„Mivel a kunok bőséges sokasága bőséges földterületet kíván”

Somogyi Szilvia [ELKH-Moravcsik Gyula Intézet]

A Dan Brown amerikai művészettörténész és író történelmi fikciós regényein szocializálódott, izgalomra, bűntényekre, drámára, rejtélyre és annak feloldására szomjazó, ugyanakkor a történelem iránt is érdeklődő olvasóközönség keserűen és unottan veheti tudomásul, hogy a levéltáros oklevél- és iratőrző, -rendszerező munkája, valamint a történész forrásokat feltáró és értelmezni igyekvő tevékenysége a regényekben és filmekben ábrázolható képzeletnek az esetek döntő többségében csak valamiféle életlen körvonala, szikár-monoton lenyomata.

E tényt (látszatot) a fikciós írás és ábrázolás, valamint a tudományos kutatás, írás közötti, szükségszerűen betartandó módszertani különbség okozza. Vannak azonban olyan esetek, amikor a tudományosan rögzíthető valóságtöredék felülmúlja, vagy közelíti a legvadabb elképzelhetőt. A jelen cikkben bemutatott irat történetével éppen ez a helyzet. Véletlenek összjátéka tette lehetővé puszta fennmaradását is. Úgy vélték a kutatók elpusztultnak és eltűntnek, hogy soha el sem tűnt igazán. Azoknak a középkori okleveleknek egy részét, amelyeket vele együtt őriztek a Batthyány család körmendi levéltárában, a második világháború végóráiban hadikórházzá alakított épületben orosz csizmák taposták emberi és állati ürülékkel, véres kötszerekkel, és hamuval vegyes foszlányokká.

A körmendi kastély belső udvarának részlete az említett események előtt néhány évvel, az 1930-as, 1940-es években.
Kép forrása: Magyar Nemzeti Digitális Archívum. Révhelyi Elemér fényképe.

Ezek a források a történeti kutatás számára akkor és ott elvesztek. A szóban forgó irat, IV. László király ún. második kun törvényének (1279) szövege azonban a háborút követően egészen 2021-ig egy ausztriai családi kúria páncélszekrényében, később egy bank trezorjában várta, hogy a magyar állam kiszabadítsa onnan, ahol Csipkerózsika-álmát aludta. Írhat-e a valóság regényes történetet egy középkori oklevél egyszerű kora újkori másolatának? A történet 1279-ben kezdődik…

V. László király kun öltözetben a Képes Krónika miniatúráján.
A kép forrása: Wikipédia.

Az Árpádok dinasztiájának és kun anyjának, Erzsébetnek a vérét elegyítő ifjú, a hatalmi technikák gyakorlásában szárnyát bontogató IV. László király 1279 nyarán olyan politikai helyzetbe került ugyanis, amelyre ma azt mondanánk, sakk-matt, vagy még inkább, hogy patt. A Magyar Királyságban időző nomád kunok, akiknek fegyveres ereje királyi hatalma alapvető támasza volt, nemigen igyekeztek juhokként befelé a kereszténység aklába. Az ország azonban, amelyben László alattvalói királya szándékozott lenni, keresztény volt. III. Miklós pápa elérkezettnek látta hát az időt, hogy az ide küldött legátusa, Fermói Fülöp révén sürgesse, mi több kikényszerítse a kunok keresztény hitre térését és letelepítését. Ez a pápai törekvés igen nehéz helyzetbe hozta a hatalma konszolidálására törekvő ifjú Lászlót, aki sem a pápát nem akarta magára haragítani, sem a kunoknak – az országon belül és kívül dúló harcokban az ő oldalán álló, szokott életmódjukhoz ragaszkodó – fegyveres erejéről nem szándékozott lemondani.

Fermói Fülöp pápai legátus ábrázolása a Képes Krónika miniatúráján.
Forrás: Wikipédia.

1279-ben, a legátus e kun-kérdést érintő küldetése során keletkezett két magyar királyi oklevél, amelyekre a történettudomány (ún.) első és (ún.) második kun törvényként hivatkozik. Az elsőt június 23-i dátummal látták el. Ez a „törvény”, ahogy azt Szűcs Jenő történeti kutatásai nyomán értelmezni szokás, Fermói Fülöp legátusnak a budai tanácsülésen a püspökök és országbárók társaságában tartózkodó királyra erőltetett „diktátuma”, amelyet cikkelyes formában IV. László oklevele tartott fent, keretszövegeként egy királyi ígérvénnyel. Ennek értelmében az uralkodó kötelezte magát, hogy az oklevélben foglaltakat elfogadtatja alattvalóival – a Keresztelő Szent János ünnepe utáni huszadik napra, azaz 1279. június 13-ra összehívott országgyűlésen. A gyűlést végül Tétényben tartották meg július 15. és 25. között, és kisvártatva – eddigi ismereteink szerint augusztus 10-én – IV. László kettős pecséttel megerősített királyi oklevelében adta ki a korábbi oklevél szövegét némiképp megváltoztatott és kibővített formában. Ez utóbbit emlegetjük (ún.) második kun törvényként. Az oklevél rendelkezik a kunok keresztény hitre téréséről, letelepítéséről, életmódjukról, arról, hogy az általuk erőszakosan és jogtalanul elfoglalt egyházi és világi birtokokat visszaszolgáltatni kötelesek. Rögzíti az ország megtelepülésükre szolgáló területeit, amelyekért cserébe a kunok a király seregébe vonulni tartoznak.

„És mivel a kunok bőséges sokasága bőséges földterületet kívánt, úgy határoztunk, hogy azok, akik nemzetségükkel a Duna és a Tisza vagy a Körös folyó mellett vagy a Maros és a Körös folyók között, vagy ugyanannak a folyónak mindkét partján, vagy a Temes és Maros folyók között, vagy ezek környékén telepedtek le és nem másutt, hanem ugyanazon folyók mellett vagy helyeken, vagy földeken, amelyek felett eredetileg minden nemzetséget a maga sátraival Béla király úr, a mi nagyapánk, Magyarország nemes emlékezetű, dicső királya telepített le, most is szálljanak meg és telepedjenek le az előbb említett módon úgy, mint országunk nemesei.”

Részlet az (ún.) második kun törvényből. Forrás: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000–1526. Szerk.: Bertényi Iván. Bp. 2000. 282.

A „kun-törvényeket” hordozó 13. századi eredeti királyi oklevelek nem maradtak ránk. A második királyi oklevél szövegét a 20. században a történeti kutatás csak a kiváló 18. századi történetbúvár, Pray György jezsuita tudós Dissertationes historico-criticae in annales veteres Hunnorum, Avarorum et Hungarorum című, nyomtatott művéből ismerhette meg. Ebben az szerepel, hogy a szövegközlés forrása az eredeti oklevél (ex originali).  Sajnos az őrző helyről nem tett említést. A szöveg Praynál korábbi másolatáról a kutatásnak nem volt tudomása.

Pray György nyomtatott művének címlapja.
A kép forrása: Google Books.

Pray nyomtatott műve kéziratának egy lapja az általa alkalmazott „javítási” módszerrel.
Forrás: Pray-gyűjtemény 16. kötet (EK Coll. Pray. Tom. XVI.) p. 69. (56).

Mivel pedig az 1279-es forrás kiadását és Pray művét öt évszázad választotta el egymástól, a szöveg hagyományozásának történetével kapcsolatban olyasféle elméletek kaptak lábra, amelyeket a források búvárai kényszerűen akkor használnak, ha az írott források hallgatnak, az ismeretekben hatalmas tátongó lyuk keletkezik, ám ezt mégis áthidalni, magyarázni lenne szükséges.

„Váratlan eredmény – s egyben Berend Nóra könyvének egyik központi újdonsága –, hogy a közvetlenül a tatárjárás után befogadott, véres konfliktusok közepette távozó, majd újra betelepülő kunok életét szabályozó két nevezetes, 1279-ben kibocsátott törvény (az „első” és a „második kun törvény”) közül a másodikat alapos kritikai vizsgálódás nyomán hamisítványnak nyilvánítja. Érvei a csak XVIII. századi másolatokban fennmaradt törvény kéziratos hagyományának kései voltán és egy szemet szúró időbeli egybeesésen alapulnak: e kéziratok épp akkor bukkantak fel, amikor egy újkori mozgalom a kunok kollektív nemesi státusának elismerésére törekedett. Mindezt részletesebben is kifejtette több, ezzel a kérdéssel foglalkozó tanulmányában. Noha ez a megállapítás, amely felülbírálja a magyar középkorkutatás e kérdésben mind ez idáig vallott álláspontját, némi ingerültséget keltett a szakma több jeles képviselőjében, és heves vitát váltott ki, Berend Nóra érvei engem meggyőztek.”

Részlet Klaniczay Gábor történész Berend Nóra: A kereszténység kapujában c. könyvéről született recenziójából. (Klaniczay Gábor: Összehasonlítás és kritikai érzékenység. Buksz 25. évf. /2013/ 4. sz. 296.)

