Veszprém megye kincsestára 15. – Nemzetőrök és nyavalyák 1848-ban
Barta Tamás levéltáros
2021.03.12.
Az 1848-as forradalom egyik jellegzetes eredménye volt a Nemzetőrség létrehozása, amely egy általános állampolgári részvételen alapuló rendvédelmi szerv volt, ugyanakkor kivette részét a szabadságharcból, azaz a külső ellenség elleni védelemből is. Levéltárunk a forradalom és szabadságharc évfordulóján ennek a testületnek, a Veszprém megyei Nemzetőrségnek a dokumentumaiból mutat be néhányat, amelyekből kiderülhet, hogy a haza védelme egyáltalán nem volt egyszerű feladat, és hogy a hirtelen fegyverbe állított polgároknak mennyi nehézséggel (és nem is mindig csak az ellenséges fegyverekkel) kellett szembenézniük az új, számukra szokatlan helyzetben.
Az 1848 márciusában megvalósuló vértelen magyar forradalom egyik követelése (a 12 pont 5. pontja) a Nemzeti Őrsereg létrehozása volt, amely egy önálló magyar hadsereg alapjául szolgálhatott. A szervezetnek több előképe is volt. Egyrészt az Amerikai Egyesült Államokban régóta létező (és a függetlenségi háborúban olyan fontos szerepet játszó) milíciák, másrészt a nagy francia forradalom Nemzeti Őrsége (Garde Nationale), de a Magyarország egyes városaiban is nagy hagyományra visszatekintő polgárőrségek is, amelyeket most egy nagy országos szervezetben kívántak egyesíteni.
Maga a Nemzetőrség eszméje tulajdonképpen egyenesen következett a közteherviselés elvéből. Magyarországon addig nem volt általános hadkötelezettség, le lehetett élni egy életet úgy, hogy valaki soha nem fogott fegyvert a kezébe. (A hadsereg létszáma aszerint változott, hogy az adott háborús vagy békés idő mennyi katonát kívánt, és eszerint toborozták vagy egyes helyeken sorozták be erőszakkal a legényeket.) A felvilágosodás eszméi és a XIX. század modern nemzeteszméje azonban az embereket öntudatos állampolgárokká kívánták tenni, akik, ha kell, részt vesznek hazájuk, illetve közvetlen lakóhelyük megvédésében is. Ezen kívül az egyenlőség eszméje jelent meg abban is, hogy a polgárok felváltva legyenek a rend őrei és civilek, ami elejét veheti a fegyveres testület kasztosodásának és a fegyvertelenek feletti önkényeskedésnek.
Hivatalosan végül áprilisban, az 1848/XXII. törvénnyel jött létre a Nemzeti Őrsereg. Ahogyan a választójogot, úgy a nemzetőri státuszt is bizonyos vagyoni helyzethez kötötték az áprilisi törvények. Aki azonban a törvényben meghatározott ingó vagy ingatlan vagyonnal rendelkezett, annak (ha alkalmasnak minősítették) kötelező volt nemzetőri szolgálatot vállalnia 20 és 50 éves kora között. A szolgálatra kijelölt egyének, miután megkapták a kiképzést, továbbra is civil foglalkozásukat űzték, csak bizonyos időközönként (aszerint, hogy az adott helyen mekkora volt a nemzetőrök száma) kellett egyenruhát ölteniük és a lakóhelyükön rendvédelmi feladatokat ellátniuk (például járőrszolgálatot, fontos épületek őrzését, stb.). Mai szemmel visszatekintve tehát a Nemzetőrség olyan volt, mintha a sorkatonaságot a polgárőrséggel ötvözte volna, de alapvetően rendőri feladatokkal. A kiképzést katonaviselt emberekre bízták, de helyi tisztjeiket (kapitányi azaz századosi rangig) a nemzetőrök maguk választhatták, hogy ezt az új fegyveres testületet az állampolgárok ne egy felülről nyakukra ültetett hatóságnak tekintsék.
