Jelenlegi hely
Hírek
2019.06.13.
Évtizedes hagyomány a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, arra emlékező, emlékeztető rendezvényt tartanak. Így volt ez 2019. június 4-én is. A szokásokhoz híven, a X. Trianon emléknap is arra adott alkalmat, hogy az évfordulóhoz kötődő, annak előzményei, illetve következményei közé sorolható események elevenedjenek meg.
2019.06.11.
Június 6-án az Apáczai Csere János Általános Iskola ötödikes diákjai voltak a vendégeink.
2019.06.11.
Az NKA által támogatott "Arcok és könyvek a történettudomány műhelyéből" sorozatunk június 3-i programján a Magyarok Kijevben című könyv mellett a diákokból és felnőttekből álló hallgatóság megismerkedhetett az elmúlt századokban a felsőoktatási intézményekbe beiratkozottak adatait közreadó, három sorozatban megjelent kötetekkel.
2019.05.30.
A Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa ebben az évben igazgatónknak, Kujbusné dr. Mecsei Évának ítélte oda a Bősze Sándor díjat. A díjazandó személyre az MLVT tagjai tehetnek javaslatot. A díj azoknak adományozható, akik a levéltárügy szakmai vagy szakmai munkát támogató területén kiváló munkát végeztek, hosszú időn keresztül elismerésre méltó tevékenységet folytattak, a levéltáros szakma hírnevének növeléséhez hozzájárultak.
2019.05.30.
2019. június 3-án 11 órakor az érdeklődők figyelmébe ajánlunk egy szép könyvet, amelyben Kijev múltjának magyar vonatkozású történéseiről neves tudósok, művészek, ott élők írnak.
2019.05.21.
Kedves Érdeklődő! "Mai reklámok régi köntösben" című pályázatunk felhívását a video elindításával tekintheti meg.
2019.05.17.
1753. május 16-án Nagykárolyban írta alá gróf Károlyi Ferenc azt a pátenst, amelyben kedvezményeket ígért a Nyíregyházára települőknek. A város újjáéledésére emlékeztet a Városalapító Atyák szobra.
2019.05.17.
2019. május 10-én nyílt meg Iserlohnban az a kiállítás, amelyen a testvérvárosok sorában Nyíregyháza és a mi levéltárunk is bemutatkozott.
2019.05.14.
2019. május 13-án a közeledő Városnaphoz kapcsolódva Nyíregyháza díszpolgárának, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatójának, levéltárunk egykori helytörténeti tanácsadójának, dr. Margócsy Józsefnek a különböző közgyűjteményekbe került rendkívül gazdag és színes hagyatékát mutattuk be.