A kun törvények kéziratainak történetét kutató történészeknek fontos és megfontolandó elméleteiket tévedésül aligha lehet felróni, hiszen az (ún.) második kun törvény latin szövegében érzékelhető filológiai döccenések és az eredeti dokumentum hiánya mind olyan tényezők, amelyek jogos kételyre adhatnak alapot az oklevél szövegének hitelességével kapcsolatban. A másolat kérdésében való tisztánlátást más is akadályozta. Az Árpád-kori oklevelek vizsgálata esetén a kutatás kiindulópontjául szolgáló mű (Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke) ismerte az oklevélnek egy talányos másolatát, ezzel kapcsolatban ezt rögzítette: „a Batthyány család körmendi levéltárában (Acta misc. Heim. n. 9.) volt, 18. századi másolat. Ebből világos, hogy sem Szentpétery Imre, sem az ő kéziratát sajtó alá rendező Borsa Iván nem látta, utóbbi nem is láthatta az iratot, így akik művének megjelenése után kísérelték meg felkutatni, reménytelennek gondolhatták e másolat előkerülését. Nem tudhatták, hogy az Acta misc. Heim. n. 9. jelzetű irat annak a csomagnak a része volt, amelyet az oroszok elől Ausztriába menekülő Batthyány család tagjai magukhoz vettek és megőriztek. Az iratnak igen nagy szerencséje volt, mert ismereteink alapján az iratmentés akkori alapja az volt, hogy a legkorábbi, ezért legértékesebb középkori oklevelek ne pusztuljanak el. A második kun törvény „18. századi” másolata annak köszönhette megmenekülését, hogy 1279-ben keletkezett szöveget őrzött meg, így a Batthyány-levéltár rendezésekor a Heimiana-sorozatban előre, a 9. számra került, a sorozat legrégebbi iratai közé.

 A Heimiana-sorozat a Himfi család (középkori) történetére vonatkozó iratokat tartalmazta. Tudható, hogy e gyűjtemény utolsó datált darabja az 1593-as évből származik, így hát már az irat kézbevétele előtt is valószínűtlen volt, hogy nagyon késői, 18. századi másolat keveredett volna az iratok közé. A második kun törvény e másolatát Körmenden az 1940-es években, a háború előtt az anyagot leíró, borítékoló Iványi Béla történész még látta és kezébe vette. Az ő kézírásával ellátott boríték rejti ma is a másolatot.

Iványi Béla szerint a másolat tehát a 16. századból származik! Amennyiben igaza van, úgy előkerülése alapjaiban cáfolja meg, hogy a törvény szövege 18. századi hamisítvány.

Az iraton azóta elvégzett paleográfiai, filigranológiai (vízjelkutatás) és latin szövegfilológiai vizsgálatok erősen valószínűsítik annak 16. század végi – utolsó harmadi – keltezését. Ennek különös jelentősége van, hiszen két évszázaddal korábbra keltezhető a másolat, mint Pray szövege. Ha nincs is meg a középkori eredeti törvénypéldány, más kontextusba helyezhető a szöveg további kutatása, mint az újkorihamisítvány-tézis. A közgyűjteménybe került Batthyány-oklevelek közül ezért mindenképpen ez az egyik „highlight” darab a magyar történettudomány számára.

Ahogy véletlenek segítették ennek a másolatnak a fennmaradását, úgy véletlenek sorozata hozta újra felszínre a törvény két másik, 18. századinál korábbi másolatát is. Ezek az Österreichische Nationalbibliothek Cod. 8219-es számú, kora újkori gyűjteményes kéziratában lappangtak, és közülük az egyik a 17. század első harmadára datálható.

Az ún. második kun törvény kora újkori másolatai köré a valóság rajzolt regényt. A lappangó példányok Ausztriában voltak, talán az idő egy pillanatában nem is olyan messze egymástól, végül, még ha csak virtuálisan is, 2022-ben találkoztak egymással. Továbbra is érvényes a megállapítás, amely szerint a szöveg hagyományozódás-története nem áll minden gyanún felül, és az eredeti, 1279-es oklevéllel nem rendelkezünk. Mindazonáltal a Batthyány-levéltárban lévő másolat előkerülése miatt nem indokolt a szövegnek az Árpád-kori törvénykorpuszon vagy általában az Árpád-kori forrásokon kívülre utalása.

Ajánlott irodalom:

Berend Nóra: Az 1279-i kun törvények szövege és keletkezési körülményei. In: Jászkunság kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban. Szerk. Bándiné Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza–Jászberény 2002. 147–153.

Kovács Viktória: Alter ego domini papae Nicolai III. Fülöp Fermói püspök, szentszéki legátus magyarországi tevékenysége (1279–1281). In: Varietas delectat. A pápai kapcsolatok sokszínűsége a 11– 14. században. Szerk. Kiss Gergely. Pécs 2019. 117–166.

Langó Péter: Kun László törvényei. Megjegyzések a kunok jogállásáról a középkori magyar források tükrében. In: Jászok és kunok magyarok között. Ünnepi kötet Bánkiné Molnár Erzsébet tiszteletére. Szerk. Bathó Edit – Ujváry Zoltán. Jászberény 2006. 60­–77.

Rácz György: A Batthyány család 1945-ben Bécsbe vitt oklevelei az Országos Levéltárban. Turul 94. (2021) 144.

Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp. 2002. 419–423.

Zsoldos Attila: Téténytől a Hód-tóig. Az 1279 és 1282 közötti évek politikatörténetének vázlata. Történelmi Szemle 39. (1997) 1. sz. 69– 98.

A cikkben foglaltak részletesebben, tudományos hivatkozásokkal kiegészítve itt olvashatók:

Somogyi Szilvia: IV. László úgynevezett második kun törvényének korai másolatai. Századok 156 (2022/6) 1141–1166.