Pecz Samu megbízatása a levéltár megtervezésére
A magyar kormányzat az Archivum Regni alapjain, de valójában teljesen új intézményként hozta létre 1874-ben az Országos Levéltárat, amely 1922-ig a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozott, így elhelyezéséről is e tárcának kellett gondoskodnia.
A kiegyezés keretei között visszanyert önálló államiság korai éveiben nem volt lehetőség arra, hogy valamennyi régi és új állami szervezet megfelelő elhelyezést, esetleg éppen önálló épületet (palotát) kapjon. Politikai érdekek és anyagi szempontok feszültek egymásnak, és esetenként évtizedekbe telt, amíg a megfelelő szereplők és a kedvező körülmények szerencsés együttese végül eredményt hozott. Így volt ez az Országos Levéltár új – Magyarországon az első levéltári célú – épületének elkészítésével is.
Már a levéltár felállításának tervezésekor (1868) jelezte a belügyminiszter, hogy a megszűnt magyar feudális kormányszervek (Magyar Udvari Kancellária és Erdélyi Udvari Kancellária) Bécsből hazaszállítandó levéltári iratanyagát elegendő tárolóhely híján nem tudja elhelyezni, és javasolta, hogy készüljön egy új épület az intézmény céljaira; a tárca rendszeres időközönként újra meg újra felvetette az épület szükségességét. A miniszterelnök(ök) általában a magyar iratok hazahozatalának és levéltári elhelyezésének érdekében pártolták a megfelelő és méltó új épület emelését, a pénzügyminiszter pedig forráshiányra és más, fontosabb építkezésekre hivatkozással utasította el az épülethez szükséges anyagiak biztosítását. Az új levéltári épület először 1897 és 1901 között kapott komoly esélyt arra, hogy hozzákezdjenek a megépítéséhez. Bár végül ez a kísérlet is kudarcot vallott, volt egy tartós eredménye: ekkor kérték fel a tervek elkészítésére Pecz Samu (1954–1922) építészt, aki haláláig töretlen elhivatottsággal dolgozott az épület megtervezésén, majd kivitelezésén.
Az 1897-ben felállított Közigazgatási Bíróság és az Országos Levéltár elhelyezését együtt kívánták megoldani, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium volt épületében, egy új emelet ráépítésével. A kereskedelemügyi miniszter már az épületbővítés tervezését is megrendelte (Kovrig Tivadar miniszteri főmérnöktől), azonban a pénzügyminiszter más elhatározásra jutott: a bíróságot az építendő új pénzügyminisztériumi palotában kívánta elhelyezni, a levéltár pedig a bíróság helyiségeit kapta volna meg. Ezzel a belügyminiszter nem értett egyet.
Az elhelyezés tűrhetetlen állapotai miatt az egyébként szerény igényű Pauler Gyula 1898. január 27-én erélyesen szorgalmazta a belügyminiszternél az új épület megépítését. A főigazgató később, 1899. február 15-én kelt véleményes jelentésében többek között arra kérte a belügyminisztert: „tisztelettel újból esedezem, hogy a külön országos levéltári épület emelését, melyben p.o. az oláhok is Bukarestben már megelőznek minket, s mely annak, ki véghez viszi, maradandó emléket biztosít culturánk történetében, nem elodázni, hanem mielőbb megvalósítani méltóztassék”.
Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, aki éppen ekkor a még Bécsben lévő iratok hazahozatalának sürgetésével már elkötelezte magát a levéltár ügyének, február 18-án jelezte Lukács László pénzügyminiszternek, hogy csakis egy új épület lehet a megoldás a levéltár gondjaira: „Egyébként is Európa majdnem minden nagyobb állama, sőt városa is a történetére fontossággal bíró akták és egyéb iratok elhelyezésére a levéltári követelményeknek megfelelő palotát emelt; illő, hogy e tekintetben se maradjunk el messze tőlük.”
A pénzügyminiszter végül 1899. március 10-én hozzájárult ahhoz, hogy a levéltár számára új palota készüljön és „hogy e végből az előmunkálatok, illetve a telekszerzésre és az építkezésre vonatkozó tanulmányok megtétessenek”. Ennek alapján a belügyminiszter Pauler Gyula főigazgatót európai tanulmányútra küldte ki, aki április 10-én indult el körútjára, Bécs, Boroszló, Drezda, Lipcse, Weimar, Straßburg modern levéltári és könyvtári épületeit véve alaposan szemügyre. Tapasztalatairól és a levéltári épülettel szemben támasztott elvárásokról április 29-én nyújtotta be összefoglaló jelentését, amelyet azzal zárt: „ezeket a legáltalánosabb vonásokban mozgó eszméket bővebben is ki lehetne fejteni, de még abban az esetben sem volna elkerülhető, hogy concretebb alakba öltöztetésük végett egy műszaki közeg ki ne küldessék, ki velem a dolgot megbeszélni […], az építendő levéltárról, nagyságáról, az ennél fogva szükséges területről, költségekről részletesebb képet fogna összeállíthatni, s ennélfogva mély tisztelettel esedezem, hogy ilyen közeg kiküldését, ki esetleg az építési terveket is elkészíthetné s az építést végrehajtani is képes legyen … sürgősen kieszközölni kegyesen méltóztassék”.
