Pecsétgaléria húsvétra
A magyar néphagyomány megrázóan szép nagyheti éneke Mária és Jézus párbeszéde, az úgynevezett Aranymiatyánk. Ebben anya és fia sorra veszik az egymást követő napokat virágvasárnaptól húsvétig, mintegy felkészülnek a Rájuk váró szenvedésre. A dal vége gyönyörű feloldása a mély fájdalomnak: a Mindkettejük számára felragyogó dicsőség.
Nagycsütörtök vagy zöldcsütörtök
A protestáns egyházi előírások a nagyhét minden napjára bűnbánati istentiszteletet rendelnek. Ez csütörtökön passióénekléssel egészül ki. Erre az alkalomra születtek Johann Sebastian Bach feldolgozásai Máté és János evangélisták szövegei alapján. A katolikus liturgia ezen a napon ünnepli a papság és az oltáriszentség alapítását. A püspöki székhelyeken a délelőtti órákban összegyűlik az egyházmegye papsága. A püspök háromféle olajat szentel – krizmát, a betegek-, illetve a katekumenek olaját –, amelyeket a következő évben a keresztelésnél, bérmálásnál, papszentelésnél és a betegek szentségénél, valamint templomszentelésnél fognak majd használni. Este az utolsó vacsora emlékét jeleníti meg a mise a lábmosás szertartásával, két szín alatti áldozással, a harangok és az orgona elnémulásával és az oltárfosztással. Ezen a napon a tavasz friss, zöld főzelékeit fogyasztották, a nap erről kapta népi elnevezését.
Pecsétjeink közül egy 1287. február 19-én kelt oklevelet tudunk megidézni az utolsó vacsorára utalva, amely Krakkóban kelt Leskó krakkói és sandomiri herceg nevében. Az adománylevélen függő pecsét Úrfelmutatást ábrázol: oltár mögött álló, püspöksüveggel ábrázolt pap magasba emeli a kelyhet.
Leskó krakkói és sandomiri herceg pecsétje, Krakkó, 1287. február 19.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 57221
Nagypéntek
A protestáns egyházak legfőbb ünnepnapja, bűnbánati istentisztelettel, úrvacsoraosztással. Az oltárasztalt fekete terítővel takarják le, sokan gyászba öltözve mennek az istentiszteletre. Ezen a napon szigorú böjtöt tartanak, úrvacsora vétel előtt egyáltalán nem vesznek magukhoz ételt. A katolikus liturgia előírásai szerint ezen a napon nem mutatnak be misét. A reggeli imaórákban Jeremiás siralmait olvassák. A Leuveni Kódexben fennmaradt nyelvemlékünk, az Ómagyar Mária siralom is nagypéntekhez köthető. Napközben egyénileg vagy közösségben keresztutat járnak a hívek. A templomban elénekelik a passiót, kereszthódolatot végeznek, könyörgéseket olvasnak, áldoztatnak, és éjszakába nyúlóan virrasztanak a szentsírnál. A nagypénteki történések megjelenítéséhez a középkor használta az ún. úrkoporsót is. A garamszentbenedeki úrkoporsót az esztergomi Keresztény Múzeum őrzi, míg a hozzá tartozó, lehajtható karú korpusz ma is Garamszentbenedeken található.
A ferences rendi elöljárók pecsétjei közül ehhez a naphoz kettő is kapcsolható. A rendalapító, Assisi Szent Ferenc nagy tisztelője volt a feszületnek. Társai többször látták elragadtatásban elmélkedni, levitálni a kereszt előtt, sőt maga is testén viselte Krisztus öt szent sebét. Nem véletlen tehát, hogy a ferences pecsétekre gyakran a passióval kapcsolatos ábrákat véstek.
Doroszlói István budai gvárdián (házfőnök) pecsétje a feszület előtt elragadtatásba esett Ferencet ábrázolja. A lenyomaton a főbb motívumok – a feszület és Szent Ferenc térdelő, lebegő alakja – mellett a Fiorettiből ismert bükkfát és egy zászlót is láthatunk. Az utóbbiról többek közt Venantius Fortunatus: Vexilla regis prodeunt kezdetű himnuszára is asszociálhatunk, amelyet a kereszthódolatkor énekelnek.
A másik pecsét – amelynek két variációját is ismerjük – a szenvedés eszközeit vonultatja fel: az 1474-es a keresztet, a több ágú ostort és az oszlopot, amelyhez kikötözték Jézust, a töviskoronát és a szögeket. Az 1521-es kis eltérésekkel az előbbieket ismétli meg, kiegészítve az INRI (Iesus Nasarenus Rex Iudeorum) feliratos táblával.