A kormányzat idővel megpróbálta egységesíteni a Nemzetőrség egyenruháit és felszerelését. Ezt szolgálta az alábbi, viszonylag széles körben ismert ábra is, amelyet feltehetően minden vármegye hatóságának szétküldtek, így megtalálható a Veszprém Megyei Levéltárban is.
A nemzetőrök legjellegzetesebb ruhadarabja a fekete zsinórozású kék atilla volt. Emellett a gyalogosok fekete, a lovasok piros csákókat kaptak. Ekkor még szinte sehol a világon nem merült fel, hogy rendvédelemre másféle fegyvereket kellene alkalmazni, mint amiket a katonaság háborúban használt, így a felszerelés egyéb elemei a kor szokásos gyalogsági és lovassági fegyvereiből és kiegészítőiből álltak. A gyalogosok puskával és szuronnyal, a lovasok karddal (szablyával) és pisztolyokkal voltak felfegyverezve. A képen látható, megadott standard felszereléstől azért elég sok helyen eltértek, vagy a sajátos helyi hagyományok, vagy az anyag- és eszközhiány következtében. (Például volt, ahol továbbra is a korábbi városi polgárőrségek egyenruháit használták, illetve sok helyen nem sikerült elég lőfegyvert beszerezni, így a nemzetőröket ideiglenesen lándzsákkal vagy kiegyenesített kaszákkal látták el.) Nincs közelebbi forrásunk arról, hogy a Veszprém megyei nemzetőrök ruházata mennyiben tért el (ha eltért) a megadott mintától.
Bár a Nemzetőrség elsődlegesen rendvédelmi szerv volt, mind a Márciusi Ifjak, mind a kormány már kezdettől egy önálló magyar hadsereg lehetséges alapjaként tekintettek rá. A törvény meghagyta annak a lehetőségét, hogy rendkívüli helyzetben a nemzetőröket lakóhelyükön kívül is be lehessen vetni. Márpedig 1848 nyarán eléggé rendkívüli helyzet állt elő. A császári udvar nem nézve jó szemmel Magyarország önállósulási törekvéseit, a nemzetiségi ellentétek felszításával igyekezett a magyar forradalom eredményeit letörni. A déli országrészben a kiváltságaikat féltő szerb és horvát határőrök egyre sűrűbben támadtak magyar falvakra, kiegészülve az önálló Szerbiából érkező önkéntesekkel is. Így indokolttá vált a Nemzetőrség bevetése ezen a területen. Mint azonban kiderült, a nemzetőrök, akiknek kiképzése még a lakóhelyükön is éppen csak megkezdődött, néha nehezen birkóztak meg a számukra szokatlan helyzettel.
Veszprém megye nemzetőrei közül sorshúzással választották ki azokat, akiket a Dráva-menti frontra vezényeltek egy esetleges horvát támadás elhárítására, a veszprémi járásbelieket Havranek Lajos, a devecserieket Bezerédj Kristóf, a pápaiakat Esterházy Károly parancsnoksága alatt. A nemzetőrök több hullámban indultak dél felé (Sellye és Siklós irányába), illetve a terv az volt, hogy több csapat fogja váltani egymást, 1-1 hónapos szolgálati idő után. Azonban nekik sem csak az ellenséggel kellett szembenézniük. A hosszú menetelés eléggé kifárasztotta a katonai megpróbáltatásokhoz nem szokott és nem is mindig a legfiatalabbak és legjobb erőben lévők közül kikerülő nemzetőröket, és a higiénia sem volt éppen a legmegfelelőbb a hirtelen felállított táborokban. Nem volt mindig megoldott, hogy a legénységnek tiszta ivóvizet tudjanak biztosítani, ami még csak tetézte az amúgy is súlyos egészségügyi helyzetet. Erről szól az alábbi orvosi jelentés is.
Orvosi jelentés
Veszprém megye Tisztelt Állandó Bizottmányához
Kiindíttatván Bezerédy Kristóf őrnagy úr parancsnoksága alatt a Veszprémi Nemzeti Őrsereg egyik 2190 főből álló zászlóalja, már az első kocsin, de kiváltképp a második, gyalogosan elérkezett stáción kiviláglott, hogy sok minden előleges vizsgálat nélkül felvétetett hajlottabb korú egyének nem csak a fegyveres hadi szolgálatra alkalmatlanok, de még a gyalog utazásnak terheit is semmikép meg nem bírják, és így néhányan közülök, mint az ide mellékelt pár sorból is kiviláglik, vissza is utasíttattak.
Mutatkoztak a harmadik állomáson néhány agyvelőlobok és több vérhasok. Az elsőket a széles karimájú kalapokhoz szokott egyéneknél a mostani sapka- vagy csákónak lehete tulajdonítani, az utóbbikat pedig az útközbeni nagy felhevülésben a mértéktelen vízivásnak, amit a lehetőségig gátolni iparkodtunk.
Elérkezett végtére a zászlóalja 11 napi feszített gyaloglás után Sellyére, ahol az ottani magyar lakosok által a legnagyobb hidegséggel fogadtatott, minthogy az ottani nép között igen elterjedt communismus miatt, mi csak a Bán Országából (mint az oda való népség magát kifejezi) reájok háramló szakadtság eltiprására jönni látszottunk.
Kezdődtek itt nem sokára nagy mértékben uralkodni az epés váltólázak, leginkább a harmadnaposak, és pedig olly veszedelmes jellemmel, hogy minden roham az életet veszélyeztetni látszottak. Használtattak ezek ellen eleintén legnagyobb sikerrel a hánytatók és hashajtók, de későbben a paroxismusnak veszedelmessége a chiriának és pedig nagy adagbani használatát gyakran megkívánta. Megrohanta pedig ezen nyavala eleintén csak a vigyázatlan embereket, de későbben a legcsekélyebb diaeteticai vétség miatt ennek már martalékjává vált minden sorsú és testalkotású egyén is.
Oka ennek egy részben a vidéknek lapányos volta, az éjszaki szelek tökéletes hiánya (ott főkép csak déli szelek uralkodnak), a sok sziksóval és salétrommal bővelkedő lágy posványos vizek és a folytonos éjjeli ködök, - más részről pedig az emberek vigyázatlansága, kik minden adott felvilágosítás daczára a regveli gyakorlatok után a verítékben förösztött testet hirtelen minden módon meghűlteni iparkodtak, mert tüstént pongyolára vetkőzve mértéktelenül ittak, a nedves füvön lefeküttek, éretlen szilvákkal korán regvel jóllaktak. Ezekhez járult a változtatott életmód, rossz szállás, tisztátalan főzés és mind megannyi tényezői e nyavalának és az elpuhult nemzedék egészsége megingatásának.
Ezekhez járult még a testi erőkre leverőleg működő és az epének felesleges elválasztását különösen siettető lelki szomorú hangulat, a honvágy (nostalgia), melly különösen a németek között elharapózván a többi elősorolt ártalmakkal együtt okozta, hogy 2000 ember közül öt hetek lefolyása után csaknem 600 lebetegedett, de amellyek közül a halálnak csak hárman lettek áldozativá, és pedig kettő gutaütés, egy pedig cholera által. A haza jövetelkor még 92 indíttatott mint beteg útnak, és még az épségben haza jöttek közül az úton is sokan lebetegültek.
Ez ugyan szomorú eredmény egy öthetes csata nélküli expeditiónak, a háborúskodás esetében ez általyánossan így szokott lenni, úgyhogy az illy időkben a közönséges számítás szerént mindég tízszer ennyi vesz el nyavalákban, mint az ellenség fegyverei által.
Pápán 15. August 1848
Szómagyarázat
zászlóalj: egy zászlóalj ekkoriban hat századból állt, tehát jóval nagyobb egység volt, mint manapság
communismus: Bár a kommunista ideológia akkor még csak csíráiban létezett, a „communismus” illetve „communista” szavak az ekkor keletkezett iratokban is gyakran felbukkannak, többnyire „rendzavarás” illetve „felforgató”, „bajkeverő” értelemben.
Bán Országa: Horvátország. A horvát báni tisztséget ekkor Josip Jelačić viselte.
paroxismus: roham
lapányos: mocsaras, lápos
Az állomány harcértékét súlyosan lecsökkentő betegségekről Bezerédj Kristóf őrnagy is beszámolt a vármegyei Állandó Bizottmánynak küldött jelentésében. Ebből azt is megtudjuk, kiket és miért kellett a hadjárat alatt fogságba vetnie. Sajnos a szóban forgó büntetőügyek iratait ma már nem találhatjuk meg a jelentés mellékletében.
Tisztelt Állandó Megyei Bizottmány!
Folyó év Julius 7-én a Devecseri járásbeli kimozdított nemzetőrökkel hazulról megindulván, és Zala megyei Sümeg mezővárosában gróf Eszterházy Károly őrnagy-főparancsnok úr vezérlete alatt érkezett Pápai járásbeliekkel is találkozván, másnap Szent-Gróthra utunkat együtt folytattuk, s ott a századok rendezése s az egész zászlóalj megalakítása után a vezérletem alá vett egész 2096 főre menő zászlóaljat Zala és Somogy megyéken keresztül kitűzött végállomására, Sellyére Julius 18-án levezettem, és Baranya megyének hozzám érkezett tisztviselőivel egyetértve, vidékére, az állomási helységekbe századaimat másnap elhelyeztem.
Itt első gondom volt a gyakorlatoknak minél pontosabb tartatása, s ennél fogva a Barcson, Somogy megyében állomásozó „Vasa”, úgy nemkülönben a Pécsett szállásolt „Gróf Gyulai” ezredekbeli őrnagy urakhoz beoktató altisztek és közvitézek kiküldetése iránt megkereső levelet írtam, és egyedül az utóbbi állomásról nyertem zászlóaljam tanítási igényeinek csekély száma miatt kellőkép meg sem felelhetett négy tagot, kiket is az oly századokhoz osztottam ki, mellyeknél katonaviselt egyének nem találkoztak, többi századoknál pedig kiszolgált katonák, de jelenleg őrseregi tagok és az illető tiszt urak segítségével a gyakorlatokat naponként kétszer lehető szorgalommal folytattattam.
Királyi biztos úrtól időnként érkezett, s a hazát környező veszélyt mutató levelei folytában Pécsre puskapor és ón bevásárlása végett két egyént beküldöttem, s ezek által szállított 125 font puskaporból és 214 font ónból zászlóaljamnál találkoztatott szakértőkkel golyókat öntettem, s töltényeket készíttettem. Eközben a kormánytól is két ízben küldettek zászlóaljamhoz töltények, mellyek az imént említettekkel együtt 8498 töltényekre emelkedtek. A kormánytól két ízben érkezett 190 darab lőfegyvereket a töltényekkel együtt a felváltó seregnél ott maradt Nagy Dávid főhadnagy számadása alá bízva ideiglenesen a sellyei uradalmi magtárba letetettem, olly utasítással, hogy azokat gróf Eszterházy Károly főparancsnok úr vezérlete alatt érkezendett zászlóaljnak használatára Siklósra átszálícsa.
A Ministeriumtól későbben érkezett hadi törvények és szabályok hiányában, ideiglenesen a megye által kiadott rendeletek értelmében még útközben Zalaapátiban haditörvényszéket alakítván a bűnvádi eseteket ezen törvényszékkel intéztettem el, jegyzőkönyvét az ahoz tartozó 6 rendbeli perrel a ⁒ alatt ezennel bemutatván Mátyás János tósokberéndi nemzetőrt, büntetésének az ítélet értelmében leendő kiállása végett a devecseri fogházba visszaérkezésemmel bekísértettem.
Időközben a Közlönyből tudomásomra esvén, hogy a honvédekre kiadott haditörvények második része a lakhelyükről kimozdított nemzetőrsereget is kötelezik, a Pécsen tanyázó honvéd zászlóaljtól ezen hadi törvényeket megszereztem, s zászlóaljam minden századai előtt megtartás végett kihirdettettem.
Az útközben és állandó főhadiszállásomon kiadott rendeleteimet, úgy az érkezett és elküldött hivatalos leveleket rendes jegyzőkönyvekbe igtattattam.
Csányi László királyi biztos úr Julius 29-én személyesen Sellyére érkezvén az ott összevont zászlóalj felett szemlét tartott, s mind a fegyverzet, mind az idő rövidségéhez képest sajátíthatott gyakorlati képessége felett teljes megelégedését jelentette ki.
Ugyan Sellyéni állomásozásom ideje alatt az ahoz félórányi távolságra fekvő, szinte zászlóaljambeli nemzetőrökkel beszállásolt Bogdása nevű Baranya megyei helységben folyó Augustus 8-án a Veszprém megyébül folytonos üldözés és nyomozás elől elszökött Gombár Mihály és János egytestvér gonosztevők a nevezett falun Sellyére az országos vásárrai keresztülmenetelük alkalmával az ott szállásoló nemzetőrök által felismerve Barcza kapitány, Pál Dániel és Pribék József főhadnagy uraknak bejelentetvén azonnal megfogattak és Sellyén elibém állíttattak, kiket én tüstént kemény őrizet alá vetettvén ide, Veszprém megyébe, a devecseri fogházba felkísértettem, s jelenleg a Megyei Törvényszék bíráskodása alá általadok.
A szokatlan levegő, a rendkívüli nyári hőség és az állomásozó helyeknek lapályos fekvése s igen posványos helyzete a zászlóaljak számos tagjait súlyos, és némellyekre nézve halálos következésű nyavalyába ejtette, úgy, hogy az orvosi jegyzék szerént 569 egyén megbetegedvén, közülök ott helyben hárman, többen pedig hazaérkezésük után elhaltak, az egészségesen megérkezettek is nagyobb részben hon nehéz betegségbe esve sínlődnek.
Perczel Imre, Baranya megyei másod alispán úrtól, mint aki Királyi Biztos úr által a rögtönös intézkedésekre felhatalmaztatott, érkezett hivatalos levél s utasítás folytában még a felváltó sereg megérkezése előtt, Augustus 10-én zászlóaljam első fele, 11-én pedig második fele Sellyéből és Baranyából kiindíttatván Augustus 14-én s tekintve 15-én Keszthelyre jött, s onnan a hazulról küldött kocsikon 15., 16., 17. s 18. napjain hazaszállíttatott. Szükséges tudomás végett van szerencsém a tisztelt Állandó Bizottmánynak jelenteni, hogy napidíjakra és zsoldokra 14 370 ft 22 kr., puskapor, ón s irodai szerek bevásárlására 201 ft 37 kr-ok fordíttattak, és 83593 kenyér részletek emésztettek fel, mellyek szerződési ár szerént 7314 ft 23 és negyed krkba, és így egész zászlóaljam ellátása némelly utolsó állomási kenyérrészleteken, mint eddig általam be nem jelentetteken, és az itt számításba nem vehető előfogatokon kívül 21 886 pengő forint 22 és negyed krba kerültek az álladalomnak.
Ezzel zászlóaljam felett a Dráva melléki jelen táborozás alkalmávali vezérletemet befejezvén, mind ezekről teszem hivatalos jelentésemet.
Egyébiránt végül megjegyzem, hogy zászlóaljam példás magaviseletéről megelégedést és valódi dicséretet nyilváníthatok.
Kelt Lőrintén Augustus 25. 1848.
Bezerédj Kristóf őrnagy
zászlóalji parancsnok
Szómagyarázat
kimozdított nemzetőrök: a kifejezés azokra vonatkozott, akiket lakóhelyükön kívül vetettek be
királyi biztos úr: Csány László, reformpárti politikus a dunántúli haderők kormánybiztosa volt ebben az időben. Később a Szemere-kormány közlekedésügyi minisztere lett. 1849 októberében Haynau felakasztatta.
font: korábbi súlymérték. 1 magyar (bécsi) font= kb. 0,56 kg
⁒: fordíts, azaz ebben az esetben: lásd a mellékelt iratot
Közlöny: a magyar kormány hivatalos lapja ebben az időben
kr: krajcár, az akkori pengő forint váltópénze
Így is fennmaradt azonban néhány irat, amelyek a nemzetőrök kihágásaira vonatkoznak. Az alábbi ítélet szerint a távolabbról Baranya megyébe vezényelt nemzetőrök és a helyi lakosok között is előfordultak súrlódások, mint ahogyan az minden olyan esetben történni szokott, amikor egy-egy sereg hadvezetése civil magánszemélyeknél szállásol el tömegével fegyveres katonákat. (Ahogyan erre már az orvosi jelentés is utalt.)
1848 évi augustus 8-án Vajszlóban – Baranya megyében – hadi törvényszék tartatván
Itéltetett:
Bocsor Péter, az enyéngi nemzeti őrsereg századosa ellen. Az A) alatti 5. tanú, továbbá G) alatt Mezei Mihály, Pető József, Kemény János meghitelesített valomásaikból, valamint J) alatt Szabó Samu helybeli polgárt azon okból, mivel az arról vádaltatott, hogy a veszprimi nála szálásoló nemzetőröknek neje betegléte miatt nem főzhetett, magához kísértetvén, elfelejtkezve álásáról, nemcsakhogy azt elnézte, hogy jelenlétében Grmanecz Gábor s Barcsi János hadnagy urak azt arczon csapkodták, s mások által is rángották s verették – miről is a törvény értelmében ő a felelős – hanem e fölött még maga is arczon csapta; leginkább pedig az, hogy a hitelesített ötrendbeli valomások elenében B) alatt hit letétel után is tagadó valomást adott, s ezáltal magát esküszegési bűnbe bonyolította, bírói figyelembe vétetvén méltó büntetésűl – az edigi házi áristomon fölül – a nemzetőrségből kitöröltetik, tiszti rangjától megfosztatván.
Pauer Károly m. k. köznemzetőr, Vida József m. k. köznemzetőr, Pongrátz Dániel m. k. káplár, Legát Mihály m. k. káplár, Stenger Károly m. k. őrmester, Kenessey György m. k. őrmester, Boronkay Miklós m. k. alhadnagy, Pál József m. k. főhadnagy, Késmárky Miklós m. k. százados, Márkus Lajos m. k. kapitán, Horvát József m. k. százados és elnök, Karácson János m. k. hadügyész.
Az ítélet helyben hagyatik és kihirdetetvén hajtassék végre.
Költ m. f. Havranek Lajos m. k. őrnagy. Kihirdettetett Vaiszlón 1848 aug. 8-án
Karácson János m. k. hagyügyész [így!]
Szómagyarázat
Enyéng: Enying
hitletétel: eskü
áristom: fogság, őrizet, letartóztatás (a latin arrestum szóból)
m. k.: maga kezével, azaz saját kezűleg
káplár: tizedes
1848 júliusától szeptemberéig azonban a Veszprém megyei nemzetőrök valójában nem is találkoztak az ellenséggel. Bezerédj csapata, mint láttuk, már augusztusban hazatért, helyükre váltás nem érkezett. Esterházy Károly valamivel tovább maradt a déli frontvonal közelében, de őket a Josip Jelačić által vezetett horvát-osztrák sereg a Dráván való átkelés után egyszerűen kikerülte. Nem sokkal később Esterházy is hazavezényelte a csapatát Veszprém megyébe, részben mert az egészségügyi helyzet náluk sem volt jobb, mint Bezerédj csapatában, részben mert a történtek után nyilvánvalóan már szűkebb hazájuk védelmére akartak előkészülni.
A déli hadszíntérre csak október közepén, azaz már jóval a pákozdi győzelem után érkezett meg a veszprémi nemzetőrök újabb mozgó (és ezúttal már sokkal jobban felkészült és válogatott) csapata. Ők Pécsen Batthyány Kázmér parancsnoksága alá kerültek, és hamarosan Eszék elfoglalásában vettek részt. Ezt a stratégiailag oly fontos helyet 1849 februárjáig tudták tartani, ekkor kénytelenek voltak letenni a fegyvert az odaérkező horvát csapatok előtt.
1848 nyarán egyébként már megindult a reguláris magyar hadsereg, azaz a Honvédség szervezése is. Mivel ide már nagyobbrészt fiatalabb, erejük teljében lévő önkéntesek jelentkeztek, ezen kívül a felszerelésre és a kiképzésre is nagyobb gondot fordított a kormány, ezért összességében a Honvédség már nagyobb harcértékű alakulatokból állt össze, mint a korábban, sebtében megszervezett Nemzetőrség. Mindezzel együtt honvédek és nemzetőrök egyaránt helytálltak 1848 őszén a pákozdi csatában, Jelačić horvát-osztrák seregének megállításában. A későbbiekben sok, korábban megszerveződött nemzetőr-zászlóaljat katonai egységgé, azaz honvédzászlóaljjá szerveztek át. Kék atilláik azonban továbbra is megkülönböztették őket a később szervezett honvédzászlóaljaktól (a honvédgyalogosok és a tüzérek ugyanis már piros zsinórozású „kávébarna” atillát viseltek, a huszároknál pedig megmaradtak az egyes ezredek legkülönbözőbb hagyományos színei). Így nagyon is elképzelhető, hogy bizonyos szinten továbbra is megmaradt a honvédő hadseregben az a fajta, előítéletektől terhelt vetélkedés honvédek és nemzetőrök között, amelyet Jókai Mór A kőszívű ember fiaiban ábrázolt, a két Baradlay-testvér konfliktusában (Richárd, a huszárkapitány egy ponton „gyáva civilnek” sértegeti a bátyját, Ödönt, a nemzetőrtisztet).
A szabadságharc leverése után a császári önkényuralom természetesen a Nemzetőrséget is megszüntette, mint a „rebellis” kormányzat intézményét. 1867-ben, a kiegyezés után nagyrészt az 1848-as Áprilisi Törvényeket újította fel a magyar Országgyűlés, mint az állam alapjait. A Nemzetőrséget azonban ekkor nem szervezték újra. Amellett, hogy kialakult a kötelező sorkatonaság intézménye, a rendvédelmet a dualizmus korában már nem a civil állampolgárok, hanem hivatásos fegyveresek látták el: kezdetben a vármegyék pandúrjai, majd később városokban a rendőrségek, vidéken pedig az országos hatáskörű Csendőrség. Ez utóbbi is professzionális és hatásos testületnek bizonyult, de módszereivel, elsősorban a szegényparasztok elleni brutális fellépéseivel nagyon messze állt az állampolgári jogegyenlőségnek attól az eszméjétől, amit a Nemzetőrség képviselt 1848-ban.
A Nemzetőrség jóval később, egy újabb forradalom eredményeként 1956-ban jelent meg más formában újra, és játszott akkor is fontos szerepet a magyar történelem egy rövid, de annál meghatározóbb fejezetében.
Levéltári források
MNL-VeML IV.101.b. Veszprém vármegye Állandó Bizottmányának iratai: 1183/1848. (A Nemzetőrség egyenruha-mintái, Szeremley Miklós rajzai alapján), 1826/1848. (Bezerédj Kristóf őrnagy jelentése Veszprém Vármegye Állandó Bizottmányának), 2034/1848. (Orvosi jelentés a Dráva mellé küldött nemzetőrökről), 2047/1848. (Bocsor Péter haditörvényszéki ügye)
Irodalomjegyzék
BACZONI Tamás – HERMANN Róbert – SOMOGYI Győző: A szabadságharc katonái (1848-1849). Cser Kiadó – Honvédelmi Minisztérium, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2011.
KOPASZ Gábor: A veszprémi nemzetőrök szerepe 1848-ban a baranyai Dráva-vonal védelmében. In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. Szerk.: Éri István. Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, Veszprém, 1966. 259-272. o.
1848. évi XXII. törvénycikk a Nemzeti Őrseregről. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=84800022.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D27
Új hozzászólás