A Kossuth kézírásával írt oklevél már első ránézésre is számos furcsa jellemzővel bír. A legfontosabb ezek közül, hogy nincs rajta miniszteri ellenjegyzés, csak egyedül Kossuth írta alá. Nem szerepel rajta hivatalos szám és a pecsétje sem tölt be hitelesítő szerepet, mivel – meglehetősen természetellenes módon – a közepe ki van törve, mintha valaki szándékosan tette volna tönkre. A feliratból és a címerképből nem maradt semmi, még a méretét sem lehet pontosan meghatározni.

A kinevezéssel kapcsolatos további furcsaság, hogy annak tényéről csupán magából az oklevélből értesülhetünk, egyetlen más irat, kortársi visszaemlékezés sem említi. Nem szerepel a minisztertanács július 29-i, vagy 30-i jegyzőkönyvében, holott a tábornoki kinevezéseket a minisztertanácsnak is jóvá kellett hagynia. A záró formulában Kossuth a hivatalos oklevélnek a Hadügyminisztérium útján történő kibocsátására utal, de sem a minisztérium, sem a kormányzóelnökség iratanyagában nincs arra utaló nyom, hogy az ügyben konkrét lépések történtek volna.

Gál Sándor tábornoki kinevezése, 1849. július 29.
1526 utáni gyűjtemény – 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye – Személyek szerinti gyűjtemény – Gál Sándor (R 173) – 1849. július 29.

Székely katonacsaládba született Csíkszentgyörgyön. 1848-ban a 14. (1. székely) határőr-gyalogezredben szolgált hadnagyként. A forradalom kitörésekor magánügyei intézése miatt épp Pesten tartózkodott. Hamarosan már közvetlen kapcsolatban állt Kossuthtal, akit Batthyány miniszterelnök figyelmébe ajánlotta, mint törzstiszti beosztásra alkalmas egyént. Az elkövetkező hónapokban számos szolgálati szabályzat jelent meg a neve alatt, melyek fontos szerepet játszottak a honvédsereg kiképzésénél.

1848. augusztusától a szabadságharc leveréséig Erdélyben szolgált. Részt vett a székely tábor harcaiban, majd Háromszék védelmében. 1849. januárjában korábbi ezrede parancsnokává nevezték ki, az ezt követő szűk fél év volt szabadságharc alatti tevékenységének legjelentősebb szakasza. Közel 20 000 embert sorozott be a honvédseregbe, önálló székely utászkart állított fel, katonai iskolák, kórházakat szervezésével foglalkozott, és saját újságot adott ki. Szervező munkájának meghatározó szerepe volt Bem katonai sikereiben. A székely hadosztály élén a nyári hadjárat során nem tett kimagasló hadvezéri képességekről tanúbizonyságot, a rendelkezésére álló erő csak az ellenséges előrenyomulás lassítását tette lehetővé.

Az internálásból szabaduló, 1851 őszén Angliába érkező Kossuth fontos feladatot szánt Gálnak. November 19-én az erdélyi felszabadító sereg főparancsnokává nevezte ki, később tovább bővítette a hatáskörét, 1852. április 12-én teljhatalmú törökországi ügyvivőjévé tette, s irányítása alá rendelte összes ottani megbízottját. Gál Sándor, hogy Kossuthtól kapott megbízásának eleget tegyen, 1852. február 29-én szállt hajóra Southamptonban és Málta érintésével március közepén érkezett meg Sztambulba. Törökországban a S. Ludowigh, Ch. Bates, A. Peel, B. Salomon és az A. Gladstone álneveket használta. Kossuthtól megkapta tábornoki kinevezését is, de ezt csak bizonyos események bekövetkeztével lépett volna életbe. Már török földről írta azt a levelet: amiben előléptetésének visszadatálását kérte, mintha az még a szabadságharc alatt született volna:

[...] Ezek rövid nézeteim, melyeket azon hozzáadással zárom, hogy szíveskedjék a kifejlődő körülményekhez képest, ha bízék tehetségemben, Európa ezen szárnyára nézve felhatalmazásomat akképp tágítani, hogyha a törökkel csakugyan kezet kell fogni, nehogy pár sor, vagy előttök imponáló cím hiánya miatt a lassanként megnyílandó munka- vagy hatáskörön kellemetlen akadályok gördüljenek előmbe!

Személyes érdekemért semmit, csak mindent az ügyért kívánok tenni. Múltamat nem sokan ismerik, mert a szerénység tiltotta, hogy történetet írjak magamról.

Ha kormányzó úr azon bizalommal viseltetik irántam, mint eddig, szíveskedjék a nekem adott kinevezést oda változtatni, mintha azt Szegeden vagy Aradon írta volna, jutalmul a muszka sereg elleni 9 csatáimért a Székelyföldön. Datum: 5-ik vagy 6-ik August 849., jól tudván kormányzó úr, mikor volt azon helységekben.

De ezen kinevezést, mint említém, csupán azon esetre kérem, ha a törökkel barátságos viszonyba lépünk. Nékik gyengeségeket jól ismerjük, jó tehát előre gondoskodni. Különben más esetekben én soha nem használom az oly kinevezést, azaz vissza nem élek vele.

