„Úgy siessetek, hogy ha előbb nem lehet, holnap hajnalban ide érjetek!”

Lajos király utolsó mohácsi levelének fényképe
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 108967.

A hátlapon a címzés: Reverendissimo et magnificis dominis Simoni episcopo Zagrabiensi, Francisco de Batthyan bano nostro et aliis dominis ac regnicolis regni nostri Sclavonie, fidelibus nostris nobis sincere dilectis, azaz „igen tiszteletreméltó és nagyságos Simon zágrábi püspök úrnak, nagyságos Batthyány Ferenc bánunknak és Szlavónia többi urainak és lakosainak, hűséges híveinknek”.

Az oklevél hátlapjának fényképe
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 108967.
 

A levél egyik címzettje, Batthyány Ferenc (1496. október 28. – 1566. november 28.), a család későbbi hatalmának megalapozója 1514-től királyi kamarás, 1519-től pohárnokmester (1521-től vasi ispán is), 1522-től horvát-dalmát-szlavón bán volt. 1526 augusztus végén sietett is Mohácsra, ahogy tudott. Idejében csatlakozott a király seregéhez háromezer lovassal és ezer gyalogossal, és ő vezette a sereg jobb szárnyát. Batthyány túlélte a csatát, és nemcsak épségben tért vissza szerető feleségéhez, hanem a csatavesztés után menekülő nemesek tömegeinek adott menedéket biztos helyen fekvő németújvári várában. Mohács után egy ideig Szapolyai János király pártján is állt, majd végleg átpártolt I. Ferdinándhoz, és annak egyik leghűségesebb embere lett.

A Memorabilia-sorozat szóban forgó, 69/19 jelzetű oklevele régóta ismert a magyar történetírásban mint a körmendi Batthyány-levéltár egyik leghíresebb darabja.

Elsőként Fraknói Vilmos közölte 1884-ben a szövegét (Magyarország a mohácsi vész előtt. A pápai követek jelentései alapján [Eredetije a körmendi levéltárban.])

A Szilágyi Sándor szerkesztette milleniumi országtörténetben közölték a levél facsimiléjét is (A magyar nemzet története. IV. kötet, 504.). A Magyarország fennállásának ezredik évfordulója alkalmából 1896-ban rendezett milleniumi kiállításon ez az oklevél is szerepelt négy másik körmendi oklevéllel együtt.

Az 1896-os katalógus vonatkozó oldala (1896-iki ezredéves országos kiállítás: a történelmi főcsoport hivatalos katalógusa 1. füzet, Román és csúcsíves épület, Budapest, 1896. VI. Vajda-Hunyadi lovagterem. 31. No. 387–391.)
 

Mályusz Elemér 1926-ban közzé tett a Levéltári Közleményekben tizennégy királyi oklevelet a Batthyány-levéltárból, amelyek a mozgósításról és a várható csata előkészületeiről szólnak. A válogatásból azonban kimaradt a szerző által kevésbé fontosnak tartott három levél. A bevezetőben Mályusz ezt írta: „Az alább következő levelek egy kivételével kiadatlanok, tartalmuk ismeretlen a tudományos körök előtt is és közlésüket most, a mohácsi csata négyszázados évfordulója különösen megokolttá teszi. A levelek tudományos értéke nemcsak abban rejlik, hogy a hadjárat ismeretlen részleteire felvilágosítást nyújtanak; még inkább figyelmet érdemelnek, hogy egyfolytában végigolvasva azokat, ha szabad így mondanunk, vissza tudnak vezetni bennünket a katasztrófát megelőző hetek szomorú légkörébe. Budáról kiindulva Érd, Adony, Paks, Tolnai Kesztölc, Báta, Újfalu mindmegannyi stációja a komor kálváriáját járó gyermekkirálynak, ki egyre elfúlóbb lélekzetü levelekben kér segítséget, rendeli el előbb minden ötödik, majd minden második, végül valamennyi jobbágy felkelését, a pestises betegek, a szerzetesek hadbavonulását, cito, cito, citissime ... A levelekre dr. Csánki Dezső, az Országos Levéltár főigazgatója hívta fel a Magyar Irodalmi Társaság figyelmét, amelynek megbízásából alulírott másolta le azokat Körmenden.” Ezt követően az oklevelek bekerültek a mohácsi csatával foglalkozó történetírásba.

