Jelenlegi hely
Hagyományőrzők lepték el a Levéltárat a Honvédelem Napján
A Magyar Nemzeti Levéltár, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, és az Esztrád Színház közös vállalkozásaként csatazajtól lett hangos a vár május 21-én, hétfőn. Idén szerencsés módon Pünkösd hétfőjére esett a Honvédelem Napja, így a Várat ellepték az érdeklődők.
A Magyar Nemzeti Levéltár nyitott kapukkal készült a rendezvényre, és örömmel látta vendégül a honvéd hagyományőrzőket a Bécsi kapu téri épület udvarán
A nyitott kapuknak köszönhetően megtekinthető volt a Görgei 200 kiállítás, és a június 8-i finisszázsra készülő állandó tárlatunk, a Nyomot Hagytak. Évszázadok–Személyiségek–Aláírások is.
A nap zárásaként a Kapisztrán téren több száz néző követte figyelemmel a Hadtörténeti Intézet és Múzeum bejárata előtt a levéltár udvaráról is érkező honvédeket, akik egy hadijáték keretében összecsaptak a várat védelmező császáriakkal.
Az esemény után a levéltár épülete délután ötig várta a látogatókat és a harcban megfáradt honvédeket.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges