Májusi előadások
2015.06.03.
9. előadás – 2015. május 12. (kedd) 18 óra
Mezei László építész (a Veszprémi Ipartestület elnöke): Hogyan épültek a panelházak. A VÁÉV emlékezete
10. előadás – 2015. május 26. (kedd) 18 óra
Szegedi József (helytörténész): Életképek a lakótelep négy évtizedéből
Helyszín: VMK előcsarnok (8200 Veszprém, Dózsa György út 2.)
A részvétel díjtalan!
2015.06.03.
Tisztelt Kutatóink, Ügyfeleink! Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy 2015. május 1-jével vezetőváltás történt a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára élén. Az intézményvezetői feladatokat május 1-jétől kezdődően Boross István megbízott igazgatóként látja el távollétem alatt, várhatóan az elkövetkező két évben. Ez alatt az idő alatt én negyedik gyermekemet nevelem. Hermann István igazgató
„Elfelejtett parancsnok - Kratochvil Károly altábornagy” – A Nagy Háború filmeken II. (filmvetítés)
2015.06.03.
Tisztelettel hívjuk és várjuk a kedves érdeklődőket a levéltár VI. Trianon Emléknapjára, s egyben „A Nagy Háború filmeken” című sorozat második eseményére, az "Elfelejtett parancsnok - Kratochvil Károly altábornagy" című film veszprémi premierjére, 2015. június 4-én, csütörtökön 16 órára a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának dísztermébe. A rendezvényen a filmvetítés után a film készítőjével, Kovács Györggyel, illetve a filmben közreműködő levéltárosokkal, Gottfried Barnával és Nagy Szabolccsal Fekete Tamás beszélget.
2015.05.14.
A THURY-VÁR Nonprofit Kft. és a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár szervezésében került bemutatásra 2015. május 8-án levéltárunk igazgatóhelyettese, Márkusné Vörös Hajnalka által szerkesztett „Roma holokauszt a Grábler-tónál – A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése Várpalotán 1945-ben” című forrásgyűjteménye. A könyvet a szerző, Harmat József könyvtáros mutatta be, valamint Boross István, levéltárunk megbízott igazgatója méltatta a szerző és a szerkesztő munkáját.
A könyvbemutató alkalmával megtekinthető volt az „Elvitték a cigányokat” című, nyolc molinón látható vándorkiállítás is.