A Bécsi kapu téri tudományos konferencián, amelyet az MNL OL Gazdasági Levéltári Osztálya szervezett meg, Szabó Csaba köszöntötte a rendezvény előadóit és vendégeit. Az MNL főigazgatója beszédében örömét fejezte ki, hogy a Levéltár megalapításának háromszázadik évfordulóját ünnepli az idén, hiszen 1723-ban született meg az az évi 45. törvénycikk, amely elrendelte, hogy az Archivum Regnit (az ország levéltárát) fel kell állítani. Mint elmondta, a bürokrácia malmai akkor is lassabban őröltek, mert 33 évet kellett várni, hogy a szándékot tettek kövessék. Így a munka végül 1756-ban indulhatott el az új intézményben, a pozsonyi parlament épületében.

 Százéves jubileum

 Szabó Csaba beszédében kifejtette azt is, hogy a Levéltár idén százéves évfordulót is ünnepel, hiszen 2023. szeptember 15-én volt egy évszázada, hogy az intézmény beköltözhetett a mai napig otthonául szolgáló csodálatos Bécsi kapu téri palotába. A főigazgató rámutatott arra, hogy a most megszervezett konferenciáért elsősorban Sárközi Jánosnak és Kiss Andrásnak, valamint a Gazdasági Levéltár Osztály munkatársainak jár a köszönet. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a GLO keretein belül nagyszerű csapat kovácsolódott össze, amelynek kezdeményező hajlandóságát bizonyítja a mostani konferencia megszervezése is, valamint a tény, hogy már harmadik alkalommal kerül sor a GLO által rendezett ilyen eseményre. Szabó Csaba kiemelte: nagyon büszke erre a csapatra, és külön megköszönte mindenki munkáját.

 Magyar sorskérdések

 A köszöntő után az előadások következtek, amelyeket délelőtt a kiállító- és konferenciateremben, délután viszont, két szekcióra osztva a tanácskozást, már a tanácsteremben is tartottak. A csaknem másféltucat előadásban főleg a 20. század magyar sorskérdéseit érintették a neves, nemzetközi hírű szaktekintélyek. Olyan témákról osztották meg kutatási eredményeiket, fejtették ki gondolataikat, mint a csehszlovák–magyar lakosságcsere, a németek kitelepítése, az etnikai tisztogatások, a kollektív bűnösség kérdése, a német kisebbség Szovjetunióba deportálása vagy az SS 1944 végi kísérlete a „német vér” evakuálására. A konferencia előadásai érintették az 1956-os magyar menekültválság és a közelmúlt migrációs kérdéseit is.

 Óriási csapások

 A konferencia vendégei nagyon sok érdekes adatot, információt megtudhattak az előadásokból, többek között azt, hogy a második világháború alatt és azt követően 12-14 millió ún. keleti vagy népi németet üldöztek el a szülőföldjéről, köztük sok magyar állampolgárt is. Az elüldözött népi németek közül 1-2 millió menekülés közben elhunyt. Szó esett arról is, hogy a második világháborút követően az volt a terv, hogy az összes németet kitelepítik Magyarországról. Az amerikai katonai hatóság ellenállásának köszönhetően azonban összesen 220-230 ezer németet telepítettek ki két részletben, 1946 januárja és 1948 júniusa között. Eltérő számok vannak arra vonatkozóan, hogy közülük hányan szöktek vissza, leginkább azt valószínűsítik, hogy 10-12 ezer emberről lehet szó. Volt olyan személy, akit háromszor toloncoltak ki. Sokan több évig rejtőzködtek pincékben, fészerekben, vagy szomszédos településeken. Megtudhattuk azt is, hogy Magyarországról 31923 német nemzetiségű embert vittek el szovjet kényszermunkára a második világháború végén, harmaduk életét vesztette.

 Élet a szülőföldtől távol

 Az előadók beszámoltak arról is, hogy a Vörös Hadsereg előretörésével a Harmadik Birodalom igyekezett evakuálni a népi németeket a Kárpát-medencéből. Ebben a peremvidékeken élők együttműködők voltak, de a anyaország németsége nem, ezért itt erőszakos kényszerevakuálással is megpróbálkoztak, nem nagy sikerrel. Megtudhattuk azt is, hogy nemcsak később, hanem már 1945-ben is használták a Gulág kifejezést. Szó volt arról, hogy az ENSZ 2023-as adatai szerint a világban jelenleg 110 millió ember él, akinek kényszerből el kellett hagynia a lakhelyét, közülük 36,4 millió jogi értelemben is menekültnek számít. Beszámoltak arról is, hogy az 1956. november 4-től Magyarországról külföldre emigráltak közül – az ő számuk eleinte napi ezer, majd 1956. november 20. után napi tízezer volt – körülbelül 40 ezren tértek haza 1960-ig, őket folyamatosan szemmel tartották. Megtudhattuk továbbá, hogy a Szovjetunióból, Kárpátaljáról a rendszerváltás előtti években sokan települtek át hazánkba, évente több százan, akik jellemzően Budapesten és térségében, illetve a kelet-magyarországi megyékben találtak új otthonra.

Hatalmas sebeket ejtett a vérzivataros 20. század

Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)