Jutasi Őrmester túra – emlékezés az altisztképzés centenáriumára

2024.05.31.
2024. május 30-án került sor Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Helyőrség katonai alakulatainak szervezésében a város katonai múltjának emléket állító Jutasi Őrmester túrára, amely ebben az évben megemlékezett a veszprémi altisztképzés elindításának 100 éves évfordulójáról.

A túra egyik állomása a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára volt. A levéltár épületébe – az egykori Jutasi Honvéd Csapataltisztképző Intézet főépülete – érkező csapatokat B. Baranyi Anikó segédlevéltáros, Illés Kornélia levéltáros és Nagy Balázs Vince főlevéltáros fogadták, akik a veszprémi altisztképzés történetéről és az intézet épületéről szóló állandó kiállítást mutatták be a túra résztvevőinek.

A 15. Jutasi Őrmester túrára 22 csoport, 528 fővel regisztrált. A teljesítménytúrán résztvevőknek különböző állomásokon látottak és hallottak alapján kellett választ adniuk kérdésekre, de egyes állomásokon fizikai próbatételek is a verseny részét képezték.

A verseny kezdő és célállomása a veszprémi Óváros tér volt, az általános iskolások 8 km-es, a középiskolások és egyetemisták pedig 14,5 km-es távot teljesítettek.

7 általános iskolából, 4 középiskolából és ebben az évben először a Pannon Egyetemről is érkeztek csoportok. A teljesítménytúrán az alábbi iskolák, intézmények képviseltették magukat: a VSZC Jendrassik-Venesz Technikum, a Davidikum Középiskolai Kollégium, a Noszlopy Gáspár Gimnázium, a Padányi Biró Márton Katolikus Iskola, a VSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kolégium, a Kossuth Lajos Általános Iskola, a Cholnoky Jenő Általános Iskola, a Hriszto Botev Általános Iskola, a Rózsa Úti Általános Iskola, a Gyulaffy László Általános Iskola (Gyulafirátót), a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola és a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola.

Reméljük, hogy a túrát teljesítő diákok sok új és érdekes ismerethez jutottak Veszprém város katonai múltjával és jelenével kapcsolatban.

 

Utolsó frissítés:

2024.06.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges