A kommunizmus áldozatai: áttekintés és összegzés (előadás)

2023.02.23.

 

A kommunizmus áldozatai: áttekintés és összegzés (előadás)

Előadó: Katona Csaba történész, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

Az előadásról 

A 20. században, ahogy korábban is, számos eszme nevében követtek el bűntettet emberek tömegei ellen. Ezek egyike a kommunizmus. Sajnos Magyarország sem tartozott a kivételek közé. Az előadás a kommunizmus nevében megöltek vagy más módon tönkretett áldozatokról emlékezik meg, történeti kontextusba helyezve a témát.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáról 

Több mint két évtizede minden év február 25-én emlékezünk meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. 1947-ben ezen a napon – a kommunistákkal szembeni kiállása miatt – Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évig volt fogságban.

Kovács Béla esete a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált – február 25-én előtte és azon milliók előtt hajtunk fejet, akik a világon mindenütt a kommunista diktatúra áldozataivá váltak.

Kérjük, részvételi szándékukat az ertesites@szekszardagora.hu email címen szíveskedjenek jelezni! 

Fotó: Magyar Gulág Kiállítás
(Forrás: MTI/MTVA, Jevgenyij Haldej)

 

Utolsó frissítés:

2024.04.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges