Fontos kutatási eredményekről számoltak be a kényszermigrációról
A program címében szereplő II. sorszám arra utalt, hogy éppen egy esztendeje, 2023. november 14-én tartottak már a témában konferenciát. Az akkori rendezvényen azonban nem érintettek minden témát, illetve azóta újabb fontos kutatási eredmények születettek.
A Bécsi kapu téri levéltári palotában megtartott eseményen köszöntőt mondott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) tudományos igazgatója. Ö. Kovács József beszédében előrebocsátotta, hogy a diplomatikus köszöntő helyett inkább szakmai korreferátumot tart. Kifejtette, érdemes egy sor kérdést felvetni, amelyek kapcsolódnak a konferencia tematikájához, de egy másik nézőpontból. – A szűkebb kutatási területem a földpolitika, mint a történelem és a társadalom egyik legfontosabb tényezője, amely rendszerint elfelejtődik a magyarázatainkból – fogalmazott Ö. Kovács József. Hozzátette: a föld nem pusztán termelési eszköz, az állam határa, hanem politikai és uralmi tényező, vagy másként fogalmazva társadalmi létalap. S szavai szerint az utóbbi szempontból érdemes felvetni néhány témát, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a népességtörténethez, -mozgáshoz és a kényszermigrációhoz. Többek között azt emelte ki, hogy Európában a 20. századra eltűnt a parasztság, mint társadalmi tömb, a mezőgazdasági népesség aránya látványosan csökkent. Szintén fontosnak tartotta felhívni a figyelmet a nagy belső vándorlásokra, amely szerint az iparosítás, majd a szovjetizálás hatására a nagy ipari centrumokba költözött a lakosság. – Vagyis az agrárvilág alárendeltje lett az iparpolitikának – hangsúlyozta. Karikatúrákon keresztül mutatta be az egyre inkább eluralkodó közhangulatot, amely szerint ciki volt vidéken élni. Közben a mezőgazdaságban az egyéni tulajdont, főként a kényszerkollektivizálás hatására, felváltotta az úgynevezett kollektív tulajdon, amelyek később nem voltak hatékonyak. A vidékellenes politikában számos olyan intézkedés történt az 1960-as évektől, amely a fejlesztési forrásokat elterelte a mezőgazdaságtól, a településfejlesztés valójában településrombolás volt. Az 1970-es években az aprófalvak kétharmada a nem fejlesztendő kategóriába került. Az MNL tudományos igazgatója kitért arra is, hogy később, 1981-től elkezdett növekedni a cégek nevén megjelenő fölterületek, üzemek aránya. Szó esett még olyan a vidéket sújtó intézkedésekről, mint a házadó, vagy a diszkriminatív energiaárakról, és a későbbi az uniós csatlakozás hatásairól. Ezekről a kérdésekről Ö. Kovács József szerint érdemes szakmai vitákat folytatni.
Jogfosztó intézkedések
A köszöntő elhangzása után elsőként Szarka László egyetemi tanár (Selye János Egyetem) A nemzetállami homogenizáció céljai és eszközei Közép-Európában 1944-1949 címmel adott elő. A történész előrebocsátotta, hogy a 21. század eleji kelet- és közép-európai országok külső és egymásról alkotott önképét alapvetően meghatározták a 20. század nagy fordulói, amely ezeket a nemzetállamokat létrehozták, átalakították. Ezek az országok a fejlődésük egy bizonyos pontján eljutnak oda, hogy nem kívánnak a nemzetállamuk területén mást látni, mint saját magukat. Vagyis eljutottak a homogenizálás, a teljes egy nyelvűvé válás céljáig, ehhez különböző utak vezettek. Szarka László ennek kapcsán beszélt az eszközökről, a fő és mellékes célokról. – A versailles-i közép-európai nemzetállamok mindannyian multietnikus országok voltak, a két vesztes – Ausztria és Magyarország – volt a leghomogénabb – tette hozzá. Elmondta, hogy a két világháború között a multietnikus nemzetállamok egy sor olyan intézkedést hoztak, amellyel megfosztották a kisebbségeket, hogy normális, erős közösségként élhessenek. Ehelyett kényszerközössé váltak, és elindult a tömeges asszimiláció, a nyelv- és identitásváltás, elsősorban a városi népességnél. A második világháborút követően ez már erőszakkal, kitelepítéssel ment, ez a kényszerasszimiláció, ami nagyon hatékonynak bizonyult. A homogenizáció legfontosabb eszközei voltak: állampolgárság, valamint a politikai, vagyoni és szociális jogok megvonása; a menekült hullámok kikényszerítése; a vad elüldözés; a katonai, félkatonai és rendőri beavatkozások; etnikai tisztogatások. A cél az volt, hogy megszüntessenek mindenféle revíziós igényt.
