Kodály Zoltán fegyelmi ügye
Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Vasúti tisztviselőként dolgozó édesapja munkája miatt 1885-ben Galántára költöztek. Itt járt elemi iskolába és itt ismerkedett meg a falusi élettel, a népi kultúrával, a népdalokkal, amelyek hatással voltak későbbi munkásságára is. A gimnáziumot édesapja újabb áthelyezése miatt már Nagyszombatban végezte, és a zeneszerető családban felcseperedő fiúban egyre inkább megerősödött a zene iránti elköteleződés. Ezekre az évekre tehetőek első zeneszerzői, komponálási kísérletei.
A sikeres érettségi vizsga után Kodály 1900-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német, illetve a Zeneakadémia zeneszerzés szakán, diplomáit 1904-ben és 1905-ben szerezte. A zeneakadémiai tanulmányai alatt fedezte fel magának a magyar népzenét, első forrásból kívánta hallani és összegyűjteni ezen magyar kultúrkincseket. Ez motiválta arra, hogy 1905-ben gyermekkora színhelyén, Galántán és környékén gyűjtsön népdalokat. 1906-ban benyújtott, „A magyar népdal strófaszerkezete” című disszertációjával doktori fokozatot szerzett. Népdalgyűjtő munkájához barátja, Bartók Béla is csatlakozott, első közös munkájuk eredménye az 1906-ban megjelent „Magyar népdalok” című kiadvány. Berlinben és Párizsban folytatott tanulmányútjai után 1907-ben kinevezték a Zeneakadémia zeneelmélet tanárává. Az ő kezdeményezésére vezették be az intézményben a magyar népzene és a szolfézs oktatását. Az elkövetkező években a zenepedagógusi munkája mellett folyamatosan komponált és újabb népzenei gyűjtéseket is végzett.
Bartók Béla és Kodály Zoltán, 1908
1919 márciusában Bartók Bélával és Dohnányi Ernővel együtt a zenei direktóriumnak lett a tagja, amelynek élén Reinitz Béla zeneszerző, zenekritikus állt. A változások a Zeneművészeti Főiskolát is érintették, az 1919. február 14-én igazgatóvá kinevezett Dohnányi Ernő mellé Kodályt jelölték ki aligazgatónak. A Tanácsköztársaság bukása után elkezdődő restauráció jegyében 1919 novemberében azután Hubay Jenő zeneakadémiai tanárt nevezték ki igazgatónak, Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát, Kerpely Jenőt, Kodály Zoltánt és Waldbauer Imrét (akikkel az új igazgató nem ápolt jó viszonyt) pedig egy évre szabadságolták. A többi állami intézményhez hasonlóan itt is elkezdődött a dolgozók, tanárok proletárdiktatúra alatti magatartásának felülvizsgálata.
Ennek keretében indítottak fegyelmi eljárást 1920 januárjában Kodály Zoltán és két kollégája, Kerpely Jenő és Waldbauer Imre ellen. Az összeült fegyelmi bizottság elnöke ifj. Wlassics Gyula miniszteri tanácsos volt, aki mellett helyet kapott Flandorffer Pál vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsos, Conlegner József közalapítványi jogügyi főtanácsos, Kemény Rezső és Szabados Béla zeneművészeti főiskolai tanárok. A bizottság feladata az volt, hogy mind a vádlottak, mint a beidézett tanúk vallomása alapján a bűnösség vagy ártatlanság tényét megállapítsák. A következőkben a Kodály Zoltán ellen lefolytatott eljárást mutatjuk be részletesebben.