Maradok rendíthetlen bizalommal önnek holtig híve.
Gál Sándor
alias Ch. Bates

Gál Sándor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sztambuli tevékenysége gyakorlatilag teljesen sikertelen volt. A török vezető körökkel egyáltalán nem tudott kapcsolatokat kiépíteni, mint ahogy a jelentősebb törökországi diplomáciai képviseletekkel sem. Kossuth pénzhiányra hivatkozva 1854 végén hívta vissza Törökországból. A  továbbiakban saját egzisztenciájának megalapozásán fáradozott, ám vállalkozásai sorra csődöt mondtak. 1859-ben már Európa elhagyását fontolgatta. Az Egyesült Államokban, Brazíliában, vagy Ausztráliában akart letelepedni, de nem volt elegendő pénze az útiköltségre.1860-ban, Garibaldi sikereinek hírére, megváltoztatta a tervét, és Nápolyba utazott. Kezdetben szóba került, hogy részt venne az olaszországi magyar légió tisztjeinek kiképzésében, de az egészből végül semmi sem lett. Gál szerint azért, mert Vetter Antal, a légió főfelügyelője nem tábornokként, hanem ezredesként nevezte meg, amikor tudatta a tisztekkel belépési szándékát.

Ezt követően a saját szakállára önálló akcióba kezdett, Kossuthtól és Klapkától függetlenül. 1861 januárjában Vetter Antal tábornok, az olaszországi magyar légió akkori főfelügyelője írásban szólította fel Gál, hagyjon fel a magyar nemzet érdekeit sértő tevékenységével. Levelében ezredesnek nevezte. Válaszában Gál közölte, hogy mivel az emigrációban mindenki a szabadságharc alatti címét viseli, neki is joga van a tábornoki ranghoz, annál is inkább, mivel arról nem mondott le és a fegyvert sem tette le az ellenség előtt. kinevezését, Szegedről címezve, Kossuthtól vette, s ha Kossuth akkor kormányzó volt, akkor a kinevezés érvényes.

Vetter Kossuth véleményét kérte a dologgal kapcsolatban és február 2-i keltezéssel a következő választ kapta:

[...] Megütközéssel látom főfelügyelő altábornagy úr egyik praesidiálisára [levelére] következett nyilatkozatból, hogy Gál Sándor ezredes úr tábornoki rangra teszen igényt. Gál Sándor ezredes úrnak adatott ugyan tábornoki kinevezés, de csak bizonyos eventualitás [feltétel] esetére, s Gál Sándor ezredes úr írott reversalist [kötelezvényt] adott magáról, mellyel magát tiszti becsületszavára kötelezé, hogyha a szándokban volt eventualitás be nem áll, sem azon kinevezést használni nem fogja, sem a tábornoki rangra igényt nem formáland. Mivel pedig a szóban volt eventualitás be nem következett, Gál Sándor ezredes úr nemcsak nem igényelhet tábornoki rangot, sőt annak igénybe vétele írásban lekötött tiszti szavával ellenkezik. Neki tulajdonképp mihelyt a contemplált eventualitás, melyhez kinevezése feltételül volt kötve elenyészett (amint már évekkel előtt elenyészett), kötelessége volt volna a kinevezési oklevelet visszaküldeni. [...]

Kossuth állásfoglalása után Gál is megváltoztatta a véleményét. Május 1-i, erdélyiekhez szóló emlékiratában már ő is a szabadságharc leverése utánra datálta a kinevezést. Igaz, ekkor sem a valós dátumot adta meg, hanem  1849. szeptember 11-et, mintha Vidinben került volna sor az aktusra, ahol Kossuth még tényleg léptetett elő tiszteket. Más kérdés, hogy a hatalmáról lemondott kormányzó elnök ilyen irányú tevékenysége mennyire tekinthető legitimnek.

Összefoglalva a következőképpen történhetett  a  kinevezés: Londonban, 1852 januárjában Kossuth kiállított egy tábornoki oklevelet a Törökországba induló Gál Sándor részére, ami akkor lépett volna életbe, ha sor kerül a román fejedelemségek felőli betörésre Erdélybe. Gál becsületszavát adta, hogy csak ebben az esetben fogja rangját használni. Pár hónappal később kérte Kossuthot, változtassa meg a kinevezést, mintha az már 1849-ben megtörtént volna. Ennek birtokában –  Bem halálát követően –  ő lett volna az 1849 nyarán Erdélyben tényleges szolgálatot teljesítő tisztek közül a legmagasabb rangban, ami a szervezési fázisban, majd az újabb fegyveres konfliktus kitörésekor is egyértelműen biztosította volna számára a vezető szerepet.  Miután Gál kézhez kapta az új oklevelet – mivel semmi szüksége nem volt rá, sőt leleplezhette volna – minden bizonnyal megsemmisítette az előzőt. Ha Kossuth is így tett volna a visszadatálást kérő levéllel, soha sem derült volna ki, hogy nem Gál a szabadságharc utolsóként kinevezett tábornoka, hanem az egyaránt 1849. június 26-án előléptetett Leiningen-Westerburg Károly, Kmety György és Pikéthy Ágoston.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika