Megjelent az ArchívNet legfrissebb száma
Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.
1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.
A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.
A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.
Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.
Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők
Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben
Bár a hadviselés szabályait a 19. század második felében, illetve a 20. század elején a nemzetközi közösség már megalkotta, 1914-re kiderült, hogy megfelelő szankciók híján a jogsértések megelőzése hiú ábránd marad. Az első világháború folyamán a hadviselő felek szinte valamennyi jogsértést elkövették, amelyeket a vonatkozó konvenciók tiltani rendeltek. A történelmi emlékezet különösen a nyugati hadszíntéren a németek által elkövetett atrocitásokat rögzítette, pedig a világháború más helyszínein is bőven akadt példa súlyos háborús bűnökre. Ausztria–Magyarország érintettsége a hasonló ügyekben csupán az utóbbi két évtized során került a kutatók érdeklődésének a homlokterébe.
Perczel Olivér: Atrocitások Békés és Csongrád megyében a román megszállás idején, 1919–1920.
Az 1918. november 13-án megkötött belgrádi fegyverszüneti egyezmény értelmében a román hadsereg elkezdte Erdély katonai megszállását. A párizsi békekonferencia 1919. február 26-i döntése nyomán a román csapatok a Szatmárnémeti–Nagykároly–Nagyvárad–Arad vonalig nyomulhattak előre, ettől nyugatra egy semleges zóna létesült. Április 16-án a békekonferencia engedélyével koncentrált támadás indult a Tanácsköztársaság ellen. A többszörös erőfölénnyel rendelkező román hadsereg május 1-jére az egész Tiszántúlt elfoglalta, és így az ország keleti fele román katonai közigazgatás alá került.
Marosi Tibor: A Prónay-különítmény tevékenysége Tolna megye Duna-parti településein 1919-ben
1919. augusztus 1-jén a Magyarországi Tanácsköztársaság megbukott, Kun Béla és vezetőtársai döntő többsége még aznap Bécsbe menekült. Tudták jól, ha maradnak, azzal az életüket kockáztatják, hiszen a nevükhöz fűződő vörösterror ellenhatásaként a fehérterror következik. Ennek félreérthetetlen jele volt, hogy a Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Hadseregnek már működtek azok a tiszti különítményei, melyek a Tisza-parti városban elkezdték a kommunisták, valamint a kommunistagyanús egyének likvidálását.
Molnár András–Szabó Péter: Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós harctéri naplója, 1942–1943
A magyar királyi 2. honvéd hadsereg soraiban 1942–1943-ban számos orvos teljesített harctéri szolgálatot. Közéjük tartozott dr. Horváth Imre is, aki a 10. egészségügyi oszlop sebészorvosaként közel egy évet töltött a keleti hadszíntéren. Feladata az arcvonalon elsősegélyben részesített sebesültek további ellátása és hátrairányítása, főként pedig a sürgős, életmentő műtétek elvégzése volt. Rövid kihagyással 1942 júniusától 1943 májusáig naponta vezette frontnaplóját. Szociális érzékenységére vall, hogy nemcsak a háborús pusztítás nyomait örökítette meg, hanem a hadműveleti területen élő lakosság szenvedéseit, nyomorát is.
Halált okozó becsületbeli elégtétel, fronton szétlőtt térd, kardpárbaj hege az arcon, fegyverhasználatig fajuló választási erőszak: ez csupán egy bő évtized (1911–1922) termése Bajcsy-Zsilinszky Endre és az erőszak élethossziglaninak bizonyuló kapcsolattörténetéből. Innen még hosszú út vezetett a német megszállókkal vívott egyenlőtlen tűzharcig, a nyilasok rafinált kínzóeszközéig és a sopronkőhidai bitóig. Az alábbiakból a fenti eseményeken túl azt is megismerhetjük, miként vélekedett várható sorsáról a náciellenes magyar politika egyik vezető alakja sebesülésével terhes 1944-es rabságának első napjaiban.
Új hozzászólás