Változás az országos levéltári főigazgató-helyettes személyében
2019.07.19.
2019. július 12-én az EMMI kulturális államtitkára jóváhagyta dr. Germuska Pál kinevezését, aki július 15-től az MNL új országos levéltári főigazgató-helyettese.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dr. Rácz György öt éves vezetői megbízása, mint főigazgató-helyettes 2019 májusában lejárt. Dr. Rácz György 1991 óta a Magyar Országos Levéltár munkatársa, majd 2011-től az intézmény megbízott főigazgató-helyettese, az átszervezést követően a Magyar Nemzeti Levéltár országos levéltári főigazgató-helyettese volt 2014-től egészen a közelmúltig. Szakmai munkájának elismeréseképpen 2010-ben Pauler-Gyula-díjjal, 2011-ben Ember Győző-díjjal tüntették ki. A magyar középkor kutatójaként számos publikáció, projekt fűződik a nevéhez. A közelmúltban a Mátyás-király Emlékév 2018 MNL Projektben vállalt nagyobb szerepet, egyben ő volt az ötletgazdája a Merre járt Mátyás király? elnevezésű honlapnak, ahol Hunyadi Mátyás és felesége, Aragóniai Beatrix utazásait lehet nyomon követni. Dr. Rácz György levéltári munkássága mellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) oktatója 1996 óta, ahol az alapképzéstől a doktori iskoláig tart kurzusokat.
![](https://mnl.gov.hu/sites/default/files/3025.jpg)
Dr. Germuska Pál július 15-ig a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 1945 utáni Politikai Kormányszervek és Pártiratok Főosztályának vezetői feladatait látta el. Az 1945 utáni időszak társadalom-, gazdaság- és várostörténetének kutatójaként vett részt az 1956-os Intézet munkáiban, valamint tudományos tevékenységének elismeréseként az MTA köztestületi tagjává választották. Dr. Germuska Pál szintén a PPKE oktatója, valamint az egri Esterházy Károly Egyetem doktori képzésében is közreműködik, mint óraadó, témavezető.
![](https://mnl.gov.hu/sites/default/files/germuska_pal.jpg)
Dr. Rácz Györgynek köszönjük az évek alatt végzett áldozatos és kitartó munkáját, dr. Germuska Pálnak pedig sok sikert kívánunk kinevezéséhez!
Új hozzászólás