„Kisasszony maga olyan szépen tud sírni”
Perczel Zita (1918. április 26.–1996. április 4.) neve manapság sem ismeretlen a háború előtti magyar filmek kedvelői előtt, mivel 1934-1937 között forgatott filmjei lemezen kiadva bárki számára hozzáférhetők. Az új magyar hangos mozgókép megőrizte az utókor számára üdítő természetességét, fiatalos báját, harmonikus mozgását, tiszta énekhangját, ösztönös tehetségét. Perczel Zita igazi filmsztár volt hazájában, sikeres jellemformáló színművész Párizsban és Londonban, boldogságra vágyó nő New Yorkban és Los Angelesben, családanya, majd nagymama Madridban és Rómában. A nagyvilágban is nyomot hagyó művész élete alkonyán sem akart mást, csak játszani.
Perczel Zita fiatalon
Perczel Zita színművésznő száz évvel ezelőtt, 1918. április 26-án Budapesten született. „Mit is mondhatnék gyermekkoromról, borzalmas volt” – nyilatkozta „A színész és a változó világ” című 1978-as portréfilmben. Gyermekkoráról nagyon szűkszavúan beszélt. Több riportban is megemlítette, hogy a Szolnok megyei Szandapusztán nőtt fel, és azt is többször hangsúlyozta, hogy mennyire szerette a vidéki életet, mennyire kötődött a földhöz. „Csodálattal tölt el, hogy ha egy magot elültetünk abból lesz valami.” Római lakásának erkélyén is rengeteg növény pompázott, a művésznő szeretettel ültette, gondozta őket.
Művészi pályája igen korán, 14 évesen indult: 1932-ben felvételizett a Színművészeti Akadémiára. A felvételire szorgalmasan gyakorolta a versmondást, amelybe a megmérettetésen mégis belesült. Annak ellenére, hogy később felvették, akkor és ott, a kudarc és a szégyen hatására a bizottság előtt keserves zokogásban tört ki. „Kisasszony maga olyan szépen tud sírni” – mondta neki a felvételi bizottságból Góth Sándor (Gutfreund Sándor, 1869–1946).
Perczel Zita évfolyamtársai között volt például Básti Lajos, Szörényi Éva, Fónay Márta és Gobbi Hilda, akik később szintén sikeres színészi pályát futottak be itthon. Gobbi azt nyilatkozta Zitáról, hogy legalább annyira szép és elegáns volt, mint amennyire tehetséges. Az elegancia filmjeiből is mindvégig visszatükröződött.
1932 és 1934 között volt akadémista, majd az év végi vizsgát követően elhagyta a színiiskolát. Távozásának egészen egyszerű oka volt: a Nemzeti Színház egy szerepet ajánlott számára, amelyet óriási lehetőségnek tartott és nem akart elszalasztani – Herczeg Ferencnek „A Dolovai nábob lánya” című darabjában Csillag Terkát alakította. Nem sokáig maradt viszont a Nemzeti tagja sem, mert egy félreértés miatt megsértődött, és felmondott. Ezt később maga is megbánta. Ezután következett a Vígszínház, ahol viszont igazi feladatot nem kapott, gyakorlatilag karakterszínészként unatkozott a színpadon, mint „mutatós díszlet”. Ezt követően főként filmekben szerepelt: Perczel Zita 1937-ig összesen hét filmet forgatott itthon, óriási sikerrel. Még húszéves sem volt, amikor egy szerep kedvéért elhagyta az országot.
Az 1936 évi nyaraláskor megismert francia művészeknek köszönhetően vendégszerepelni utazott Franciaországba, és mivel azonnal sikeres lett a Théatre Saint Georges színházban (többek között Michel Durand „Barbara” című darabjának főszerepében), így a vártnál jóval hosszabb ideig maradt kint. Perczel Zitát Párizs és London közönsége is megismerhette, aki ekkora sikerről nem is álmodott. Tervezte, hogy visszatér Magyarországra, de a politikai helyzet ezt még nem tette lehetővé. Külföldön ismerte meg Marcel Karsentyt, akivel 1939. június 21-én kötött házasságot. Kinti filmes karrierje viszont nem sikerült, mivel menedzsere, élő színházi szerződésükre hivatkozva, nem engedte el Fernandellel forgatni. Így színházi társulatával ért el világszerte sikereket.
A második világháború kitörése idején tért vissza a turnéról, ahonnan egészen Amerikáig menekült. Az újhazában, már a frissen megismert Ossia Lucachevits-csel érkezett, akivel 1940-ben házasságot is kötöttek, majd megszületett fia. A hollywoodi átköltözés sem hozta meg a filmes szerepeket, majd második házassága is válságba került. Gyors válása után, hirtelen jött szerelmi indíttatásból hozzáment Boris Ingster orosz forgatókönyvíróhoz. Tőle születtek ikerlányai. Ezzel a kapcsolattal sem volt azonban szerencséje. Depresszióba esett, és csak orvosi segítséggel sikerült a válságból kilábalnia. Miután rendbe jött, 1951-ben visszatért sikerei színhelyére, Párizsba. Ott tizenegy év kihagyás után sem felejtették el a tehetséges művésznőt. Élete ekkortól rendeződni látszott. Mikor azonban magyar származású élettársa öngyilkosságot követett el, többé már nem szándékozott sem férjhez menni, sem különösebb szakmai sikereket elérni.
„Háromszor voltam férjnél. A legjobb lett volna az első férjem – azt hagytam el leghamarabb. A legrosszabb volt a második (a fiam apja) – azzal éltem a leghosszabb ideig. A harmadik (a lányok apja) volt a legtisztességesebb, a legjóságosabb, a legdrágább – s a végén azzal fordult minden a legrosszabbra.” – írta magánéletéről emlékirataiban. 1964-ben Madrid után Rómában, a Trasteverén telepedett le. Teljesen visszavonult a színpadtól, szeretett gyermekeinek és imádott unokáinak élt. Részt vett magyar vonatkozású eseményeken, koncertekre járt, és művészkörökben is igen nagy tiszteletnek örvendett.
„A színpad az életem, a szerelmem, a levegőm, a kenyerem – állította. – De a kamerával is így vagyok. Amint kigyulladnak a fények, azonnal élni kezdek. Elcsitul a lelkem, és már csak a szerep érdekel.”
„Jó ideig nem mertem hazajönni” - mondta egy interjúban. Félt, hogy elfelejtett magyarul játszani, érezni, gondolkodni. Nem volt oka rá, hiszen mindig is tökéletesen szépen beszélte anyanyelvét. 1991-ben ben a Budapesti Kamaraszínházban játszotta Noel Coward „Forgószínpad” című darabjában, ahol nagy sikert aratott, aztán Csiky Gergely „Nagymama” című darabjának címszerepét formálta meg. Filmezni is többször hívták. Teréz szerepét játszotta Mészáros Márta „Örökség” címet viselő filmjében (1980). Tolvajnőt is alakított András Ferenc „Dögkeselyű” című filmjében (1982), majd meghívták a Sőth Sándor produkciójában és rendezésében leforgatott „A nagy postarablás” című filmhez (1992). Karcsú, ikonikus kontyos alakja feltűnt még néhány tévésorozat epizódszerepében is (Patika, Kisváros, Öregberény).
„Én meg vagyok győződve arról, hogy az én életem a leghülyébb. Nem is tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval, ennyire keveset tudtam összehozni. Bár igaz, ehhez kivételes tehetségre volt szükség. Ez az egyetlen tehetségem, amit szomorúan el kell ismernem.”
Születésének 100 éves évfordulója tiszteletére Rómában Perczel Emlékestet tartottak. Az emlékest keretében levetítették András Ferenc „Az ismeretlen Perczel Zita” című dokumentumfilmjét. A Római Magyar Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia valamint a Perczel család együttműködésében létrejött emlékest „A meseautó magányos utasa” című zenés előadással fejeződött be.
Perczel Zita idős korában a színpadon
1934/35-ben a nagyvilágban Marlene Dietrich, Greta Garbo, Gary Cooper és Clark Gable voltak sztárok, a hazai mozilátogató közönség nálunk Jávor Pálért, Karády Katalinért, Ágay Irénért és Perczel Zitáért rajongott. Ekkortájt Magyarországon több mint 500 mozi működött, nagy része természetesen Budapesten. Szükség is volt ennyi mozira, mert az akkori fiatalok esténként jártak moziba. Az 1935. július 1-i kormányrendelet szabályozta a magyar és a külföldi filmek vetíthetőségi arányát. A rádió a bárokból, mulatókból élőzenét közvetített, ahol a dizőz, Karádyhoz hasonlóan öltözött, Ágayhoz hasonló frizurát viselt, és Perczelhez hasonlóan igyekezett bájos lenni.
Az „Új rokon” (1934)
Perczel Zita a véletlennek köszönhette első filmszerepét. Szlatinay Sándor (1899–1980), a szomszédjukban lakó fogorvos, aki amúgy zeneszerző is volt, írt egy dalt, és meginvitálta őt a Hunnia filmvállalat első filmjeként leforgatandó hangosfilm főszerepére. A felvételek 1934. május 25-én indultak meg. A színpadon amúgy mindig lámpalázzal küszködő művésznő érdekes módon a műteremben a forgatásokon sohasem izgult. Az „Új rokon”-ban fiatal énekhangján hallhatjuk felcsendülni a „Kislány kezeket fel…” kezdetű dalt. A film zajos közönségsikert aratott. Úton útfélen lehetett hallani a dallamot, egész Budapest ezt a melódiát dúdolta. Az ifjú pályakezdő színésznőt mindez országosan is ismertté és népszerűvé tette. Érdekesség, hogy Zita az első énekes-táncos jelenetben nadrágot viselt. Ez akkor kirívó öltözetnek számított itthon, viszont egy Amerikából hazatért modern lányon, mint akit Zita a filmben alakított, nem hatott különösen merésznek. A rendező ezzel is jelezte, hogy a nyugati trend azért hangsúlyosan eltért a hazai divattól. Minderre utalást is írtak az egyik dialógban: „Mink itt a birtokon szoknyában járunk”. A nadrágviselet egyébként teljesen logikus rendezői választás volt, mert a laza, lábemelgetős táncjelenetet nem is lehetett volna szoknyában előadni.
„Meseautó” (1934)
Perczel Zita talán leghíresebb filmje a nagysikerű „Meseautó” (1934) volt. A fülbemászó zenét ezúttal Márkus Alfréd (Fred Markush, 1883–1946) szerezte, az 1920-as, 30-as évek kabaréinak ismert zeneszerzője, akitől az „oly jól csúszik ez a banánhéj…” kezdetű dal is származik. A filmet a tragikus sorsú, ám Zita által rajongásig szeretett Gaál Béla (Goldstein Béla, 1893–1945) rendezte. A filmet a Reflektor filmvállalat gyártotta, Heinrich Ballasch (Balázs Henrik) fotografálta, dr. Vitéz Miklósné gyártásvezetésével.
Perczel Zita a filmben Kovács Vera gépírókisasszonyt alakította, aki egy autószalonban meglát egy csodaautót, amelybe egy pillanatra szeretne beleülni. Az autó ára Vera 21 évnyi fizetése. Itt a szalonban ismerkedik meg az inkognitóban levő gyárossal, akit a nem igazán bonviván alkat Törzs Jenő (1887–1946) játszott. A gyáros azonnal beleszeret a fiatal lányba, majd a történet folytatódik a boldog végkifejletig. Törzs Jenő a forgatáskor 47 éves volt, így azt gondolhatnánk, hogy nem igazán illett a női főszerepet alakító 16 éves színésznőhöz. Akkortájt azonban nem számított szokatlannak, ha egy egzisztenciával rendelkező férfi jóval fiatalabb nőt vett feleségül. Zitának nem volt könnyű eljátszania, hogy a zömök, robosztus alkatú Törzs Jenőbe fülig szerelmes lett, de színészi feladatát kiválóan megoldotta.
A filmet több országban is forgalmazták, mint például Belgiumban, amit a bemutatott irat is bizonyít. Külföldön idegen nyelvű szövegbenyomással forgalmazták a filmeket.
A „Meseautó” kölcsönzése Belgiumba, 1935
Jelzet: MNL OL, Gazdasági levéltárak, Hunnia Filmgyár Rt., Kereskedelmi Főosztály (Z 1127), 2. tétel, 19/a dosszié. Reflektor Film: Meseautó kölcsönzése Belgiumba.
A külföldre kölcsönzött kópiákat idegen nyelvű felirattal látták el. Miután az adott nyelvekre lefordították a film párbeszédekre bontott teljes szövegét, elkészült a jelentekhez alulra a feliratbenyomás. Ez még a 1980-as években is maratásos eljárással történt, vagyis fizikailag kimarták az adott helyen a felirat alatt az emulziót. A párbeszédek váltakozásának függvényében snittenként változtatva nyomták be a kópiák emulziójába a dialógusok szövegfeliratát. Ezt követte később a modern számítógép által vezérelt feliratozás, ami jóval egyszerűbbé tette a műveletet. A régi eljárás hátránya, ha egy pozitív filmet benyomtak, és elcsúszott a feliratozás, akkor a jelenetek alatt megjelenő téves szövegű párbeszéd a filmkockákról utólag már nem volt eltávolítható. Ilyen esetekben a teljes filmrészt (felvonást) újból lemásolták, majd újranyomták a szöveget immár jó helyre. A digitális feliratozásos módszer révén, mivel a kép elektronikus, a felirat utólagosan is jól korrigálható, újra nyomható.
„Budai cukrászda” (1935)
Ez a filmvígjáték szintén nagy siker volt Perczel Zitával a főszerepben. A forgatókönyvet Zágon István műve alapján szintén Gaál Béla írta, aki egyben ismét a film rendezője volt. A produkciót a Hunnia Filmstúdió jegyezte, a gyártást a Phöbus filmforgalmazó és filmkölcsönző Rt. mondhatta magáénak.
A Magyar Film Iroda 1931-ben szerezte meg az első Tobis-Klang hangosfilm-felvevőgépet. Az első hangosfilm a „Kék Bálvány” és a „Hyppolit a lakáj” (1931) volt. Ezek közül az utóbbi filmnél, már nem lemezre vették fel a film hanganyagát, hanem fényhangra, ez volt a Tobis-Klang fényhangtechnika. A lejátszás sem volt még elterjedt, mivel az 1920-as, 30-as évek fordulóján csak az akkori Fórum (ma Puskin) mozinak volt hanglejátszója. A hang negatív kópiákon külön szalagon volt, majd a pozitívra fordításkor történő összekopírozás után már a kép és a hang is egy szalagra került. A hangért felelős mérnöknek ugyanakkora szerepe volt egy film technikai sikerében, mint a film operatőrének. Ő döntött arról, hogy a felvételeknél a színészek hangját rögzítő mikrofonok hova legyenek elhelyezve. A hozzáértésén múlott a szereplők eredeti hangszínének pontos visszaadása, a belső és külső jelenetek hangszabályozása, az énekhang és a zenekar hangerősségének összehangolása, a beszédhang, és az utcazaj ideális keverése, a hang és a kép viszonya és még sok egyéb részlet. A hang felvételtechnikája közben folyamatosan fejlődött a mono, majd sztereo hangon át egészen a mai digitális keverésig. Az 1930-as évek legnevesebb magyar hangmérnöke Lohr Ferenc (1904–1994) volt. Lohr már az első hangosfilmek készítésénél is közreműködött. 1930-ban küldték Berlinbe, hogy tanulmányozza a Tobis-Klang-féle fényhangrendszert, majd amikor hazatért, hangmérnökként dolgozott a filmgyárban. A MAFILM osztályvezetője volt, az 1960-as években doktorált. Tapasztalatait „A filmhang esztétikája” című munkájában adta közre.
A két háború között meginduló hangosfilmgyártás közel 20 filmforgalmazóval működött. A filmgyártás állami támogatást élvezett, minden egyes filmre átlagban 100 ezer pengőt kaptak. Ennek huszadrésze a rendezőé volt, a legnagyobb felelősséggel együtt. Az átlag forgatási időtartam két hetet vett igénybe. Ha viszont a felvételek két hétnél is tovább tartottak, akkor a rendező a műterembérlet miatt bánatpénzt volt köteles fizetni. Ez akár egy jelentősebb összeg is lehetett, mivel a műterem bérlése elég magas költséggel járt. A bérlés díja akár napi 1000 pengőt is kitett.
Így könnyen érthető, mekkora bonyodalmat okozhatott például a szereplők betegsége miatt egy-egy csúszás. A „Budai cukrászda” című film készítése során nem kis galibát okozott, hogy a forgatás Perczel Zita betegsége miatt kényszerűségből leállni kényszerült. Az 1935. július 30-án kelt levél szerint a stáb nem fogja tudni ennek okán teljesíteni a kitűzött napi penzumot, a csúszás miatt a műterembérlés pedig napi többletköltséggel fog járni.
A Hunnia Filmgyár értesítése a „Budai cukrászda” forgatása során tapasztalt csúszás lehetséges következményeiről, 1935. július 30.
Jelzet: MNL OL, Gazdasági levéltárak, Hunnia Filmgyár Rt., Gyártási Főosztály (Z 1126), 15. tétel, 143. dosszié.
Nehézséget okozhatott a filmgyár önkényes lépése is. 1935-ben a Phöbus filmforgalmazó amiatt fordult a Hunnia filmgyárhoz, hogy a „teljesen érthetetlen módon” lecserélt Lohr Ferenc hangmérnököt azonnal helyezzék vissza a „Budai cukrászda” című film munkálataihoz, mivel ő pontosan ismeri a szereplők hangját, és amúgy is a kezdetektől Lohr dolgozott ennek a filmnek a hangosításával.
A Phöbus Filmforgalmi és Filmkölcsönző Vállalat Lohr Ferenc hangmérnök visszahelyezéséről, 1935. július 24.
Jelzet: MNL OL, Gazdasági levéltárak, Hunnia Filmgyár Rt., Gyártási Főosztály (Z 1126), 1930, 143. dosszié.
A második világháború előtti magyar filmek nitrofilm nyersanyagra készültek. Ezek kópiái többségében az 1957-ben alakult Nemzeti Filmarchívumban megtalálhatók. (Sajnos még mindig van számos olyan játékfilm, amely katalógusokban szerepel, ugyanakkor maga a kópia elveszett.) A „robbanófilmek”, vagyis nitrofilmek (cellulóz-nitrát hordozó) igen gyúlékonyak, tárolásuk és a velük való bánásmód komoly szakértelmet kíván. 1952-ben szűnt meg a nitrofilmek gyártása, bár a felhalmozott készletek miatt még tovább forgattak erre a nyersanyagra. A nitrofilm kópiák a bekerüléskori állapotukat ugyan sokáig megőrizték. Ez sokszor igen rossz fizikai állapotot takart. Ezen kívül még a fakulás is valós problémát jelentett. A hangok állapota is romlott, a karcok következtében a szalagok visszhangosodtak, recsegőssé váltak. A hatalmas értékű kordokumentációk restaurálása, színkorrekciója, digitális felújítása, biztonsági átmentése folyamatos feladatot ad a filmarchivátoroknak. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára is rendelkezik nitrofilmmel, amely IV. Károly király koronázását jeleníti meg 1916-ban. A koronázási nitrofilm tekercsek az óbudai Filmtárban vannak elhelyezve speciális őrzési körülmények között. A koronázás 90. évfordulója alkalmából a Nemzeti Filmarchívum digitalizálta a nitrofilmet, amelyből összesen négy példány található az országban.
Felhasznált irodalom:
Perczel Zita: A meseautó magányos utasa. Áron kiadó, Budapest, 2000.
Új hozzászólás