Szépszámú látogató augusztus 20-ai nyílt napunkon

Szerző: Labancz Dóra
2023.08.25.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára idén is tárt kapukkal várta az érdeklődőket a nemzeti ünnep alkalmából. A Bécsi kapu térre látogatók az idén 100 éves épületet egyénileg és vezetővel is bejárhatták, részt vehettek Katona Csaba különleges épületvezetésén, valamint ingyenesen tekinthették meg A nemzet emlékezete – a magyar történelem mérföldkövei című kiállításunkat.

Az idén 100. születésnapját ünneplő levéltári palota és az intézmény történetéről Izsák Gergely kollégánk beszélt látogatóinknak, akik nagy számban gyűltek össze, hogy betekintést nyerhessenek a levéltár életébe.Katona Csaba munkatársunk színes történetekkel tarkítva mutatta be a levéltárat: a történelmi tények mellett mesélt többek között meghatározó főigazgatóinkról, arról, hogy milyen reklámokban tűnik fel az épület, valamint hogyan jelenik meg a levéltáros alakja az irodalomban és a filmekben. A Magyarország történetének sorsfordító pillanatait bemutató dokumentumok nagy érdeklődésre tartottak számot magyarok és külföldiek körében egyaránt, erről tanúskodnak a vendégkönyvünkben olvasható bejegyzések, az elismerő és bíztató szavak, melyeket ezúton is köszönünk látogatóinknak.Reméljük, hogy az államalapításunk ünnepén hozzánk betérő több, mint 1700 vendég tudással és élményekkel gazdagabban távozott ezen a nyári napon.

Képes beszámolónk:


Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 


 

 

Utolsó frissítés:

2023.10.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges