Jelenlegi hely
Fiume hovatartozása a dualizmus korában
A 19. század második felében többnyire csak „nagy Fiume-kérdésként” emlegetett probléma gyökere egészen Mária Terézia 1779. április 23-i diplomájáig vezethető vissza. Ekkor ugyanis is az uralkodó külön álló csatolt testként közvetlenül Magyarország Szent Koronájához csatolta a három évvel korábban már Horvátországnak átengedett kikötővárost. Mária Terézia döntésének megmásítását a magyar rendek és a fiumei patríciusok kitartó tiltakozása, valamint gazdasági szempontok indokolták. Hiszen az a tény, hogy Fiume Magyarországhoz került, nemcsak a magyar árucikkek tengerpartra jutásának kedvezett, de a nemességet érdekeltté tette a kereskedelmi ügyletekben, sőt hozzájárult vállalkozó kedvének fokozásához és ösztönözte a vámfizetésre is.
„Megengedjük, először, hogy ez a kereskedelmi város, Fiume, kerületével Magyarország Szent Koronájához csatolt külön testnek (corpus separatum) tekintessék továbbra is, és így kezeltessék minden vonatkozásban, s semmi módon se kevertessék össze a másikkal, a Buccari-i kerülettel, mint amely ősidők óta a Horvát Királysághoz tartozik.”
Jelzet: MNL OL, Magyar kancelláriai levéltár, Magyar Királyi Kancellária regisztratúrája, Acta generalia (A 39), 1779/1540.
A kikötőváros közjogi helyzetének ilyen módon történő megváltoztatása már a kortársak számára is nagy dilemmát okozott. A kérdés rendezését azonban az elkövetkezendő évtizedek határváltozásokkal is járó kül- és belpolitikai viszonyai sem tették lehetővé. Így Fiume vitatott hovatartozása a horvát és magyar érdekellentétek egyik origója lett. A disszonanciák a horvát–magyar kiegyezés (1868. évi magyar XXX., illetve a horvát I. törvénycikk) megkötésével sem szűntek meg. Sőt éppen ellenkezőleg: azok újabb árnyalatokkal gazdagodtak. Ennek egyik oka volt, hogy a sarkalatos törvény horvát és magyar változatának szövege és tartalma eltért egymástól. A horvát fél másfelől erősen kritizálta a magyar verzió elfogadtatásának és szentesíttetésének módját.
A fő probléma abból adódott, hogy a bécsi Horvát Udvari Kancellária által előterjesztett horvát kiegyezési törvény Fiumére vonatkozó 66. paragrafusában az alábbi megállapítás szerepelt: „az országos küldöttségek között egyezség nem jött létre”, és azt 1868. november 12-én Ferenc József ebben a formában is szentesítette és küldte Zágrábba. Tehát az uralkodó már jóváhagyta és aláírta a szábor által elfogadott törvényt. A magyar parlament viszont csak két nappal később tárgyalt a kiegyezés elfogadásáról.
A magyar parlament viszont csak két nappal később tárgyalt a kiegyezés elfogadásáról, amit végül egy apróbb változtatással meg is szavazott. Noha a módosítás csak egy rövid mondat betoldását jelentette, annál súlyosabb következményeket vont maga után. Míg ugyanis a horvát fél Fiume sorsát eldöntetlennek ítélte, addig a magyar változat a kikötővárost már egyértelműen a Magyar Szent Korona integráns részeként (separatum sacrae regni coronae adnexum corpus) tüntette fel. Ezzel pedig azt is kimondta, hogy Fiume hovatartozása nem kétséges. Vagyis a magyar álláspont szerint a további tárgyalások kizárólag Fiume autonómiájáról, valamint törvényhozási és kormányzati viszonyairól szólhattak.
A köznyelvben többnyire csak „Fiume”-ként emlegetett terület határai és ezzel együtt a corpus separatum fogalma folyamatosan változott. Az 1868:XXX. 66. paragrafus értelmében a dualizmus fennállása alatti terminusok Fiume városát, Fiume kikötőjét és Fiume alközségeit, úgymint Cosalát, Drenovát és Plassét jelölték, és területe hozzávetőlegesen 19 négyzetkilométert tett ki. Megjegyzést érdemel azonban, hogy Fiume keleti határai ennek ellenére 1947-ig szintén vita tárgyát képezték, mivel a várost keletről határoló Fiumara-csatorna és folyó között létrejövő Delta-farakhely, valamint a hozzá épített Baross-(fa)kikötő vitatott jogállású területnek számított. Ezzel szemben a Fiumara-csatorna és a folyó bal partján fekvő Brajdica már egyértelműen Sušak szerves részét képezte, és a horvát közigazgatás alá tartozott.
Andrássy Gyula miniszterelnök még az 1868. november 15-i gödöllői audienciáján tájékoztatta Ferenc Józsefet a kiegyezési törvény horvát és magyar változata közötti jogi ellentmondásról. Az uralkodó ekkor szóban felhatalmazta Andrássyt, hogy a már szentesített horvát kiegyezési törvényt utólagosan és egyoldalúan a magyar országgyűlésen elfogadott elvek szerint módosíttassa és a két szövegrészt egységesíttesse.
A hivatalos eljárás a teljes kiegyezési törvény újraírása és bársonykötésű ünnepélyes kiadása lett volna, de mivel a szábort már összehíták, erre az időigényes procedúrára már nem adódott lehetőség. Ekképpen igen sajátos megoldásként a magyar érdekeknek kedvező szövegváltozatot egy papírcédulára írták fel (ezt nevezték riječka krpica-nak, fiumei folt-nak), majd azzal egészen egyszerűen lefedték a horvát–magyar kiegyezési törvény horvát példányán szereplő 66. paragrafus eredeti megfogalmazását. A horvát közjogi felfogás ezt az eljárást elítélően „fiumei foltozás”-nak nevezte és törvényellenesnek minősítette. Úgy vélték, a magyarok ezzel a tettükkel meghamisították az uralkodó által szentesített törvényt. A magyar fél igencsak kétes eljárása a horvát politikai elitcsoportokat olyannyira felháborította, hogy az eset csaknem az egész kiegyezési tárgyalást megakasztotta.
66. § Az előbbi szakasz értelmében Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok területéhez tartozóknak ismertetnek el:
1. Mindazon terület, mely jelenleg Buccari városával és kerületével együtt Fiume vármegyéhez tartozik, Fiume város és kerülete kivételével, a mely város, kikötő és kerület a magyar koronához csatolt külön testet (separatum sacrae regni coronae adnexum corpus) képez, s a melynek, mint ilyennek, külön autonómiájára s erre vonatkozó törvényhozási és kormányzati viszonyaira nézve, Magyarország országgyűlése s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok országgyűlése és Fiume városa közt, küldöttségi tárgyalások útján, közös egyetértéssel lesz megállapodás eszközlendő.”
1868. évi XXX. törvénycikk a Magyarország, s Horvát-, Szlavón és Dalmátországok közt fennforgott közjogi kérdések kiegyenlítése iránt létrejött egyezmény becikkelyezéséről.
Ferenc József a horvát közjogi ellenzék és a magyar országgyűlés között elmélyülő válságot úgy kezelte, hogy Fiume városát és kerületét „ideiglenes”, provizórikus jelleggel a Magyar Királysághoz csatolta. A közvetlen uralkodói beavatkozást különösen az tette szükségessé, hogy a horvát–magyar ellentétek már-már a dualizmus szerkezetét veszélyeztették, és ezek a feszültségek az 1870-ben kitört porosz–francia háborúval csak fokozódtak.
Az 1868. évi XXX. törvénycikkely 66. paragrafusa a kiegyezési törvény magyar változatán
Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum regni, Ladula H. Privilegia recte articuli (N 45), Ser. A. Fasc. 3. 1868:XXX. tv.
A horvát kiegyezési törvény leragasztott 66. paragrafusa – a „fiumei folt”
Jelzet: Hrvatski državni arhiv (HDA), 65. Sabor Kraljevina Hrvatske, Slavonije i Dalmacije, no. 252/1868.
A fiumei provizóriumot végül 1870. július 28-án hirdették ki, és felállították a kikötővárosban a magyar államhatalmat képviselő Fiumei és Magyar–Horvát Tengerparti Királyi Kormányzóságot, valamint a magyar miniszterelnök ellenjegyzésével kinevezték a Fiumei és magyar–horvát tengerparti királyi kormányzót is Zichy József (1841–1924) személyében.
A dualizmus korában a kormányzói méltóságot és azzal együtt a Tengerészeti Hatóság elnöki posztját először Zichy József, későbbi földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, majd közmunka- és közlekedésügyi miniszter töltötte be.
Forrás: Wikipédia
A kormányzó egyben az 1870 novemberében a trieszti mintára felállított Magyar Királyi Tengerészeti Hatóságnak az elnöki tisztségét is betöltötte, és mint ilyen, joghatósága tengerészeti és kereskedelmi ügyekben kiterjedt a kikötőváros mellett a Magyar Szent Korona országainak teljes tengerpartjára, azaz az egész magyar–horvát tengerpartra. A kettős állás meghatározta a kormányzónak az államszervezetben betöltött helyét is. A kormányzó kormányzóként közvetlenül a miniszterelnöknek, a Tengerészeti Hatóság elnökeként pedig a földművelés-, ipar és kereskedelemügyi miniszternek (majd annak hivatali utódainak) tartozott felelősséggel.
„Magyar minisztertanácsom előterjesztése folytán megengedem, hogy
1. az 1867. évi ápril hó 6-án kelt elhatározásommal Fiume városa, kikötője és kerülete, nemkülönben Fiume vármegye kormányzatára nézve kinevezett biztosom működése megszüntettessék,
2. Fiume városa, kikötője és kerületében ugyanezen előterjesztvényben körülírt módozatok szerint provisorim állíttassék fel
3. A javaslatba hozott hatáskörrel felruházandó kormányzó és a mellette tervezett hivatali állomások betöltésére, nemkülönben a Fiumében felállítandó első folyamodású és fellebbviteli bíróság szervezésére nézve Nekem külön előterjesztés tétessék.
4. Fiume vármegye Horvát-Szlavon országaim autonóm kormányzata alá visszabocsáttassék, mire nézve horvát-szlavon miniszteremet a másolatban idemellékelt kéziratommal jelentéstételre egyúttal felszólítottam, hogy végre
5. az ezen provisorium folytán szükségessé válandó tiszti fizetéseknek, továbbá a fiumei kormányzói lak átalakítási, felszerelési, s egyéb költségeknek póthitel útjáni fedezése végett az országgyűléstől felhatalmazás kéressék.
Kelt, