Megjelent az ArchívNet legfrissebb száma

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők

Tóth Judit: „A tótkomlósi dolgozó parasztok terménybeadási versenyre hívták az egész ország dolgozó parasztságát” – A mezőgazdasági munkaversenyek és szerepük a beszolgáltatásban
Miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsának felszólítása ellenére 1950. június 25-én az észak-koreai csapatok támadást indítottak Dél-Korea ellen, Magyarországon a Békés megyei Tótkomlós község ligetében a helyi és szomszédos falvak gazdáit ünnepi nagygyűlésre terelték, hogy tanúi legyenek annak a versenyfelhívásnak, amelynek keretében a tótkomlósiak betakarítási és terménybegyűjtési versenyre hívják „az egész ország dolgozó parasztságát”. A tótkomlósi versenynek különös súlyt adott, hogy éppen egybeesett a koreai háború megindulásával, és az esemény dimenzióit tágítva, a propagandában még inkább hordozhatta az imperialisták elleni harc fontosságának üzenetét. Egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy így még markánsabban ábrázolja a kötelezettségét teljesítő, és ezzel a „Béketábort” erősítő kis- és középparasztságot, illetve velük szemben az „aknamunkájukkal” a termelést hátráltató, és ezzel a „háborús gyújtogatókat szolgáló”, kuláknak bélyegzett gazdákat.

 
Katona Klára: A tsz-szervezés utolsó hulláma a rendőrségi iratok tükrében
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában fennmaradt egy doboznyi, jellemzően 1960 decembere és 1962 januárja között keletkezett, a termelőszövetkezetek szervezésével kapcsolatos rendőrségi jelentés. Annak ellenére, hogy e jelentéseket olvasva a tsz-szervezés utolsó hullámának záró szakasza nem tűnik túlságosan erőszakos folyamatnak, mégis megállapítható, hogy a termelőszövetkezetek megalakítása rendkívül fenyegető légkörben zajlott. Az alábbi írás vázlatos képet ad arról, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezésének időszakát.


Tóth-Bartos András: Az „albinaszerű tevékenység” – Adatok az észak-erdélyi birtokpolitika történetéhez (1940–1944)
A 19. század utolsó évtizedétől kezdve, az „akié a föld, azé az ország” logikájára alapozva egyre határozottabban kapcsolódott össze a birtokpolitika és a nemzetiségpolitika. Ez különösen érvényes volt az etnikailag vegyesen lakott vidékeken, ahol a megélhetés alapját jelentő földbirtok gyakran a nemzeterősítő tevékenység eszközévé vált. Így például az első világháborút megelőzően Erdélyben a magyar kormányzat néhány intézkedése (telepítés, birtokforgalmi korlátozások) etnopolitikai célokat is szolgált, a háborút követően a román állam földreformhoz kapcsolódó intézkedései pedig az erdélyi románság gazdasági megerősödését szolgálták, legnagyobb részt a többi, konkurensnek tekintett nemzetiség kárára. A második bécsi döntés utáni birtokpolitikai intézkedések a korábbi, román gazdaságpolitika következtében meggyengült észak-erdélyi magyarság gazdasági konszolidációját szolgálták.
Az itt ismertetett levél a magyar kormány észak-erdélyi birtokpolitikájának néhány olyan vetületére mutat rá, melyek által a kormányzat az erdélyi magyarság gazdasági pozícióját kívánta erősíteni. Ilyen eszköz volt az úgynevezett „albinaszerű tevékenység”, ami alatt olyan birtokforgalmi tevékenységet értettek, amely valamely csoport földtulajdonát egy másik javára akarta célirányosan átjátszani. A jelző egy korábbi jelenségre utal, és szorosan kapcsolódik az erdélyi románságnak a 19. század végi földbirtok-növekedési folyamatához.


Hegedűs István: Tiszadobi pillanatképek a 18–19. századból
Tiszadob utolsó négyszáz esztendejének története szorosan egybefonódott az Andrássy családdal. Birtoklásuk kezdete óta, bármelyik ágról is beszélünk, különös figyelemmel viseltettek dobi birtokaik iránt. Bár huzamosabb ideig – egy-egy kivételtől eltekintve – nem éltek, tartózkodtak a településen, a Tisza kanyarulatai, későbbi holtágai között megbúvó kúriáik, kastélyaik mindig a nyugalmas visszavonulás menedékei voltak számukra. Az írás a rendelkezésre álló forrásokat megszólaltatva a tiszadobi Andrássy uradalmak gazdálkodását és társadalmát szeretné közelebb hozni az olvasóhoz.


Cseh Valentin: Vámmentes kikötőből „tengeri”-, majd Szabadkikötő – A csepeli kikötőkomplexum működésének első időszaka 1928-tól 1941-ig
1928. október 20-án avatta fel a budapesti vámmentes kikötőt Horthy Miklós kormányzó. Az új dunai kikötőkomplexum gyorsan bebizonyította létjogosultságát, s szédületes ütemben fejlődött az 1928-tól 1941-ig tartó időszakban. Az alábbi tanulmány ezen időszak történéseit eleveníti fel.


B. Stenge Csaba: Magyar nő Pockingban – A Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának egy verses emléke 1945 nyaráról
Az alábbiakban olvasható forrás egy vers, amely 1945 nyarán, az európai háború végét követő időszakból származik, és egyes magyar nők viselkedését pellengérezi ki. Az idegen megszállókkal folytatott önkéntes kapcsolat és ennek mozgatórugói egy sokkal kevésbé ismert és vizsgált aspektusa a megszállók és a magyar polgári lakosság viszonyának, ezért is érdemes foglalkozni a témával.