Jelenlegi hely

Klapka 200 | A szabadságharc tábornoka

2020.03.13.

200 éve született a magyar szabadságharc ifjú tábornoka, Klapka György, aki a komáromi vár védőjeként szerzett magának széles körű hírnevet. Az erőd adottságait kihasználva a teljes katonai összeomlás idején is eredményes hadműveleteket folytatott, és csak kedvező feltételek kiharcolása után tette le a fegyvert.

Temesváron látta meg a napvilágot 1820. április 6-án a később magyar nemességet szerző Klapka József polgármester és Kehrer Júlia házasságából. A család morva eredetű, Klapka György nagyapja a 18. század végén költözött Magyarországra. Gyermekkorának meghatározó élménye volt, hogy mindössze négy éves korában elvesztette édesanyját. Otthon a családban németül beszéltek, tizenhárom évesen azért küldték Kecskemétre tanulni, hogy ott magyar nyelvet is tökéletesen elsajátítsa. A családi hagyományokat követve, saját kérésére került katonai pályára, a karánsebesi katonai iskola után Bécsben a 2. tüzérezredhez nevezték ki kadéttá, majd a bombászkarnál, a magyar nemesi testőrségnél és a 12. határőr-gyalogezrednél szolgált. Rangjának megtartása mellett 1847-ben kilépett a hadseregből és a Közép-Ázsiába szándékozott utazni, ettől csak az 1848-as politikai változások tántorították el.

Első megbízását májusban kapta Batthyány Lajos miniszterelnöktől, aki, mielőtt még az erdélyi országgyűlés is kimondta volna az uniót, két társával a Székelyföldre küldte, hogy állítsák a katonáskodó székelyeket a kormány oldalára. Más volt hivatásos tisztekhez hasonlóan gyorsan haladt a ranglétrán, június 9-én századossá, október 16-án vezérkari őrnaggyá, 1849. január 9-én ezredessé, április 2-én pedig vezérőrnaggyá léptették elő. Kinevezése idején ő volt a honvédsereg legifjabb tábornoka. Neve összeforrott a komáromi várral, 1848 szeptemberében vezényelték először ide erődítési igazgatóként, az elsődleges feladata azonban az volt, hogy az ország legkorszerűbb erősségét megtartsa a magyar kormány hűségén.

Klapka György rátermett vezérkari tiszt volt, aki nagy tehetséget mutatott a hadműveletek elméleti tervezésében. A Hadügyminisztérium Táborkari osztályának tagjaként 1848-49 fordulóján részt vett a honvédsereg Tisza mögé való visszavonulási tervének kidolgozásában, a tavaszi hadjárat pedig már teljesen az ő elképzelései szerint indult meg. Szolgálata során adminisztratív és csapattiszti beosztások váltogatták egymást. Az első jelentős seregvezéri feladatát 1849 januárjában kapta, ekkor nevezték ki a felső-tiszai hadtest élére. Önállóan működve több sikeres ütközetben biztosította a Tisza vonalának védelmét. Hadtestével a Feldunai hadseregbe tagozódva a főhadszíntéren részt vett a következő hónapok összes jelentős csatájában, ott volt Kápolnánál, Tápióbicskénél, Isaszegnél, Vácnál, Nagysallónál és Komáromnál.

Május folyamán ismét adminisztratív feladatokat látott el, Görgei Artúrt helyettesítette a Hadügyminisztérium élén, majd kinevezték a komáromi erőd és az ott tartózkodó csapatok parancsnokává. Részt vett a nyári, Komárom környéki ütközetekben, Görgei sebesülését követően ő irányította a július 11-i áttörési kísérletet. A főseregek elvonulása után eredményes hadműveleteket vezetett a körülzáró csapatok ellen, augusztus elején egészen Győrig nyomult előre. A korszerű, és jól felszerelt komáromi erődöt csak összehangolt, hosszan elhúzódó ostrom során lehetett volna elfoglalni, ezt elkerülendő a szembenálló felek tárgyalásokba kezdtek a vár kapitulációjáról. Ennek feltételeként Klapka kezdetben általános amnesztiát szeretett volna kiharcolni a szabadságharcban részt vettek számára, végül be kellett érnie a várőrség részére megadott büntetlenséggel.

A vár október eleji átadása után külföldre távozott, Svájcban telepedett le, ahol állampolgárságot kapott és megválasztották a nemzetgyűlés tagjává. Kulcsszerepet játszott a politikai emigráció életében, amely minden nemzetközi konfliktust próbált a magyar ügy számára kiaknázni. 1859-ben Kossuth Lajos és Teleki László mellett alapító tagja volt az emigráns kormányként működő Magyar Nemzeti Igazgatóságnak, illetve az olaszországi magyar légiónak. Az 1866-os porosz-osztrák háború idején pedig porosz fogságba esett magyar katonákból szervezett csapat élén tört be Észak-Magyarországra, de hamarosan visszavonulásra kényszerült. A kiegyezés után hazatért és országgyűlési képviselővé választották. 1892. május 17-én hunyt el Budapesten.