Toldi Miklós életrajza a források alapján csak részlegesen tárható fel, mivel az okleveles forrásokban csak szórványos adatokat találunk. Pályája kezdetén Toldi Miklós Meggyesi Simon familiájában szolgálhatott. Először 1351-ben tűnik fel az oklevelekben, mint sárosi alispán. Mivel ebben az időben Meggyesi Simon több más vármegye ispáni címe (győri és bakonyi, szepesi) mellett a sárosi ispáni címet is viselte, a vármegye igazgatásának tényleges vezetését azonban – a korabeli gyakorlatnak megfelelően – hű emberére, Toldi Miklósra bízta, ebből következik, hogy Toldi Meggyesi familiárisa volt.

Meggyesi Simon 1351. december 11-én már mint pozsonyi ispán szerepel. Néhány hónap múlva, 1352. április 20-án már Toldi viseli a pozsonyi alispáni és mellette a pozsonyi várnagyi címet, ami azt mutatja, hogy jól láthatta el korábbi alispáni feladatait, mivel Meggyesi a népesebb, és presztizs (s természetesen ezzel együtt jövedelem) szempontjából is jelentősebb vármegye igazgatását rábízta Toldira. Meggyesi alispánjaként 1354 októberéig van Toldi működéséről adatunk. Nem sokkal ezután az ország első számú egyházi vezetőjének, az esztergomi érseknek a szolgálatába lépett, ahol már nem igazgatási feladatokat kellett ellátnia, hanem az érsek legközvetlenebb környezetében lovagként („hivatásos katonaként”) élt, ellátását pénzben és élelemben kapta.

1363-ban I. Lajos király Toldit jelölte ki a Szentszék javainak védelmére indított hadjárat vezetőjévé. A hadjáratban győzelmet arattak a pápai területeket megszálló Milánó csapatai felett. A küldetés teljesítése után Toldi vélhetőleg zsoldosként Itáliában maradt, mivel 1365-ben az angol és magyar lovagokból álló ún. „fehér csapat”-nak volt egyik vezére. Itália bonyolult politikai viszonyaira itt külön nem térünk ki, azonban egyik jellemzője volt a harcoknak, hogy abban gyakran zsoldosok szolgálatait is igénybe vették. Szerencsére korunkra maradt az 1365. január 14-én kelt szerződés, amelyben Albornozi Egyed bíboros, pápai követ 6 hónapra szolgálatába fogadta a „fehér csapat”-ot, a Pisa szolgálatában álló Hannes Baumgarten német zsoldosaival szemben. A szerződéskötésre szóló megbízólevélben az angol főparancsnok neve után rögtön Nicolaus comes Thodi de Ungarus (magyarországi Thodi Miklós gróf) neve következik, amiből arra lehet következtetni, hogy Toldi lehetett a csapat magyar részének parancsnoka. Mivel a szerződéskötés után az esküt 20 angol és 10 magyar nemzetiségű parancsnok tette le, ebből arra lehet következtetni, hogy a sereg harmada volt magyar. Mivel a sereg létszáma 5000 fő volt, Toldi Miklós így tehát egy kb. 1600 főből álló seregnek volt a vezetője, ebből kb. 1000 lehetett a jól felszerelt nehézlovas katona. Egy ilyen nagyságú lovagsereg az adott korban igen tekintélyes harci értéket képviselt, vezetője pedig csak olyan személy lehetett, aki már korábban komoly harci, katonai érdemeket tudhatott magáénak. A sereg fél évre 160 000 aranyforintot kapott. A korabeli gyakorlatnak megfelelően egy parancsnok havi zsoldja háromszorosa egy lovas katonáénak, 1350 és 1360 között általában 20 arany volt. Ez nagyon tekintélyes összegnek számított, kb. 50 évvel korábban egy bolognai egyetemi tanár éves fizetése 33 (havi 2,75) forint volt, a pápai állam kincstárnoka havi 8 forintot kapott.

A pápai szolgálatba fogadott csapat előbb sienai területeken portyázott, majd a pápai területeket pusztító német zsoldosok ellen fordult, azonban olyan dúlást végeztek, hogy végül a bíboros megvált szolgálataiktól és ellenük zsoldjába fogadta a korábbi ellenfelet, a német zsoldosokat. A történetnek ez a fordulata nem szokatlan a szövevényes 14. századi itáliai politikában. Mindenesetre a fehér csapat 1365. július 22-én döntő vereséget szenvedett a németektől és vezérei többsége – köztük Toldi – fogságba esett.

Toldi 1366-ban már ismét Magyarországon van és — nyilván haditetteinek köszönhetően — a királyi udvarba került mint lovag, s még ebben az évben megkapja a gömöri ispáni címet, amelyet 1371-ig viselt. 1372–1373-ban zalai ispán, majd 1382 és 1385 között szabolcsi ispán volt.

Toldi Miklós gömöri ispán előtt egyezséget köt gömöri Miklós fia János özvegye hitbére és jegyajándéka tekintetében gömöri Jakab fiaival, Miklóssal és Jánossal, 1368. augusztus 14.

Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, Diplomatikai Levéltár, DL 5688.

Az, hogy Toldi magasabb országos méltóságba nem jutott, talán annak volt a következménye, hogy nem politikai érzéke és képességei, inkább katonai érdemei és tettei vívták ki az uralkodó elismerését. Egy 1388. évi levélből azonban kitűnik, hogy milyen presztízzsel bírt a királyi udvarban, ugyanis az oklevél szerint 10 000 forint értékű kezességet vállalt Ilsvai Lestákért egy valószínűleg 1387-ben kötött szerződés szerint, amelyben kezestársai olyan gazdag családok tagjai voltak, mint a Perényi, a Rozgonyi és a Lévai.

Sternberg Péter kéri Perstaini (Ilsvai) Lestákért 10 000 forint értékű kezességet vállalt kezeseit: Perényi Miklóst, Toldi Miklóst, Rozgonyi Simont, Semesi Jánost és Hrussói (Lévai) Péter fia Lászlót, hogy Lesták jelenjen meg a köztük létrejött szerződés ügyében, mivel az első határnapon nem jelent meg Ausztria hercegének kúriájában, 1388. június 22.

Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, Diplomatikai Levéltár, DL 7414.

Toldi Miklós 1387-ben Zsigmond királytól adományként megkapta a Szatmár vármegyében fekvő Daróc birtokot az ott található vámmal, ezeket 1390 körül elcserélte a Bihar vármegyében található Bátor helységért. Ez az utolsó adat, amelyet Toldi Miklós életéről tudunk.

Zsigmond király Toldi Miklósnak és fiainak, Györgynek és Jánosnak adományozza a Szatmár vármegyében fekvő Daróc birtokot, 1388. február 20.

Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, Diplomatikai Levéltár, DL 71421.

Ami Arany költeményében szerepel és a valóságban is igazolható, az az, hogy Toldi Miklósnak valóban volt egy György nevű testvére (azt nem tudjuk, hogy a bátyja-e vagy az öccse), aki 1377 és 1382 között bihari ispáni címet viselt. A Toldi-trilógia második és harmadik részének (Toldi szerelme, Toldi estéje) részletei, legalábbis a királyi udvarban való jelenléte megerősíthető a források alapján. Az is megfelel a valóságnak, hogy Nagyfalu a Toldi család kezében volt, a trilógia első részében szereplő többi részlet azonban – testvérével való konfliktusa, harca a farkasokkal, cseh vitézzel való párbaj stb. – a történeti források alapján nem igazolható, bár a cseh vitézzel való párbaja egy udvari lovagi tornán nem zárható ki.

A fenti vázlatos életrajzból jól látható, hogy Toldi Miklós alakja megfelelt a nyugati lovagregényekben megénekelt hősök életútjának, személye alkalmas volt arra, hogy a mintául szolgáló művek magyarországi adaptálásának központi alakjává váljék: a köznemesi családból származó hős saját ereje, kitartása és hűséges szolgálata által fényes karriert fut be. A nyugati lovagregények és a magyarországi Toldi-monda közti párhuzamok kimutatása azonban már nem a történettudomány, hanem az irodalomtudomány feladata.

Ajánlott irodalom:

Mályusz Elemér: Toldy Miklós Olaszországban. Irodalomtörténet, 12. évfolyam, 1923, 17–23.

Mályusz Elemér: A Toldi-monda történeti alapja. Hadtörténelmi Közlemények, 25. évfolyam, 1924, 3–32.

Mályusz Elemér: Toldi Miklós. Hadtörténelmi Közlemények, 27. évfolyam, 1926, 225–228.

Mályusz Elemér: A Toldi-monda. A Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve, Budapest, 1934, 126–149.

Fotók: Czikkelyné Nagy Erika