Jelenlegi hely
Már online is elérhető a rendkívül népszerű Pálmay hagyaték
Pálmay József (Eperjes, 1863 – Eger, 1928) Léván, majd Bécsben járt gimnáziumba, ezt követően katonai pályára lépett. Tartalékos állományba helyeztetése után a szőkefalvi körjegyzőség jegyzőjeként, majd Udvarhely vármegye allevéltárnokaként, végül a székelyudvarhelyi múzeum titkáraként dolgozott. Kiterjedt, elsősorban Erdélyre vonatkozó genealógiai kutatásokat végzett, többek között kiadta Udvarhely, Háromszék és Maros-Torda vármegye nemes családjai című munkáit 1900–1904 között, részt vett a Magyarország Címerkönyve című befejezetlenül maradt kiadvány szerkesztési és adatgyűjtési munkáiban, és még számos tanulmánnyal és forrásközléssel gyarapította a magyar szakirodalmat.
A hagyaték bekerülésének története
A 610 darab eredeti iratból álló gyűjteményt 1912-ben vásárolta meg a genealógustól a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztálya. Ezt ekkor beosztották az úgynevezett Múzeumi Törzsanyag évrendjébe, amely 1959-ben az R 224 törzsszámot kapta. Ebből 1945-ben elégett 166 darab. Húsz évvel később, 1965 után a Múzeumi Törzsanyag „felrobbantásakor” az abba beosztott Pálmay-gyűjtemény maradékát kiválogatták belőle, és a P 836 jelzet alá helyezték át. Az 1945-ben megmenekült 444 darabból ma 272 van a P 836-12., 50 a P 836-13. és vélhetően a maradék a P 836-14. tételben. Ebből néhány darab máshol van, például mert Mohács előtti volt (ilyen a DL 45434.), vagy mert címereslevélmásolat (például R 64-2.-192.).
Jelentős veszteség
Pálmay József gazdag magánlevéltárát (gyűjteményét) 1937-ben felajánlották az Országos Levéltárnak megvételre, és a mintegy három iratfolyóméter terjedelmű iratanyag be is került fizikailag az Országos Levéltár épületébe, ahol azonban nagy része a rá vonatkozó ügyiratokkal együtt 1945-ben elégett. Leírása megjelent Pálmay fiának, Pálmay Sándornak a kiadásában: Szoblahói Pálmay József családtörténetíró magánlevéltárának anyaga, 1526-1849. 1911. Véletlen folytán öt darab irat megmenekült belőle, ezek régi jelzetei: XIX. 334., 1090., 1430., 1956., 2724. Ezeket 1949 után a Kisebb terjedelmű családi levéltárak (később Kisebb családi fondtöredékek) című fondban No. 3. alatt alapleltározták, majd 1959-ben a P 836 törzsszámot kapták. Ma a P 836-13. tételben találhatók.
Gazdagodott a Levéltár
Az Országos Levéltár 1999-ben és 2000-ben két részletben megvásárolta Pálmay József családtörténeti és címertani tárgyú cédulagyűjteményét, amelyet akkor az R 348 törzsszámon vettek állományba. Ez az iratanyag tulajdonképpen a Magyarország címeres könyve című kiadványhoz készült teljes cédulaanyag, amiből nyomtatásban csak az I., az A-C betűs családokat tartalmazó kötet jelent meg 1913-ban. Több mint húszezer, jelentős részben erdélyi család címerére és nemességére vonatkozóan tartalmaz adatokat. Találhatók közte Pálmay József más munkáihoz készült cédulák, adatgyűjtések, cikk-kéziratok is. 2009-ben a két azonos tárgyú gyűjteményt egyesítették a P 836 törzsszám alatt.
Az anyag digitalizálása és online közzététele
Az MNL munkatársai a teljes fondot 2018 júliusa és októbere között digitalizálták. A felvételek ellenőrzése, javítása és a jegyzék pontosítása után a teljes képanyagot idén nyáron publikálták az eleveltar.hu felületén. Az ezen a linken (https://www.eleveltar.hu/digitalis-tartalom?source=mnlscope&ref=mnlscope::5697) megnyíló oldalon jobb felül a Teljes struktúra gombra kell kattintani, és középen kicsit legörgetve a P 836 jelzetnél a kis nyilakkal le lehet nyitogatni a gyűjteményt. A legalsó szinten az egyes konkrét iratok adatlapjain vannak a direkt linkek a képekhez (a betöltésre kicsit várni kell). A kereső (eleveltar.hu/kereses) is használható, de nemcsak a Pálmay-gyűjteménybeli találatokat fogja kiadni, mivel ez a komplett Magyar Nemzeti Levéltár és a Budapest Fővárosi Levéltár egyesített nyilvántartása és keresője. Lehet úgy keresni, hogy ezt írjuk be, idézőjelekkel: "P 836" Kovács, akkor jobban leszűkíti a találatokat a Pálmay-gyűjteményre.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges