Nem véletlen, hogy Kapiller Imre emléktáblájának zalaegerszegi avatásán a folyosón alig lehetett elférni: az egykori főlevéltáros barátai és tisztelői (akik az emlékmű szövege szerint a táblát állították emlékére) sokan voltak és sokan vannak. Talán ennyi személyesség megengedhető: engem Svédországban, Uppsalában, egy konferencián ért Kapiller Imre halálhíre, ami valósággal letaglózott. A döbbenetet fokozta, hogy pár nappal korábban a

Facebookon láttuk őt mosolyogni. Társaságban, asztal mellett, arcán azzal a mosollyal, ami szinte a védjegye volt, és amit az emléktábla alkotója, Béres János szobrász tökéletesen ragadott meg. Csipetnyi gúny, ösztönös jóindulat és mérhetetlen tudás ötvözete rejlett e mosoly mögött, ahogy okos szeme fürkészően tekintett a világra.
 

Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto

Régi vágású levéltáros

Szakmai berkekben vissza-visszatérő történet, hogy az általa fellelt forrásokat összeválogatta, majd átadta annak a kollégának, akiről biztosan tudta, tanulmányt ír belőlük. Régi vágású levéltáros, ha lehet így mondani, levéltárnok volt, akinek nemcsak munkaviszonya volt, hanem hivatása is, és aki (többek között) olyan legenda mellett pallérozódott, mint Degré Alajos. Az elvesztése miatt érzett fájdalmat részben tompítani tudta az eltelt idő mellett az eredetileg a születésnapjára szánt kötet emlékkötetként való megjelenése, most pedig a relief átadása. A leleplezés pillanatait megelőzően, ahogy már esett róla szó, zsúfolásig megtelt a levéltár földszint folyosója.
 

Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto

Mindenkor önzetlen volt

A jelenlévőkhöz elsőként a zalaegerszegi származású Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora szólt, elsősorban barátként, aki motorja és kezdeményezője volt annak, hogy Kapiller Imre emlékét ilyen formában is örökítsék meg a levéltár falán. A kezdeményezés mindenhol támogatásra lelt, hogy a kedves barátról és a mindig önzetlen, segítőkész kollégáról ily módon is megemlékezhessenek azok, akiknek sokat jelentett. Az önzetlenséget sokak kapcsán szokás emlegetni, de aki ismerte Kapiller Imrét, az pontosan tudta, ez volt egyik legfontosabb jellemvonása: ha valaki esetleg kevésbé nyerte el a szimpátiáját, akkor sem szenvedett fogyatkozást e tulajdonsága. Ez kikezdhetetlen szakmai ethoszának sarkalatos része volt.
 

Egyszemélyes intézmény

Ezt követően Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy amikor 14 évesen először lépett be levéltárba, Kapiller Imrével és – a közönség soraiban most is jelen levő – Halász Imrével találkozott először ott. Rámutatott arra, hogy e találkozás döntő szerepet játszott pályája későbbi alakulásában, amiért ezúton is köszönetet mondott. Ahogy többen, úgy ő is felidézte, hogy Kapiller Imre szinte egyszemélyes intézmény volt egyfelől, másfelől viszont a Zala Megyei Levéltárat rengetegen vele azonosították, sőt ez gyakorta máig is így van.
 

Tanítvány a mester közelében

Az adományokból megalkotott emlékművet végül Kapiller Imre özvegye, Megyeri Anna, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Horváth Zita és Szabó Csaba együtt leplezte le. A jelenlevők azonban nem széledtek szét, hanem Káli Csaba, a házigazda intézmény igazgatója invitálására beszélgetésre gyűltek össze a levéltár emeletén. Ott felmerült Kapiller Imre számos anekdotája, amelyet korábban maga mesélt a pályájára döntő hatást gyakorló Degré Alajosról, akinek a szobra ott áll a levéltár udvarán. Közel, nagyon közel Kapiller Imre emléktáblájához. A tanítvány ismét csatlakozott mesteréhez.