Dohnányi Ernő második feleségével, Galafrés Elsával, 1914
Forrás: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet
Az ellene felhozott vád első részét az ún. vörös pontok – azaz a proletárdiktatúra idején a bolsevizmus szempontjából való viselkedésre vonatkozó vádpontok – képezték, ennek értelmében az alábbiakkal vádolták: tagja volt a zenei direktóriumnak, az Internacionálét a főiskola tanárai által meghangszereltette, megengedte a vörös katonák sorozását a főiskola épületében, és a tanácskormány bukásakor a nemzeti zászló kifüggesztését késleltette. A vád második részét az ún. adminisztratív vádpontok képezték, amelyek aligazgatói, oktatói tevékenységére vonatkoztak. E szerint részt vett a főiskolai tanárok sztrájkmozgalmában, az énektanítói tanfolyam képesítő vizsgáira szabálytalan engedélyeket adott ki, a főiskola hivatalos kiadványain saját kezű aláírása helyett szabálytalanul, bélyegzőt használt és mindemellett több kezelési szabálytalanságot és irodai rendetlenséget követett el.
A fegyelmi tárgyalás kezdetén Kodály Zoltán kifejezte értetlenségét a proletárdiktatúra óta zajló meghurcolása miatt, s elmondta, hogy ezen időszakban végig abban bízott, hogy megszüntetik ellene az eljárást, ez azonban nem történt meg. A bizottság azonban Kodály kérésére jóváhagyta, hogy a fent említett vádpontokat két részben, egymástól elkülönítve tárgyalják, és külön-külön hozzanak döntést. Ahogy Kodály megfogalmazta: „Kívánom, hogy ez a két csoport valahogy elválasztassék, mert ki vagyok téve, hogy esetleg hivatali mulasztásokért elmarasztaltatnék, mely kifelé mégis úgy festene, mint hazaárulás, mert csak az ítélet megy a közvélemény elé és nem az indokolás.”
A vádak vonatkozásában Kodály próbálta tisztázni magát és bebizonyítani a vádak alaptalanságát, leginkább a vörös pontok vonatkozásában. „Az merjen azonban elém állni és leckéztetni, aki a magyarság érdekében többet dolgozott nálam. Egész életemet egy centrális gondolat szolgálatába állítottam és nagyon furcsán állok szemben a ténnyel, hogy ilyen vádakkal illetnek. A diktatúrához semmi közöm nem volt, alatta nem változtam, ugyanolyan irányban dolgozom ma is tovább, itt vád nem érinthet.” Ennek kapcsán számíthatott több egykori kollégája támogató kiállására és vallomására is. A szintén direktóriumi tag és 1919-es vezető Dohnányi Ernő 1920. január 28-án írt levelet ifj. Wlassics Gyulának, amelyben tanúkihallgatását kérte. A Kodály elleni vádpontokról értesülve tiltakozott az ellen, hogy olyan dolgokért vonják felelősségre, amiért felelősség őt nem terheli. Dohnányi kiállt Kodály mellett és vállalta a teljes felelősséget mindazért, ami az igazgatósága alatt történt.
Dohnányi Ernő levele Kodály Zoltán fegyelmi ügye kapcsán
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi levéltár, Vallás- és Közoktatási minisztérium, Töredék iratok (K 305), 1920-21-40984.
Dohnányi levelét az 1920. január 29-i bizottsági ülésen felolvasták, és ezt követően az egykori igazgató tanúvallomást tehetett. Kodály Tanácsköztársaság alatti magatartása kapcsán azt hangsúlyozta, hogy nem politikai meggyőződésből cselekedett és követte el a vád tárgyává tett cselekményeket, hanem pusztán hivatalos, adminisztratív teendőként intézte a felmerülő feladatokat, és az intézmény érdekeit tartotta szem előtt. Azt is kiemelte, hogy nem lehet hazafiatlan magatartással vádolni Kodályt, „aki mindig a magyar népdalt gyűjtötte, kutatta, az lelkében sokkal hazafiasabb, mint talán sokan mások, akik vádolják”.
Barátja, Bartók Béla is tollat ragadott a fegyelmi tárgyalás kapcsán. 1920. február 3-án írt levelében közölte, hogy miután megtudta, hogy Kodály ellen a direktóriumi tagság is vádpont, tiltakozásának kíván hangot adni, mivel annak ő maga is tagja volt és nem akarja, hogy ennek kapcsán Kodály egyedül viseljen bármiféle felelősséget. A levelet a bizottsági ülésen 1920. február 28-án felolvasták, a bizottság azonban megállapította, hogy mivel a „tényálladék tisztázása tekintetében újabb adatot nem tartalmaz, ennélfogva vele foglalkozni nem tartja szükségesnek”.
Bartók Béla levele Kodály Zoltán fegyelmi ügye kapcsán
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi levéltár, Vallás- és Közoktatási minisztérium, Töredék iratok (K 305), 1920-21-40984.
A Kodály mellett felszólaló tanúk mellett kihallgattak olyan tanárkollégákat, illetve intézményhez kötődő személyeket, akik személyével és oktatói, aligazgató tevékenységével nem éppen szimpatizáltak, és ebből kifolyólag olykor vita is kialakult a vádlott és a tanúk között.
A kihallgatások és a szembesítések után a fegyelmi bizottság 1920. április 30-án küldte meg Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszternek a jelentését és a felvett jegyzőkönyveket. S ahogy a jelentést kísérő, a minisztériumban készült pro domo feljegyzésben is olvasható: „Ezek a jegyzőkönyvek – melyeknek tartalma egyébként valamikor művészeti, pedagógiai és kortörténeti szempontból is igen érdekes adtagyűjteményt fog nyújtani – a kötelességteljesítés, a pártatlan igazságkutatás és a lelkiismeretes búvárkodás beszédes dokumentumai.”
A bizottság határozata értelmében Kerpely Jenőt elbocsátották állásából, Waldbauer Imrét pedig hat évre megfosztották az előléptetéstől. Kodály ügyében úgy döntöttek, hogy a proletárdiktatúra alatti magatartására vonatkozó vádpontokban nem bűnös, azaz ebben felmentették. Az adminisztratív vádpontok kapcsán azonban azt állapították meg, hogy mint aligazgató több – szabálytalan – intézkedésével fegyelmi vétséget követett el. Többek között azonosította magát a zeneművészeti főiskolai tanárok sztrájkmozgalmával; az énektanítói képesítő vizsgálati bizottság nevében kétszer formaszerű bizottsági tárgyalás nélkül, tartalmilag is szabálytalan engedélyeket adott ki és vezetett rá a kérvényezők beadványára; nem tartotta be a szokásos hivatali órákat, és más adminisztratív teendők kapcsán sem járt el kellő hivatali gondossággal. A Kodály által elkövetett fegyelmi vétség okán a bizottság egyhangúan úgy döntött, hogy az aligazgatói kinevezését érvénytelenítik és az aligazgatói kinevezése előtt elfoglalt tanári állásába visszahelyezik.
A fegyelmi bizottság jelentése az Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola tanárainak a Tanácsköztársaság alatti magatartásuk ügyében
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi levéltár, Vallás- és Közoktatási minisztérium, Töredék iratok (K 305), 1920-21-40984.
E határozatot még nem ismerve 1920 júniusában, a fegyelmi eljárást követően Hubay Jenő, az intézmény igazgatója bizalmas levelet írt a vallás- és közoktatásügyi miniszternek Kodály Zoltán ellen, aki véleménye szerint „a szomorú emlékezetű múlt tanév destruktív törekvéseinek kedvező konjunktúráit felhasználván, az intézetünk tantestületében beállott bomlasztásnak megindítója és értelmi szerzője volt”. Hubay mind Kodály személyéről, mind zeneszerzői, pedagógiai munkásságáról lesújtó véleménnyel volt. „Az magában véve is pedagógiai képtelenség, hogy ugyanaz az egyén, aki zeneszerzői működésében a legszélsőségesebb irányt képviseli, mint tanár sikerrel taníthasson az iskolában megkövetelt és a remekművek hagyományai által megszentelt és igazolt szabályok alapján. Azt a rombolást, amelyet ő zeneszerzeményeivel a fogékony fiatal lelkekben véghez vitt, nem ellensúlyozhatja az ő pedagógiai működésével.” Ezek alapján pedig azon véleményének adott hangot, hogy a Kodállyal való közös munkát nem tartja lehetségesnek. Így arra kérte a minisztert, hogyha a fegyelmi eljárás után mégsem távolítanák el az intézményből, gondoskodjon róla, hogy vagy áthelyezzék, vagy nyugdíjazzák.
Hubay Jenő levele a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, 1920. június 8.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi levéltár, Vallás- és Közoktatási minisztérium, Töredék iratok (K 305), 1920-21-40984.
A Kodály Zoltán és kollégái elleni fegyelmi ügyben hozott döntést végül 1920. június 25-én hirdették ki. Ezt megelőzően a vallás- és közoktatásügyi miniszter mérlegelés tárgyává tette Hubay Jenő fentebbi levelét. Az intézmény igazgatósága ugyan Kodály áthelyezését kérte, ez azonban nem volt megoldható, lévén nem volt más zeneművészeti főiskola, így a minisztérium döntése értelmében 1921 végéig szabadságolták a zeneszerzőt. Ez idő alatt otthonában tanított, ott fogadta tanítványait.
Egy év után – ahogy közeledett Kodály szabadságolásának lejárta – Hubay Jenő újabb levelet írt immár Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszternek, amelyben az iránt érdeklődött, milyen döntés várható Kodály ügyében. Saját véleményét, amely semmit nem változott az eltelt időszakban, szintén megosztotta: „minthogy engem a közös munkálkodás eredményességéhez föltétlenül szükséges művészi és pedagógiai felfogás és együttérzés dolgában áthidalhatatlan ellentétek választanak el Kodálytól”, így a vele való közös munkát továbbra is lehetetlennek tartotta.
Hubay Jenő levele a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, 1921. május 12.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi levéltár, Vallás- és Közoktatási minisztérium, Töredék iratok (K 305), 1924-3-75477.
A nyár folyamán azonban komoly változások zajlottak le, amelyekről Hubay újfent beszámolt a miniszternek. A két levél közti időszakban ugyanis Kodály felkereste, és egy hosszas megbeszélés révén eloszlatta a közös munkára vonatkozó aggodalmait, így „a Kodály-val való összhangos együttműködés akadályai elháríttattak.” Így a minisztertől azt kérte, hogy Kodálynak a főiskola kötelékébe való visszahelyezését fogadja el és korábbi, Kodály-ellenes felterjesztését vegye semmisnek. Így 1921-ben Kodály Zoltán visszakapta a Zeneművészeti Főiskolán a tanári katedráját.
Hubay Jenő levele a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, 1921. szeptember 12.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi levéltár, Vallás- és Közoktatási minisztérium, Töredék iratok (K 305), 1924-3-75477.
Az ügy ezzel azonban nem ért végett, ugyanis Kodály Zoltán elégtételt szeretett volna kapni a fegyelmi ügye miatt. Így két évvel később azért írt levelet a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy a korábban megállapított fegyelmi vétségére vonatkozóan új eljárás indítsanak. Kiemelte, hogy az 1920-as végzés nem hozott teljes felmentést, mert bizonyos adminisztratív pontokban elmarasztalta. Ezek kapcsán továbbra is ártatlannak érzi magát, és hivatalos úton szeretett volna elégtételt kapni. Arról sajnálatos módon a levéltári dokumentumok nem tanúskodnak, hogy ezen levelének lett-e valamilyen eredménye és hogy foglalkozott-e vele a minisztérium.
Kodály Zoltán levele a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, 1922. június 15.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi levéltár, Vallás- és Közoktatási minisztérium, Töredék iratok (K 305), 1924-3-75477.
A több éves mellőzöttség után az áttörést 1923-ban a Psalmus Hungaricus hozta meg Kodály számára, amelyet Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulója alkalmából komponált. Az elkövetkező évtizedben folyamatosan alkotott, és visszahelyezésétől évtizedeken át tanított a Zeneakadémián és ez idő alatt dolgozta ki zenepedagógiai koncepcióját, a Kodály-módszert. Munkásságát 1930-ban a Horthy Miklós kormányzó által alapított Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el, amely egyfajta elégtételt jelenthetett számára korábbi meghurcolása okán.
Új hozzászólás