Tolnai N.-nek, a ferences rend obszerváns ága magyarországi vikáriusának pecsétje, Tata, 1474. február 12.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 45558
Somlyói Bernátnak, a ferences rend obszerváns ága magyarországi provinciálisának pecsétje, Gyöngyös, 1521. november 20.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 23593
Nagyszombat
A néphagyományban a teljes nyugalom és csendesség napja. Tüzet nem gyújtottak, a női munkákat tilalmazták. A protestáns felekezetek ezen a napon nem tartanak istentiszteleti összejövetelt. A katolikusok Szentsírt látogatnak napközben. Napnyugta után, a sötét templomban, annak előterében kezdődik a feltámadási liturgia szimbolikus szertartások pazar bőségével: új tüzet gyújtanak és megszentelik, erről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, ezzel vonul a pap és kísérete az oltárhoz és elhangzik a húsvéti örömének az Exultet. A Gloria bevezető sora után megkondulnak a harangok és felzeng az orgona. Ünnepi olvasmánysor eleveníti meg az üdvtörténetet. Keresztvizet szentelnek – az ősegyházban évente egyszer, ekkor keresztelték a felnőtt katekumeneket. A szertartást a mindenszentek litániája, Te Deum és körmenet zárja.
Ehhez a naphoz Nagyszombat város pecsétje illik, bár a város nevének eredetileg nincs köze nagyszombat napjához. Szombati piacnapjáról eredetileg Szombathelynek (1238: Zumbotel) nevezték, később kapta a „Nagy” megkülönböztető előtagot. Latinos névalakja „Tyrnavia”, „civitas Tyrnaviensis” a városon keresztül folyó patak szláv nevéből, Trnava (jelentése: tüske) származik. Az eredetileg hatküllőjű Fortuna kereket ábrázoló városi címert, illetve pecsétet később egészítették ki. A címer és a pecsét középpontjában a sírban nyugvó Krisztus elgyötört, csukott szemű arcát láthatjuk. A fej fölötti két küllőközben – a húsvéti gyertyán is látható – két görög betű, az Α és Ω olvasható. Ezek jelentése, ahogy a szentelési szöveg mondja: „Jézus Krisztus tegnap és ma, Ő a kezdet és a vég, Ő az Alfa és az Omega, Övé az idő és az örökkévalóság.”
Nagyszombat város pecsétje Bybi György sempthe-i várnagy adásvételéről szóló oklevelén, Nagyszombat, 1472. augusztus 3.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 17354
Húsvét vasárnap
Húsvét vasárnap néprajzi vonatkozása a felvirradó ünnepnap hajnalának Krisztus-keresése. Napjainkban még városokban is szokás, hogy templomi közösségek a napkeltét imádsággal köszöntik a szabadban. A protestáns gyülekezetek úrvacsorás istentisztelettel ünnepelnek. A reformátusok erről a napról veszik egyik legfőbb jelképüket, a feltámadt Krisztust szimbolizáló, győzelmi zászlót tartó bárányt, ahogyan azt például Debrecen város címerében is láthatjuk. A katolikus liturgiát az örvendező énekek sora jellemzi. Ezek egyik legszebbike a hamvazó szerda előtti vasárnap vagy húshagyó kedden elbúcsúztatott és a nagyböjtben végig hiányzó Alleluja. A visszatért Alleluja versének túláradó és hosszú hajlításai önálló énekké váltak a középkor folyamán, így született meg a húsvéti szekvencia. A másik örömének a húsvéti himnusz, amelynek szintén az Alleluja ujjongása a refrénje. A reggeli mise végén megszentelik azokat az ételeket, amelyeket a böjt utáni első étkezéskor fogyasztanak el, a kalácsot, sonkát, tojást…, mindegyiknek megvan a néphagyományban a jelentése.
A pecsétek közül a háji káptalan 1280-ban kelt oklevelén függő lenyomatot tudjuk húsvét vasárnapjához kötni, amely a húsvéti bárányt ábrázolja.
A háj(szentlőrinc)i káptalan pecsétje, 1280.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 86854
Ajánlott irodalom:
Borsa Gedeon: A római Szent Péter bazilika építése javára hirdetett búcsú magyarországi terjesztésére készült nyomtatványok (1508–1509). In: Uő: Könyvtörténeti írások III. Az OSZK évkönyveiben megjelent tanulmányok. Bp., 1998.
K. Németh András: Középkori pecsétnyomók és idézőbillogok Tolna és Somogy megyékből. A Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve 39., Szekszárd, 2017, 235–262.
Új hozzászólás