Soltra Alajos levele Noszlopy Gáspár fogságáról és kivégzéséről

(1886. május 25.)

A hónap dokumentumának választott levél Noszlopy Gáspárnak a megtorlás időszaka leghíresebb mártírjának utolsó óráit meséli el. Életét a magyar szabadságharcnak szentelte és mint a magyar függetlenségért bátran küzdő hazafi halt meg. Életútját jól jellemzi az alábbi idézet is, melyben előre jósolja meg saját sorsát: „Én a forradalom embere vagyok, s mint ilyen halok is meg!”¹

Az országban 1849 nyarán vette kezdetét a megtorlás időszaka, a lázadók felelősségre vonása. Lázadó volt mindenki, aki 1848 októberétől a magyar kormány szolgálatában állt. A felelősségre vonást a haditörvényszékek és az igazolóbizottságok végezték. A haditörvényszékek körülbelül 500 halálos ítéletet hoztak, de ezek többségét végül várfogságra változtatták. A ténylegesen végrehajtott halálos ítéletek száma 150 körül volt, a várfogságra ítéltek száma elérte az 1200-at. A honvédsereg katonái és tisztjei közül 40-50 ezret besoroztak a császári hadseregbe, de 1850-re sokan leszereltek, lehetőség volt a szolgálat pénzen való megváltására.²

November végén fogták el Noszlopy Gáspárt, aki bujdosása alatt arcát eltorzította, emiatt személyazonosságát csak segítséggel tudták megállapítani. A hadbíróság Csorba József Somogy vármegyei főorvost kérte fel az azonosításra, aki minden kétséget kizáróan beazonosította Noszlopyt a foglyok közül.³ Ezt követően készült el a vádirat, melyet Wachtel őrnagy⁴ állított össze. A vádirat elkészülte után Noszlopyt és Sárközy Sámuelt⁵ is a bécsi hadbíróság elé idézték. Noszlopyt elfogatásától fogva állandóan kéz-és lábbilincsben tartották. A fizikailag és idegileg is elgyötört Noszlopy, a német nyelv nehézségeivel küzdve is, keményen állta a tárgyalást.⁶

A Noszlopy Gáspár elleni vád még a kormánybiztosi hivatal viselésének időszakába nyúlt vissza, amikor népfelkelést szervezett Somogy, Tolna és Baranya vármegyében, és a felkelőket a császáriak ellen vezette. A Habsburg uralkodóházat rágalmazta és a hozzá lojális embereket meghurcolta, vagyonaikat zároltatta. Somogy megye lakosai számára egy felhívást tett közzé, melyben buzdította őket az adó megtagadására, a császári hivatalnokok el nem ismerésére, a Kossuth-bankók eltitkolására. Mivel Noszlopy a vizsgálat alatt a börtönből megszökött⁷, és az idézésre sem jelent meg, ezért kötél általi halálra ítélték.⁸

Sárközy esetében az ellenállásban és a Gindly-ügyben⁹ való részvételt nyilvánították felségárulásnak, szintén halálra ítélték a Makk-féle földalatti szervezkedésben való részvételért Jubál Károlyt¹⁰ és Andrásffy Károlyt is.¹¹

Kempelen altábornagy 1853. február 27-én az ítélet végrehajtását elrendelte, ennek céljából a vádlottakat Pestre szállíttatta. A vasútállomáson egy század várta az érkezőket. Egy szakasz zsandár egy tiszt vezetésével Noszlopyt zárt kocsiban az Újépületbe szállította.

Másnap, március 1-jén, kedden, délelőtt 10 órakor az Újépület 1. számú pavilonjában kihirdették a halálos ítéletet. Innen a siralomházba vitték őket, itt az ezt követő szerdai napon, március 2-án délelőtt 10 órától délután 4 óráig elkülönítve, csak Noszlopyt, az érdeklődő közönség megtekinthette, de egyszerre csak kis számú kíváncsiskodót engedtek be. A siralomházi cella ajtaja előtt mehettek el a kíváncsiskodók, ahonnan azonnal eltávoztak. A látogatás után Noszlopyt a tömlöcébe vitték vissza.¹²

Csütörtökön, március 3-án Noszlopyval és Sárközyvel együtt a halálraítélt Jubál és Andrásffy ítéletét is végrehajtották. Andrásffyt 9 órakor, az ítélet újbóli kihirdetése után agyonlőtték, a másik három elítéltet pedig az Üllői út végén felállított akasztófához vitték. Itt két zászlóalj biztosította az ítélet zavartalan végrehajtását, melyért személyesen Forgách alezredes volt a felelős. Noszlopyt az Újépülettől az Üllői útig kéz- és lábbilincsben, zárt kocsiban, négy zsandár őrizetében szállították.

A haditörvényszék elsőnek Sárközyt, másodiknak Jubált, utolsóként pedig Noszlopy Gáspárt állította fel szemben az akasztófával. Noszlopynak végig kellett néznie két társa halálát. Bátran nézett szembe a sorsával, utolsó mondatában – mint ahogy a Soltra Alajos¹³ által írt levélben is olvasható – elátkozta a Habsburg-házat.

Székács József evangélikus lelkész a pesti Deák téri evangélikus egyház halotti anyakönyvébe aznap be is jegyezte a halálesetet: Noszlopy Gáspár, nőtlen, földbirtokos és államfogoly, Vrácsikon¹⁴ született, utolsó lakhelye a pesti Újépület. A halál okaként kivégzést írták be.¹⁵

Felhasznált irodalom:

A Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium…, 1881. = A Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium és Honvédség Névkönyve. Bp., 1881.

Andrássy, 1982. = Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár illegális évei (1849-1853). In: Somogy megye múltjából. 13. Kaposvár, 1982. 103-135. o.

Andrássy, 1987. = Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár (1820-1853). Somogyi Almanach 43-44. sz. Kaposvár, 1987.

Csánki, (1914). = Csánki Dezső (főszerk.): Somogy vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Bp., (1914.)

Katus, 2011. = Katus László: Magyarország a Habsburg Monarchiában (1711-1918). In: Magyarország története (főszerk.: Romsics Ignác). Bp., 2011. 488-763. o.

Magyar életrajzi lexikon. II. kötet. 1982. = Magyar életrajzi lexikon. II. kötet. (főszerk.: Kenyeres Ágnes). Bp., 1982.

Szinnyei, 1908. = Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XII. kötet. Bp., 1908.

Tóth, 2009. = Dr. Tóth József: A pesti Újépület mártírjai. Honismeret. 2009/6. 88-94. o.

Végh, 1989. = Végh Ferenc: A magyar szabadságeszme elfelejtett mártírja, Jubál Károly. In: Honismeret, 1989/1. 45-46. o.

Tisztelt uram!

folyó hó 19-ről kelt bizalmas levelére, közbejött akadályok miatt, csak ma irhatom meg’s küldhetem válaszomat.

Nem úgy áll a dolog, mintha nekem, ki Sárközy halálra való elkészítésével lettem megbízva, megengedtetett volna az Újépületben¹⁶ boldoguló Noszlopy Gáspár egykori csurgói tanulótársamhoz bejárni s vele beszélhetni is.

Hanem a tényálladék ez: Én be lettem rendelve csakugyan Noszlopy G.¹⁷ lelki vigasztalása végett a Neugebäudeba,¹⁸ ki a Széchenyi tér fele nyíló kapu melletti első szobában volt erős őrizet alatt letartóztatva, sőt, mint már akkor megtudtuk, halálra is ítélve.

A rendelet értelmében csakugyan be is mentem én oda, délután mint egy 4-5 óra közt. S ott csakugyan találkoztam szerencsétlen barátommal.

Ámde mikor megláttam Gazsit, s különösen mikor látnom kellett, hogy e találkozás szemeiből könnyeket csalt ki: oly leírhatatlan fájdalom érzete fogott el, hogy majdnem elájultam. Minélfogva, - hogy megszabaduljak e kínos helyzettől – arra a gondolatra jöttem, hogy megtagadom tőle azt a különben is általam elérzékenyültségemnél fogva nem végezhető szomorú funkciót, t. i.¹⁹ a halálra való készítést, mire igen jó ürügyemül szolgált annak bizonyos tudása, hogy ő ágostai vallású²⁰ protestáns, nem pedig Helvét vallású,²¹ mint én.

Erőt kellett tehát magamon venni, és tőle azt kérdezni: Micsoda vallású ön? Mire Gazsi ezt felelte: Protestáns. De hát a két prot.²² felekezet közül melyikhez tartozik? Mire Gazsi azt válaszolván, hogy ágost.²³ vallású: kijelentettem a bevezető tisztnek, hogy nincs competentiámban²⁴ őt halálra készíteni: mert ez az illető lelkész Székács úrra²⁵ tartozik.

Így szabadultam meg én azon végtelen lelki kíntól, hogy egy szerencsétlen gyermekkori barátomat az erőszakos halálra – akasztófára – kelljen készítenem. Mert elősejtelmem volt, hogy – ki még Sárközyvel szemközt is oly végtelen fájdalommal végeztem e szomorú tisztemet, el nem bírhatom azt többé, ugyanakkor még egy Noszlopy Gazsival is szemközt. Én ezt annál is inkább tettem, mert több tapasztalatim bizonyították, hogy az egyszerű imádkozás és lelki vigasztaláson kívül, mint az azt őrt állók által is értett nyelven kellett tenni, semmiféle magánbeszédbe sem volt szabad elegyedni.

Ezért nem is láttam többé én szegény Gazsit, csak akkor, mikor az Újépületből kiindultunk, - és az akasztófa alatt!...

Elsőnek Sárközy, másodiknak Jubál – Kossuth Lajos gyermekeinek nevelőjük –, harmadiknak Gazsi volt felállítva, szemközt mindegyik a részire felállított akasztófával. Tőlem tehát mintegy 4 lépésnyire állott Székács úr mellett.

Először felakasztatván Sárközy, kivel én valék mint lelkész elfoglalva, a később akasztottakra több figyelmet fordíthattam.

Így hallottam p. o.²⁶ hogy Jubál mikor látta a hóhért Sárközyvel foglalkozni ezt mondta: „Isten tudja! Meg nem érzek semmi változást magamban.” Azt is láttam, hogy szegény Gazsi, mikor már rákerülendő volt a sor, boldogult Székács úrnak 4 szemközt úgy mondott valamit, hogy azt csak is Székács úr hallhatta és érthette meg: épp úgy mint ezt velem is tette végperceiben szegény Sárközy is! Mit közlött Gazsi Székács úrral? Nem tudom. Míg azt akkor mindjárt elmondtam, hogy Sárközy velem egy gyengéd viszonyára vonatkozó óhajtását nyilvánította. Mit legott teljesítettem is.

Azt azonban világosan megértettem, mert fennszóval mondta Gazsi, hogy azt óhajtja, hogy az osztrák házon teljesüljön be azon átok, mely Dávid egyik zsoltárában olvasható.²⁷

Ennél többet nem tudok. Minélfogva, szíves tiszteletem nyilvánítása mellett vagyok […]²⁸ tisztelője Soltra Alajos

1886. május 25.

Mellékletek:

1. Egy jelentés Noszlopy Gáspár tevékenységéről a földalatti mozgalom időszakából. 1849. MNL SML XV. 25. Kiállítási iratok gyűjteménye. 70. 3.d.
2. Haditörvényszéki ítélet. MNL SML XV. 77. Plakátgyűjtemény
3. A Neugebäude épülete a 18. századból, Coquereau, tusrajz. http://mek.oszk.hu/01900/01903/html/index1043.html 2017. 05. 30. 9:35

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező