II. Rákóczi Ferenc pecsétjei
Az Oszmán Birodalom elleni felszabadító hadjárat, amely a Habsburg Monarchia és Európa más államainak összefogásával valósult meg, a magyarországi rendek régi álma volt. Az oszmánok kiűzése azonban megváltoztatta a társadalom széles rétegeinek életét, ami mind felekezeti, mind politikai, mind szociális területen számtalan problémát okozott. A szabadságharc e problémák más típusú megoldására törekedett.
Az ország oszmán uralom alóli felszabadítását rögzítő, 1699. évi karlócai békeszerződés kizárólag Magyarország külpolitikai viszonyait rendezte, a magyar rendek beleszólása nélkül. A bécsi kormányzat az oszmánok kiűzését követően a Habsburg Monarchia más tartományaiban már bevezetett igazgatási rendszer alapján képzelte el a Magyar Királyság irányítását is. Ez erősen sértette az Európában szinte egyedülállóan erős magyar rendiség tagjainak politikai érdekeit. A béke alapjaiban rendítette meg sok tízezer, feleslegessé vált fegyverforgató kiemelt társadalmi státuszát és megélhetését. A lakosság elégedetlenségét tovább növelték az évtizedek óta folyó felszabadító háborúk katonai terhei. A rekatolizációra törekvő kormányzat intézkedései veszélyeztették a nem katolikusok szabadságjogait. Ezek az okok együttesen vezettek oda, hogy 1703-ban megkezdődött a későbbi vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc által vezetett harc a Habsburg kormányzat ellen.
Az általa vezetett mozgalom, szabadságharc megerősödését jelzi az a két pecsétnyomó, amelyek kiváló állapotban fennmaradtak a Magyar Kamara Archivumában. Ide feltehetően a Rákóczi levéltár (MNL OL, E 190 törzsszám lefoglalásakor kerülhettek. Az 1705. évi szécsényi országgyűlésen egy új államalakulat, a vezérlő fejedelemség jött létre a Magyar Királyság területén. Amíg a szabadságharc kezdetekor elegendő volt a mozgalom vezetőjének saját családi címerével ékesített pecsét használata, 1705 után már nem volt elégséges ahhoz, hogy az új állam legitimitását szimbolizálja. Ezért Rákóczi, aki éppen ezen az országgyűlésen fogadta el az erdélyi fejedelmi címet, az önálló államiság hagyományával rendelkező Erdélyi Fejedelemség mintájára támaszkodva alkotta meg az új címert és pecsétet. Ebben az Erdélyi Fejedelemség címerpajzsa felett a szívpajzsban a fejedelmi címet birtokló Rákóczi család címere látható. A kétsoros felirat szerint egyszerre erdélyi fejedelemként és vezérlő fejedelemként adták ki az ezzel a pecséttel megerősített okiratokat. 1705 végén tűnt fel e pecsét középpecsétje, amely szintén ugyanitt található meg, valamint a főként a levelezésben használt kispecsét is, amelynek a lenyomója (typarium) nem maradt fenn.
II. Rákóczi Ferenc nagypecsétjének lenyomója
Jelzet: MNL OL, Magyar kincstári levéltárak, Magyar Kamara Archivuma, Pecsétnyomók, árubélyegzők, klisék (E 215), No. 369
II. Rákóczi Ferenc nagypecsétjének lenyomata
II. Rákóczi Ferenc középpecsétjének lenyomója
Jelzet: MNL OL, Magyar kincstári levéltárak, Magyar Kamara Archivuma, Pecsétnyomók, árubélyegzők, klisék (E 215), No. 370
II. Rákóczi Ferenc középpecsétjének lenyomata
Az elhúzódó és váltakozó sikerrel vívott szabadságharc mindkét fél számára hatalmas megterhelést jelentett. Ennek ellenére a békekötést előirányzó tárgyalások kudarcba fulladtak. A lakosság az adóztatás, az értéktelenebb rézpénz bevezetése, a kereskedelem korlátozása és a katonáskodó jobbágyság helyzete miatt elégedetlenkedett. Ez a politikai helyzet az 1707. május 31-én megkezdett ónodi országgyűlésen véres jelenetbe torkollott: a problémák okait nyíltan feltáró turóci követekre a kétségbeesett Bercsényi Miklós főgenerális, Károlyi Sándor generális és többek is kardot rántottak. Rakovszky Menyhért, Turóc vármegye jegyzője a helyszínen belehalt sérüléseibe, a súlyosan megsebesült Okolicsányi Kristófot, Turóc vármegye alispánját pedig másnap lefejezték. Az ellenzéki vármegyét megbüntették, több turóci nemest bebörtönöztek, a vármegye pecsétjét összetörték, zászlaját pedig szétszaggatták. A gazdasági és hadszervezési reformokat szentesítő törvénycikkeket a követek ugyan nem egyhangúan, de elfogadták. 1707. június 13-i ülésén Rákóczi előterjesztette a Habsburg-ház trónfosztását, ami mellett Bercsényi Miklós támogatóan szólalt fel. Ebben a beszédében hangoztak el a híres mondatok „Eb ura fakó, maji napságtul fogvást Joseph nem királyunk...”. A rendek a lelkesítő beszéd hatására egyhangúan kimondták a Habsburg-háztól való elszakadást.
Az ónodi országgyűlés végzéseinek első oldala és utolsó oldalai, II. Rákóczi Ferenc autográf aláírásával és nagypecsétjével megerősítve, Ónod, 1707. június 22.
Jelzet: MNL OL, Rákóczi-szabadságharc levéltára, Gyűjteményes rész, Nyomtatványok (G 35), 1707. június 22.
Az ónodi országgyűlés végzésein található nagypecsét
Az ország azonban csak részben csatlakozott Rákóczihoz. A magyar politikai elit legnagyobb része ugyanis hűséges maradt a Habsburg uralkodóhoz. A meg nem szűnő katonai-gazdasági problémák és a magyar nemesség elpártolása az 1708. évi trencséni vereség után a függetlenségi harc bukásához vezettek.
A szatmári békéhez vezető tárgyalások már 1710 folyamán elkezdődtek, majd 1711. január 31-én Rákóczi Ferenc és Pálffy János, a császári csapatok magyar főparancsnoka személyesen is találkozott Vaján. A hiába várt francia támogatás elmaradása után a remélt orosz szövetség sem jött létre, I. Péter orosz cár minden erejét lekötötte a Svédország elleni nagy északi háború és az Oszmán Birodalommal kiújult konfliktus. Ez idő alatt Rákóczi a főparancsnokságot és a tárgyalások folytatását Károlyi Sándorra bízta, konkrét tanácsok nélkül. Károlyi, Rákóczi tudta nélkül gyűlést hívott össze Szatmárra, amely a megegyezés mellett döntött. Rákóczi a döntést nem fogadta el és a főparancsnokságot Esterházy Antalra ruházta át, aki azonban el sem indult az országba. Károlyi Sándornak írt levelének részlete Rákóczi magánemberi elkeseredését is jól mutatja: „fojtogatja szívemet az keserűség, s az igaz, de megcsalatott barátság”.
A megegyezésnek Bécsben sem örült mindenki. I. József április 17-i halálát követően, Eleonóra Magdolna régens anyakirályné leváltotta Pálffyt a főparancsnoki tisztségből. A megegyezés sikere Savoyai Jenőnek, az Udvari Haditanács elnökének közbelépésén múlott, aki visszahelyeztette Pálffyt korábbi tisztébe, és elérte, hogy felhatalmazást kapjon a tárgyalások befejezésére. A bécsi udvar részéről 1711. április 29-én véglegesítették a béke szövegét. Még ugyanezen a napon a kurucok letették a hűségesküt, másnap pedig a nagymajtényi síkon leszúrták a zászlóikat, ám fegyvereiket megtarthatták. Kuruc részről a megegyezés aláírására és a megpecsételésére május 1-jén került sor. Pálffy János és Károlyi Sándor nagy szerepet játszott abban, hogy béke megszilárdította a Magyar Királyság és a rendi társadalom monarchián belüli politikai pozícióját, bár a békeszerződés egyben tartósította is azokat a rendi belpolitikai viszonyokat, amelyek hosszú távon az ország fejlődését akadályozták.
A bemutatott irat megtekinthető „Nyomot hagytak, Évszázadok – Személyiségek – Aláírások” című kiállításunkon
Digitális felvételek: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Bánkúti Imre (szerk.): Rákóczi hadserege 1703–1711. Budapest, 1976.
Bánkúti Imre: A szatmári béke. Budapest, 1981.
Czigány István (szerk.): Az államiság megőrzése. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharcról. Budapest, 2002.
Köpeczi Béla – Várkonyi Ágnes, R. (szerk.): Rákóczi Tükör. Naplók, jelentések, emlékiratok a szabadságharcról. A jegyzeteket írta: Bánkúti Imre. Budapest, 1973. I–II. köt. Budapest, 2004.
Orgona Angelika: Kuruc pecsétek és pecsétnyomók. In: A Rákóczi-szabadságharc és Közép-Európa, I. Sárospatak 2003, 203–240.
Rákóczi Ferenc: Vallomások. Emlékiratok. Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Hopp Lajos. Fordította: Szepes Erika – Vas István. Budapest, 1979.
Várkonyi Ágnes, R. – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc. Budapest, 2004.
Új hozzászólás