Pauler május 6-án korábbi levele kiegészítéseként arról tájékoztatta Széll Kálmán miniszterelnököt, hogy időközben konzultált Graenzenstein Béla pénzügyminisztériumi államtitkárral és Radisits Jenő iparművészeti múzeumi igazgatóval, és ők azt tanácsolták, hogy az ilyen vázlat elkészítésére legalkalmasabb Pecz Samu, a középítészet ny. r. tanára volna, aki a feladatot el is vállalná. A főigazgató hangsúlyozta, hogy csak vázlatok (skizze) és nem a konkrét tervek elkészítését bíznák az építészre. Május 26-án a főigazgató arról számolt be, hogy Peczet felkérte, aki azt el is fogadta, így ahogy elkészülnek a vázlatok, küldeni fogja azokat a miniszterelnöknek.
Pauler 1899. június 16-án újabb felterjesztést készített Széll Kálmán miniszterelnök– belügyminiszterhez. Ismételten tájékoztatta őt arról, hogy Pecz Samut a miniszteri engedély alapján felkérte, aki azt el is fogadta. A főigazgató az országos levéltár építésével kapcsolatban többek között az alábbi kívánalmakat közölte az építésszel:
- a legújabb, legcélszerűbb módon készüljön,
- két részből álljon: levéltári helyiség (iratok tárolása a raktárrendszer szerint) és hivatalos helyiségek (szolgák, fűtő, főigazgató lakásai, dolgozószobák, könyvtár),
- a kettőt csak folyosó kösse össze vagy tűzfal válassza el,
- az épület mindenfelől szabadon álljon (tűzbiztonság, világosság, szellőztetés céljából),
- elég nagy épület készüljön a (10–15 évvel) későbbi iratgyarapodáshoz,
- az épület délre legyen tájolva (ablakok napfényt és meleget kaphassák),
- legyen az épületben: vízcsap, lift, villanyvilágítás, központi gőzfűtés (raktárban min. 10 °R [= 12,5 °C]),
- összesen 23 szoba készüljön, és egy nagyobb, díszesebb terem a kiállításra és a gyűlésekre (raktári rész),
- a raktárak esetében: a termek két oldalról kapjanak világosságot, az állványok az ablakközökre merőlegesek legyenek, raktárrendszer szerint; az állványok impregnált (kemény)fából, a folyosók vasrostélyból legyenek, 2,25 m magasak, helyenként fektetőkkel az iratok használatára; nagyobb, tűzmentesen elzárható termekre osztandó.
A főigazgató egyúttal megküldte Pecz Samu első vázlatait, két mellékletben. Az egyik a József kaszárnya területén kialakítandó levéltárra vonatkozó terveket tartalmazta, bizonyítva azt, hogy a telek a célra alkalmatlan. (Ezen a telken áll Kossuth Lajos és Táncsics Mihály egykori börtöne, amelyet 2014-ben kapott vissza a magyar állam az Amerikai Egyesült Államoktól). A másik mellékletben öt helyszínre hat különféle tervet készített az építész. A mellékletek az elmúlt évszázad alatt az iratanyagtól elkerülve elkallódtak.
Pauler Gyula felterjesztése Széll Kálmán miniszterelnöknek Pecz Samu megbízatásáról és a tervezett levéltár épületéről, 1899. június 16.
Jelzet: MNL OL, Belügyminisztérium, Elnöki iratok (K 148), 1922. 14. tétel (726. cs.)
Sajnos közben a pénzügyminiszter a korábbi pártoló hozzáállását megváltoztatta és új javaslattal állt elő: az ekkor befejezés előtt álló új országház alagsorában helyezte volna el az Országos Levéltárat. Ez az elképzelés megakadályozta az önálló épület további tervezését.
1902 és 1903 során a belügyminiszter ismét kezdeményezte az új levéltári épület elkészítését, de aztán visszakozott is, és azt javasolta, hogy a levéltár az újonnan felépítendő belügyminisztériumi palotába kerüljön, és a tervezett költségeket is ide csoportosítsák át. 1904–1907 között újabb kísérletet tettek arra, hogy a levéltár önálló épületbe kerülhessen. Építési bizottságot állítottak fel, az építész több levéltáros szakértő (Thallóczy Lajos, Károlyi Árpád, Óváry Lipót, Csánki Dezső, Tagányi Károly, Dőry Ferenc) kíséretében európai körutat tett a modern levéltári és könyvtári épületek tanulmányozására. Az 1905–1906. évi kormányzati problémák és az adminisztráció működésének helyreállítása azonban ismét háttérbe szorította a levéltári palota elkészítésének ügyét.
Az önálló levéltári épület létrehozására irányuló kísérletek sorában végül Csánki Dezső akkori – újonnan kinevezett – főigazgató kezdeményezése (1911) lett sikeres: az épület szükségességéről meggyőzte gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnököt, aki hathatós támogatást nyújtott az elképzeléshez. Új építészeti bizottságot állítottak fel, 1911–1913 között Pecz Samu elkészíthette a többször átdolgoztatott végleges terveket, és 1913 októberében megkezdődött az építkezés. Az eredetileg 1916. május 1-jére tervezett befejezést az első világháború következtében kialakult munkaerő- és nyersanyaghiány és drágulás jelentősen késleltette, de végül az épület 1918-ra elkészült. A levéltár 1923-ra átköltözött, és – akkor már gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter politikai és anyagi támogatásával – a belső díszítőmunkák (1929-re) lezárták az első magyarországi levéltári épület, az Országos Levéltár palotájának építéstörténetét.
Új hozzászólás