Migrációt ösztönző hatások
Koloh Gábor tudományos munkatárs (HUN-REN BTK Történettudományi Intézet) Népességmozgás Budapesten és Magyarország járásaiban az 1949. évi népszámlálás alapján című előadásában arra mutatott rá, hogy a két világháború közötti és utáni migráció nagyon összetett kérdés. Beszélhetünk itt belső és az országba befelé irányuló migrációról. Koloh Gábor a törvényhatósági jogú városokról, megyei városokról és a járásokról is részletesen beszélt, rámutatott azokra a körülményekre – kitelepítés, lakosságcsere, iparosítás –, amelyek hatására egy-egy településen a helyben születettek száma jelentősen csökkent – Sopron, Békéscsaba – vagy éppen növekedett a nem helyben születettek száma, ilyen volt Tatabánya, Szentendre és Komárom. Megnőtt a megyéken belül vándorlók aránya, 1949-re jelentősebb lakosságbeáramlást lehetett megállapítani egyebek mellett Nyíregyházán, Salgótarjánban, Nagykőrösön. A Budapestre irányuló lakosságmozgás a két világháború között és azelőtt nagyon domináns volt, de ez a második világháborút követően csökkent. Ezt a többi nagyobb város fejlődése hozta magával. Jelentős volt az országhatáron kívülről érkező migráció is, ami szintén hatással volt a hazai települések lakosság-összetételére. Koloh Gábor sorra vette azt, hogy a környékbeli államok területén születettek jellemzően hol telepedtek le Magyarországon.
Nemzetközi hátszél
Angyal Béla, PhD munkatárs (Fórum Kisebbségkutató Intézet) a csehszlovák-magyar lakosságcsere előzményeiről, illetve a kül- és belpolitikai vonatkozásairól adott elő. Hangsúlyozta, hogy a Csehszlovákiában élő magyarság lakóterületei és sűrűsége drasztikusan megváltozott 1961-re 1930-hoz képest, és ennek elsősorban a lakosságcsere volt az oka. Ez visszafordíthatatlan változást hozott a településszerkezetekben. A folyamatokat vizsgálva beszélt a kutató arról, hogy Edvard Beneš korábbi és későbbi csehszlovák elnök 1941 februárjában Angliában rögzítette a csehszlovák békecélokat, a magyar kérdés kapcsán már leírta a lakosságcserét. Ezt többen kritikával fogadták, mert szerintük ez csak erőszakkal lehetséges. Hangsúlyozta továbbá 1942. július 6-án a brit háborús kabinet titkos kormányhatározattal jóváhagyta a közép-európai németek transzferének az elvét, ezt tudatták Benešsel is. A politikus ezután 1943 májusában tárgyalt a kérdésben az USA-ban Roosevelt elnökkel, majd decemberben átadott a szovjeteknek egy memorandumot, amely elsősorban a németek transzferével foglalkozott, de a tizedik pontban már megemlítette, hogy hasonlóan járnának el a magyarok ügyében is, utóbbi témában a lakosságcserét említette. Ezután indult el az 1945-ös kassai kormányprogramhoz vezető elméleti részletek kidolgozása, a határmódosítás is felmerült. Ennek lett a következménye Oroszvár, Dunacsúny és Horvátnyárfalu elvesztése Pozsonytól délre. A legnagyobb probléma az volt, hogy a fegyverszüneti egyezmény értelmében a második világháborút követően a Szövetséges Ellenőrző Bizottság ellenőrizte Magyarországot, hazánk ezzel elvesztette szuverenitását, és ilyen körülmények között kellett Csehszlovákiával tárgyalni, ebben a helyzetben, sok szempontból reménytelenül.
Agitáció az áttelepülésért
Kovács Szabolcs levéltáros (MNL Digitális Tartalomfejlesztési Osztály) „Slovensko vás volá!” Magyarországi szlovákok áttelepülése Csehszlovákiába a lakosságcsere-egyezmény keretében című előadásában arról beszélt, hogy úgy választotta ezt a témát, hogy nincs kötődése a Felvidékhez, sem a magyarországi szlovák közösséghez. Mint elmondta, az elmúlt két évet a MNL Informatikai és Innovációs Igazgatóság Digitális Tartalomfejlesztési Osztályán töltötte, ahol 2023 jelentős részét a Gazdasági Levéltári Osztály őrzésében levő Pénzintézeti Központ magyar nyelvű főosztálya kartonjainak digitalizálása tette ki. Ezt végezte el két kollégával közösen. A terjedelmes, összesen 68 doboznyi iratanyag jelentős részben kártalanítási ügyek kartonjait tartalmazza, és egy nagyobb rész csehszlovákiai magyarokhoz kötődik. – 34 doboznyi iratanyag pedig azokról a magyarországi szlovákokról (kisebb részt más etnikumokról) tartalmaz kimutatást, akik áttelepültek Csehszlovákiába vagy jelentkeztek az áttelepülésre – fejtette ki Kovács Szabolcs. Hozzátette: megesett persze, hogy ezeket az érintettek visszavonták, vagy pedig visszajelentkeztek. Kiemelte, hogy megkezdődött a kartonok feldolgozása mesterséges intelligencia segítségével, és az eredményeket majd adatbázisba rendezik. A levéltáros a munkában motiválta az is, ismeretei szerint nem készült még adatbázis arról, hogy mely települést milyen mértékben érintett a magyarországi szlovákok kitelepülése. A munka folyamatban van, eddig 24 doboz tartalmát dolgozták fel, ez több mint 38 ezer személy alapvető adatait írta össze. Ez a lakosságcsere részeként Magyarországról kitelepült szlovákok 52,5 százaléka. Ebben azon személyek nincsenek benne, akik visszavonták jelentkezésüket, vagy dokumentálhatóan visszatelepültek az országba. Kovács Szabolcs előadásában beszélt a lakosságcsere-egyezmény hátteréről, majd magáról a folyamatról. Elhangzott, hogy több mint 73 ezer magyarországi szlovák települt át Csehszlovákiába, többségük a lakosságcsere során. Szó esett, hogy ezek a lakosok minek a hatására döntöttek az áttelepülés mellett, az agitációval főként a családanyákat célozták.
Emigráltak a fóti Károlyiak
Völgyesi Zoltán, az MNL OL, Gazdasági Levéltári Osztály főlevéltárosa a délelőtti szekció utolsó előadójaként, Akiket kivetett a haza: egy arisztokrata család kényszermigrációja és szétszóródása 1944-1945 után (A fóti Károlyiak) címmel tartott előadást. Felhívta a figyelmet, hogy ő gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska életét kutatta, aki a két világháború között jótékonykodásban és a szociális tevékenységben példát mutató arisztokrata hölgyek jeles képviselője volt. Ehhez leszármazottakkal is felvette a kapcsolatot, tőlük fontos dokumentumokat, információkat kapott, velük interjúkat is készített. Ebből kiderült, hogy a családtagok milyen motivációk miatt és körülmények között döntöttek 1945 után a kivándorlás mellett. Völgyesi Zoltán beszélt arról, hogy a Károlyiak fóti ágának megalapítója gróf Károlyi István volt, aki a legnagyobb birtokosok közé tartozott Magyarországon. Az ő unokája, Károlyi László a trianoni döntés után a legnagyobb magyarországi földbirtokos lett. Azzal pedig mindenképpen kiemelkedtek az akkori elitből, hogy kiemelkedő szociális tevékenységet folytattak, az éves jövedelmük 10-15 százalékát fordították szociális intézmények fenntartására. Károlyi László felesége lett Apponyi Franciska. A második világháborút követően végül a fóti Károlyi család az emigráció mellett döntött, Apponyi Franciska azonban csak jóval később, 1955-ben kapott útlevelet, majd ezútan hagyta el az országot. Ő mindig azt vallotta, hogy a kedvező társadalmi helyzete kötelezi a szegények, elesettek támogatására. Völgyesi Zoltán eladásában hosszasan beszélt a fóti Károlyaik, különös tekintettel Apponyi Franciska szociális tevékenységéről. Apponyi Franciska ennek is köszönhette, hogy a kommunisták hatalomátvétele után, amikor már beteg és ápolásra szorult, az egykori támogatott fóti nép vitt neki élelmet, és állt mellé.
Szemléletes példa
A délutáni szekció első előadója az eredeti programnak megfelelően Eiler Ferenc, a HUN-REN TTK Kisebbségkutató Intézet tudományos főmunkatársa volt, aki Fenekestül felfordítva. Migrációs hullámok egy magyarországi német faluban (Harta, 1944–1948) címmel tartotta meg előadását. Az előadó egy település, nevezetesen Harta példájával szemléltette a migrációs folyamatokat. A település népessége elveszítette 13 zsidó lakóját, többszáz embert hurcoltak el málenkij robotra, valamint a svábok közül számosan menekültek el, például akik a Volksbund vagy az SS tagjai voltak, de sokan később visszatértek. Az internálás mintegy 280 családot érintett, vagyis körülbelül 1200 főt, a népesség közel egyharmadát. Sokan elmenekültek ez elől, az USA, Kanada, Dél-Amerika lett az új otthonuk, megint mások a környező falvakban bujkáltak. A távozók helyére magyarok érkeztek, részben Tolna megyéből, részben a Felvidékről, részben a Délvidékről, innen a csángóknak nevezett székelyek is, 66 család. E folyamatok hosszabb idő alatt, egymással párhuzamosan zajlottak, az egyes csoportok között pedig feszültség alakult ki. A svábok sorsát az állandó bizonytalanság is nehezítette, illetve a folyamatosan romló körülményeik (például összeköltöztettek több családot). Ezen felül bizonytalan volt az ingatlanok sorsa, ami mindenkit érintett, a Felvidékről érkezők pedig jobb körülményeket kényszerültek hátrahagyni. A problémákat fokozta a nagyarányú állami kontroll, hiszen a helyi képviselőtestület működése háttérbe szorult, az úgynevezett néphatalmi szervek és a rendőrség jelenléte állandósult. Végső soron középtávon mégis kialakult egyfajta új egység, amit elősegített sajátos módon a felülről érkező nyomás közös elszenvedése (például a TSZ-esítés), az iskoláztatás, de főleg az eltelt idő, bár a legelső „vegyes” házasság még komoly visszhangot váltott ki.
Befogadó Nyíregyháza
Bánszki Hajnalka, az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának igazgatója Menekültek Nyíregyházán és Szabolcs vármegyében a második világháború után című előadása során először arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyíregyháza határközeli lokációja meghatározónak bizonyult a menekültkérdésben is. A menekültek ugyanis már a második világháború kezdetétől felbukkantak a városban, például a lengyelek. A varjúlaposi Dessewffy-majorság zsidó menekülteknek nyújtott menedéket, a sóstói szállodaépületekben pedig hadifogoly-átvevő működött, 1939-től erdélyiek is sokan jöttek Nyíregyházára, 1944-től különösen a dél-erdélyiek száma nőtt meg. Október végére a szovjet ellenőrzés idején a Népgondozó Hivatalnál kellett jelentkeznie a menedéket keresőknek. Jellemzően az itt nyilvántartásba vett emberek nem kivétel nélkül határon túliak voltak, és igen sok volt köztük a nő. A menekültek rossz körülmények között éltek, többek között adományokból próbálták segíteni őket.
Fontos adatbázis
Cservenka Ferdinánd a házigazda MNL OL levéltárosa1a „Málenkij robot” ürügyén Magyarországról elhurcolt civilek online adatbázisok segítségével történő beazonosításáról beszélt következő előadóként. Rámutatott, hogy a civilek fogságba vetésének több indoka volt: így a létszámkiegészítés, a kollektív bűnösség elvének alkalmazása és ezzel párhuzamosan az etnikai tisztogatás (amely főleg a németek ellen irányítva) is lehetett ok. Amunkaképes nők és férfiak jelentős részét elhurcolták a Donyecki-medencébe. Mindezt
előkészítették felszólítással is, de a nyers erőszak is jellemző volt, hiszen az NKVD, a SZMERS és a partizánalakulatok is hurcoltak el civileket Magyarországról. Közülük igen sokan kerültek a GULAG és GUPVI táborokba a Szovjetunió területén: előbbiekbe a bírósági ítélet alapján elítéltek kerültek, utóbbiakba az ítélet híján elhurcoltak, így tehát a hadifoglyok vagy az erőszakkal elvitt civilek is. Az elhurcoltak azonosításában segítő adatbázisok részben az MNL G-G kartonjaira, részben az elhalálozottak adataira (66 277 fő), részben a Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság hazatértekre vonatkozó adataira (152 193 fő) épültek. Az előadó ezt követően példákkal szemléltette az adatbázisok használatát, az esetleges nehézségekre is felhívva a figyelmet.
Sváb kérdés
Ritter György főlevéltáros (MNL OL, Gazdasági Levéltári Osztály) „Anyanyelvesek” – A magyarországi németek „kitelepítési” akciója, a földhivatali iratok és visszaemlékezések tükrében címmel tartotta meg a konferencia utolsó előadását. A németek/svábok elűzése együtt járt az állampolgárságuk elvesztésével is, de sokakat „csak” kitelepítettek az országon
belül. Az elűzés folyamatát különböző jogszabályokkal készítették elő és támasztották alá, de szerepet játszott benne a föld- és ingatlanhiány is, hiszen a máshonnan Magyarország területére érkezőknek kellett a hely és a föld a megélhetéshez. A svábok közül sokan kerültek Nyugat-Németországba, de másokat a Szovjetunió területére hurcoltak el. Jogszabályokban rögzítették, mi legyen azokkal, akiknek csak az anyanyelve német, de nemzetisége magyar. A
32.920/1946. B. M. sz. rendelet kimondta, hogy akik 1941-ben német anyanyelvűnek vallották magukat, de úgymond magyar nemzetiségűek, és nem voltak például Volksbund vagy SS tagok, mentesülnek az áttelepítés alól. Később az 12.200/1947. Korm. sz. rendelet nyomán a Magyarországon maradt svábok vagyon- és tulajdonjogi korlátozását mozdította elő. A kitelepítés, illetve a mentesítés kérdését jobbára az érintettek vagyoni helyzete döntötte el: a svábokat is sújtotta, hogy a 10 hektár feletti földeket elveszítették, illetve sok családot összeköltöztettek. Végül az előadó konkrét példákkal mutatta be a fent vázolt folyamatokat.
Új hozzászólás