Azt ma már nem lehet kideríteni, a nyerészkedésen kívül vezette-e más szándék is azokat a tolvajokat, akik 1788. február 13-áról 14-ére virradó éjszakára betörést hajtottak végre. Célpontjuk a volt „jezsuita ház” pincéje volt Pesten. Az épület, ahogy elnevezése is mutatja, korábban a feloszlatott szerzetesrendé volt, de ekkor már az 1784-ben Budáról Pestre átköltöztetett nagyszombati egyetem használta, természettudományi célokra. Az talány, kitől tudhatták meg, mit tárolnak az alagsorban, de az elkövetők értékes zsákmánnyal távoztak: 40 flaska „szlivaviczá”-val, vagyis szilvapálinkával, 29 üveg tokaji borral és több üvegnyi szeszes itallal (pálinkával, Branntwein), amelyek számát nem tudták megmondani. Mindezekért jelentős összeg üthette a tolvajok markát, ha az italokat áruba akarták bocsátani.

A károk felmérésekor azonban kiderült, hogy a betöréskor nem csak élvezeti cikket tulajdonítottak el. Az üvegek közül kilencben ugyanis alkohollal elkevert méreg volt, amely a rovarok konzerválásához volt szükséges. Ezt a mérgező folyadékot azonban éppen olyan üvegekben tárolták, mint az egyszerű pálinkát: sima savanyúvizes flaskában. A tolvajok – és leendő vevőik – azonban nem tudhatták, melyik az a kilenc butélia, amelyik az egészségre káros és veszélyes folyadékot tartalmazza. Ennek azonosításához a hatóságok a tulajdonos Matthias Piller professzor segítségét kérték.

A fenyegető veszély miatt hatóságoknak azonnal kellett cselekedniük: értesítették a városi rendőrséget és bevonták a budai főhadparancsnokságot is. Perczel rendőrigazgató elsőként alaposan kifaggatta a professzort, hogyan lehetne azonosítani a mérget. Kiderült, hogy a savanyúvizes üvegek nyakkán csillag és elmosódott Sternberg-felirat volt látható.

A rendőrigazgató ezt követően késlekedés nélkül intézkedett, és az olvasmányainkból vagy a filmekből jól ismert módszerhez folyamodott, hogy mindenkit értesítsen és riasszon: kidoboltatta a hírt, méghozzá nem csak Pesten, hanem az átellenben fekvő Budán is.

Az intézkedés azért is volt sürgős, mert 15-én délelőtt már üresen találtak két szilvapálinkás üveget a városfalon kívüli árokban, a Hatvani-kapu közelében. Így félő volt, hogy sor kerülhet a többire is, tehát haladék nélkül értesíteni kellett a lakosságot, nehogy valaki véletlenül megmérgezze magát. A biztonság kedvéért azonban bevonták az értesítendők körébe Pest és Fejér vármegyét is. Ekkora területen azonban már nehézkes lett volna a lakosokat dobolás útján tájékoztatni. Ezért a sokszorosításhoz folyamodtak: feltehetően soron kívül, a lehető leggyorsabban kinyomtattak egy szórólapot a lopásról és az egészségre veszélyes tartalmú üvegek leírásáról.

A nyomtatásra szánt szórólap szövegének fogalmazványa, Pest, 1788. február 15.
Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum civitatense et in re genere (C 51), Civitatensia, 1788. F. 16. p. 4. Melléklet.

A Magyar Királyságban elsőként 1763-ban küldtek körbe egy nyomatott körrendeletet (ún. circularia impressa-t), amelyben valamennyi törvényhatóság, vagyis valamennyi vármegye és szabad királyi város érintett volt. Ezzel a sokszorosítási eljárással jelentősen meggyorsították az ügyintézést, mivel a nyomdai átfutás sokkal rövidebb időbe telt, mint a korábbi gyakorlat. Addig ugyanis kézzel írták le a diktált szöveget, majd az átnézett első példányokról másolták a továbbiakat, amelyeket a másoló írnokok kiadás előtt ismét ellenőriztek.

A helytartótanácsi körrendeletek esetében sokáig ódzkodtak attól, hogy nyomdába adják a kiadandó rendeletet, mert tartottak a hivatali titok megsértésétől. Az 1760-as évektől kezdődően azonban egyre többször vették igénybe a nyomdagépet (az egyetemi nyomda végezte a helytartótanácsi iratok sokszorosítását). Ekkor már elég volt csupán az első kinyomtatott iratot ellenőrizni. A nyomdásznak viszont titoktartási fogadalmat kellett tennie, és meg kellett fogadnia, hogy csak annyi példányt nyomtat, amennyit rendeltek.

Az 1786-ban megjelent uralkodói utasítás értelmében – különösen a fordítások esetében – a nyomtatott körlevél csak több lépcsőben készülhetett el, mivel több ellenőrzésen (korrektúrán) is át kellett esnie ahhoz, hogy a nyomtatvány pontosan, hiba nélkül elkészüljön.

1788-ban azonban nem csupán a pontosság, hanem a gyorsaság is szempont volt, ahogy ezt a helytartótanácsi kiadóhivatal alkalmazottai két évvel korábban szintén kiemelték. Az olyan sürgős ügyekben mint például a körözött bűnözők személyleírása vagy éppen a jelen ügy, amikor figyelmeztetni kellett a lakosságot az egészségre veszélyes italokra, nem lehetett késlekedni és valamennyi ellenőrzést és jóváhagyást elvégezni. Feltehetően 233 éve ezért a korábbi gyakorlatot alkalmazták, vagyis csupán a kiadóhivatal alkalmazottja ellenőrizte a nyomdásznak átadott és kinyomatott első példányt.

A nyomtatványból összesen 2000 példány készült, valószínűleg csupán német nyelven. Ez egyben jól mutatja a városok és a környező települések lakosainak nemzetiségi és nyelvi viszonyait. A tájékoztatóból Pestre hétszázat, míg Budára hatszáz darabot szántak. Háromszáz darabot készítettek Fejér vármegyének, négyszázat Pest vármegyének. A helytartótanácsi leirattal együtt február 16-án küldték el a kinyomtatott szórólapokat.

A leirat következtében mindkét város nyomban intézkedett, méghozzá olyan gyorsasággal, külön iratokat nem készítettek a szükséges helyi rendelkezésekről. Pesten a tanácsülésen megtárgyalták és jegyzőkönyvben rögzítették az itallopás tényét és azt, hogy szétosztották a 600 példányban kézhez kapott tájékoztatót. Buda magisztrátusa azt is fontosnak tartotta, hogy kiemelje, a tettesek leleplezőjének 24 dukát ütheti a markát.

A hirdetményt tartalmazó szórólapokat a rendőrök házról házra járva terjesztették, feltehetően felhasználva az intézkedésbe bevont katonaság segítségét. A hatóságok és a pesti rendőrség ugyan megkezdte a nyomozást is a tolvajok után, de úgy tűnik, nem jártak sikerrel – annak nincs nyoma, hogy valaha is elkapták volna őket. Éppen így nincs arról híradás, történt-e haláleset a méreg következtében, vagy a felhívás elérte a célját.

A szórólapot, ahogy ez napjainkban is szokás, a lakosok a kézhezvétel után nem őrizték meg, sem a helytartótanácsnál, sem a városi levéltárakban nem maradt fenn belőle példány. A hivatali iratokban olvasható a szövege, ez a most közreadott fogalmazvány.

Mindezidáig egy eredeti példányról tudunk, amely a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-gyűjteményében található.

Iratfotó: Lukács-Berkesi Anikó (MNL)

Köszönet a kutatáshoz nyújtott segítségért Jancsó Évának (BFL).

Felhasznált irodalom:

Bunke Zsuzsanna: Piller Mátyás (1733–1788) és herbáriuma. Botanikai Közlemények, 72. (1985) 1–2. szám, 185–.

Petneki Áron: Mozaik a főváros múltjából. Budapest, 1981. (19. évfolyam), 8. szám, 39.