Mályusz 1926-os forrásközléséig az egyetlen ismert „Mohácsos” oklevél a mostani, a szakzsargonban csak „citós” oklevélként emlegetett parancslevél volt. Amikor Iványi Béla magyar nyelvű kivonatokban közölte a körmendi levéltár „Memorabiliáit” 1942-ben, az oklevél még valószínűleg a helyén volt, mivel nem tett említést az ellenkezőjéről.

Iványi Béla regesztakötetének címoldala
 

A 2021-ben Bécsből hazakerült iratok között azonban ez az oklevél már nem volt meg, ahogy a sorozatnak az ezt megelőző, 69/18b jelzetű irata, az 1526. augusztus 21-én az újfalui táborban kiadott oklevél sem. Ez utóbbiról még fényképpel sem rendelkezünk. Ez utóbbiban II. Lajos király arról tájékoztatta Batthyány Ferenc dalmát-horvát-szlavón bánt, hogy a török szultán serege átkelt a Dráván, és arra törekszik, hogy Batthyányt a királyi hadtól elvágja, ezért a vele lévő hadi néppel éjjel nappal siessen a királyi táborba. Egyebekről Pogány Zsigmond fogja informálni. A Memorabilia-sorozat két utolsó Mohács előtti oklevele tehát valamikor 1942 után, nagy valószínűséggel 1945 után, a Bécsbe szállítás során elkallódott, eltűnt, esetleg elpusztult, jelenleg mindenesetre lappang.

A Memorabilia-sorozat középkori oklevelei közül nem csak ezek vesztek el a második világháború után. Maga a sorozat a Batthyány-levéltár országos szempontból legértékesebb történelmi anyaga, amely elsősorban királyi leveleket és politikai témájú iratokat tartalmaz. Legkorábbi darabja I. (Nagy) Lajos király 1352. évi oklevele, a Fejér megyei besenyők megnemesítéséről, az utolsó darab 1904-ből való. A sorozat a 16. század elejétől válik összefüggővé, amikor a Batthyányak rangban, politikai befolyásban emelkedtek, a család tagjai magasabb országos hivatalokat viseltek, és a királyi udvarral szinte állandó összeköttetést tartottak fenn. A 14–15. századból csak szórványosan kerültek be a sorozatba oklevelek: az 1352 és 1500 között kelt iratok közül 32 darabot soroltak a Memorabiliába, ebből mára csak 14 darab maradt meg. A legnevezetesebbek vitathatatlanul II. Lajos király levelei, amelyeket a mohácsi csatamezőre vezető útjában íratott többek között a véres kard körülhordozásáról, és amelyet betetőz a fenti, drámai hangú utolsó levél.

Az eltűnt oklevélről az Országos Levéltár jó minőségű fotómásolattal rendelkezik, amit még 1896-ban készített Weinwurm Antal fényképész. A felvétel kötelespéldányként került a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályára. A levéltári növedéknapló 1896/20. számú (április 17-ei) bejegyzése szerint: „II. Lajos király 1526. aug. 25-én a mohácsi tábornál kelt levelének fényképe (1. előlap, 2. hátlap) = 2 db. Zsigmond lengyel király 1526. szeptember 18-iki levelének fényképe = 1 db. (Valamennyi eredetije a Batthyány hercegek körmendi levéltárában.)” Ez utóbbi levél (Memorabilia 71. sz.) eredetije II. Lajos levelével ellentétben része volt a Bécsből hazakerült gyűjteménynek.

Antal Weinwurm Antal műtermének reklámja az Ország-Világ 1894. szeptember 30-i számában
Forrás: F. Nagy Veronika: A századfordulós Budapest megörökítője – 175 éve született Weinwurm Antal fotográfus
 

Weinwurm Antal (1845–?) a kiegyezés utáni korszak egyik legjelentősebb fővárosi fényképésze volt. Apja, Weinwurm Mátyás szintén fotográfus volt, ahogy Antal fia, ifj. Weinwurm Antal is. „Fényképészeti és cinkográfiai sokszorosító műintézete” az 1890-es években a Károly utca 3. szám alatt működött, számos fényképet készített Budapestről. Többek között megörökítette az Iparművészeti Múzeum építésének számos állomását, majd annak megnyitása után az épületben bérelt műtermet. Felvételei megőrizték a Múzeum egykori kiállításainak és mára elpusztult műtárgyainak emlékét. Ugyanezt mondhatjuk oklevelünkről is: az 1896-ban készített felvétel megőrizte egy olyan igencsak nevezetes oklevél fényképét, amely minden bizonnyal elpusztult a 20. században.