Kíváncsi rá, milyen volt? – A Városliget az 1810-es évek közepén

A Pesti Szépítő Bizottmány 1813-ban kiírt területrendezési pályázat nyertese a lübecki születésű Christian Heinrich Nebbien lett; több éves előkészítő munkájának eredményeként 1816-ban láttak neki annak a “szépítésnek”, amely következtében a Városerdő (Stadtwäldchen) elnyerte azt a parkosított külalakot, amelyet Jókai is részletesen megörökített.

De hogy festett az a táj, amelyet Nebbien átformált, átalakított, hogy igazi pihenőligetté, üdülő- és mulatóhellyé válhasson?

A Városerdőt (Városligetet) már a 18. század végétől fogva egyre többen látogatták, sétáltak, kirándultak a városhoz közel eső részén. A terület jelentős része azonban homokos, mocsaras, elvadult állapotban volt. Ezen a héten egy olyan térképet adunk közre, amely az átalakítás előtti Városerdő egy részéről készült. A terület eléggé elhanyagolt állapotban volt – ugyan Pest városának a tulajdonában, de a városi tanács bizonyos részeit bérlőknek adta át, hogy így hasznot húzhasson belőle. Meglepő módon tehát a kikapcsolódás mellett a különféle gazdasági tevékenység is jellemző volt.

A térképen jól látszik, hogy az ábrázolt területet nem művelték, a tervszerű (vagy kevésbé tervszerű) parkosítás nyomai nem látszanak rajta. Az 1810-es évek második felében elvégzett fásítást megelőzően a Pesthez közeli részen kialakított sétányok, fasorok és tavak ezen nincsenek ábrázolva. A térkép azokat a területrészeket mutatja, amelyek nem a pihenni vagy a szórakozni vágyók számára voltak jelentősek. Látható, hogy a két sziget körüli mocsaras vizeket csatornák vezették el, és az áradások ellen gátakkal védekeztek. A csatornák vizét a város bérbe adta: 1809. január 1-jétől 1818. december végéig Philipp (Fülöp) Rottenbiller (1765–1834), a pesti halászcéh céhmestere, valamint Leopold (Lipót) Grossinger használhatták, mint halászterületet. 1815-ben, amikor már ismert volt a terület rendezésére kiírt pályázat eredménye és az is, hogy alapvető tájépítészeti változtatásokat fognak végrehajtani a területen, a két bérlő kérvénnyel fordult József nádorhoz, amelyhez csatolták az őket érintő területrész térképét.

A Városliget egy részének térképe, 1815

Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum palatinale, Archivum palatinale archiducis Josephi, Általános iratok (N 24), Politica, 1815/526.

Rottenbiller azt kérvényezte, hogy engedélyezzék bérletük további meghosszabbítását a területrendezést követően is, és engedjenek át nekik újabb mocsaras területeket. Vállalkozásuk eredményességét ugyanis több minden befolyásolta: a sikeres tőzegásás – és a mocsarak vizének lecsapolása – következtében ugyanis elvezették a víz nagy részét, ezért a száraz, csapadékszegény években beszáradtak a mocsarak, és elpusztult a telepített halállomány jelentős része. Ami azonban megmaradt belőle, az elpusztult vagy elúszott, amikor átvágtak egy gátat, és akadálytalanul áramolhatott a víz. Rottenbiller azzal érvelt, hogy a bérleti időszakból hátralevő három év már nem elég ahhoz, hogy új halakat telepítsenek és megjavítsák a zsilipet. Ezért folyamodtak a bérleti időszak újabb tíz évre történő meghosszabbításáért, valamint a csatornán túli, a C és D jel közötti mocsár halászat céljára való használatáért. (Ezt az A és B betűnél jelölt újabb zsilipek építésével gondolták céljaikra átalakítani.) A bérleti szerződés értelmében Rottenbillerék kötelessége volt mind a két csatorna tisztítása és jó karban tartása, sőt zsilipeket is építhettek, de csak oly módon, hogy azok a tőzegásást ne akadályozzák, és a városi tanács kikötötte, hogy ezeket a zsilipeket a város a bérleti idő lejárta után értékárban átveszi. Valószínűleg a pesti Szépítő Bizottmány által díjazott területrendezési terv is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a pesti magisztrátus nem engedélyezte a bérlők újabb kérvényét.

A térképen rózsaszínűvel jelölték az építményeket, amelyek a Városerdő bejáratánál álltak. A Vendéglőt 1813 és 1815 között Ignaz Kleisnernek adták ki két évre bérbe, évi 1300 forintért. A bérlő azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a vendégek elégedetlensége és Kleisner fizetésképtelensége miatt a bizottság új bérlővel akart szerződést kötni. Többen is benyújtották ajánlatukat, de végül Christian Wilhelm Thekusch (Tekusch), evangélikus kereskedő (1806-tól pesti polgár) nyerte el hat évre a vendéglő üzemeltetési jogát. (Jegyezzük meg, hogy az iratok tanúsága szerint Tekusch kivételezett helyzetben volt, mivel nyilvános árverés nélkül jutott hozzá a vendéglő bérletéért 1819. április 1-jéig, sőt engedélyezték számára a bor- és a sörmérést is.) Előírták számára azonban a vendéglő épületében a mázolómunkák befejezését, a megfelelő és kellemes kiszolgálást, valamint az arra sétálók és a homokos talajra való tekintettel azt is, hogy időközönkénti locsolással gátolják meg a port és a homok kavargását.

A területen nem csak homok és a nád és a mocsárlecsapolások miatt tőzeg volt jellemző, hanem nagyobb területeken erdők (így akácosok, jegenyenyárfák), valamint a határánál, a 18. században már kialakított városligeti sétány végénél nagy számban álltak gondozatlan szőlőtőkék, amelyek a város tanács terhére voltak. Ezeket például 1813-ban Joseph Steiner pesti kertészmester meg akarta vásárolni, és helyettük jegenyenyárfákat ültetni. Egy esztendővel később Johann Mahliard bécsi kémikus egész más célból folyamodott a pesti magisztrátushoz. A bécsi példa alapján, Johann Georg Stuwer (Johannes Stubenrauch, 1732–1802) bécsi pirotechnikus mintájára tűzijátékokat akart meghonosítani Pesten. Ezért a tűzijáték (Kunst- und Luftfeuerwerk) gyártásához szükséges laboratórium és tűzijáték-tér helyének kiutalását kérte egy 1812. évi tanácsi határozat értelmében. A városi tanács a liget bejáratától balra három holdnyi terület bérbe adását javasolta, a Mahliard által kínált évi 40 forint helyett 100 forintért – de csak akkor, amint már elkészül a területrendezési terv! Az épületet természetesen a vendéglőtől és a ringlispíltől kellő távolságra tervezték, a tűzijáték-teret pedig kettős kerítéssel és fákkal kerítették volna el. A Szépítő Bizottmány javaslatára a végső engedély kiadásától a területrendezési terv befejezéséig eltekintettek.

A liget műveletlen területeit 1817-ben művelés alá kívánták vonni: magánszemélyek számára javasolták bérbe adni, illetőleg kellő művelés és trágyázás esetén a bérleti díjtól mentesítették volna őket. Ezáltal a terület tisztítását, megművelését, rendben tartását nem a városi tanácsnak kellett volna elvégeznie, hanem a magán bérlőknek, akik többek között kukoricát, őszi gabonát termesztettek a megtrágyázott és így termővé vált homokföldeken. Az ily módon megszelídített földeken már jóval könnyebben lehetett volna újabb növényeket ültetni, a rendezési tervben foglaltak szerint, és ez kellő alapot nyújtott a Szépítő Bizottmány pályázatán nyertes Nebbien-féle parkosítás elkezdéséhez.

A pesti Szépítő Bizottmány iratait Budapest Főváros Levéltára őrzi.

Christian Heinrich Nebbien 1816-ban írt parkrendezési tervét és a tervrajzait a Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum őrzi. A művet nyomtatásban közölte: Heinrich Nebbien: Ungarns Folks-Garten der Koeniglichen Frey-Stadt Pesth (1816). Hrsg. und bearbeitet von Dorothee Nehring, Veröffentlichungen des Finnisch-Ugrischen Seminars an der Universität München. Serie C: Miscellanea, Bd. 11., München: Finnisch-Ugrisches Seminar an der Universität München, 1981.

Az MNL OL anyagában folytatott kutatáshoz köszönjük Szepesiné Dr. Simon Éva (MNL OL) segítségét.

Digitális felvételek: Szálkai Dániel