra jó példa Károlyi Alajos is, aki londoni követi munkájáért nem fogadott fizetést, mert úgy vélte, hogy hogy akinek annyi vagyona van, mint neki, az tartozik ingyen szolgálni a hazáját. Apjáról olyan jellemvonásokat idéz fel legendás modora mellett, hogy be tudta érni az egyszerű örömökkel, a kisgyerekek az ujjuk köré csavarták.  Anyját piciny, energikus, vasakaratú asszonynak írja le, akinek éltében és megélhetésében is fontos szerepet játszott a képzőművészet. Az elszántság  mindannyiójuk jellemvonásává kellett, hogy váljon, hiszen idegenbe kerülve csupán nyelv- , zenei és művészeti-, valamint szakismeretükre támaszkodva kellett megvetniük a lábukat, megalapozni jövőjüket.  "Szüleink egy erkölcsi iránytűt adtak a kezünkbe, valamint a noblesse oblige követelményét." - írja. 

A családtörténet csak úgy válhatott teljessé, hogy belefoglaltatnak a legújabb generáció képviselői is, akik a világ különböző pontjain élnek és többnyire nem beszélnek már magyarul. De ha tövább akarják vinni az "erkölcsi iránytűt", akkor hátha lesz köztük olyan, akinek a szívébe beköltözik Magyarország és fontosnak tartja majd a családja múltja iránti érdeklődést és értékeli az e célból folyó tudományos kutatásokat is. 

 

Sophie Edwards Károlyi: Emlékek és rejtélyek. A Károlyi család 25 nemzedékének története [Memories, Mysteries And Magyars : Twenty-Five Generations Of The Hungarian Karolyi Of Nagykaroly Family] Ford. Árokszállásy Zoltán. Szépmíves Könyvek, 2018. 304 p.


 

Utolsó frissítés:

2021.02.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges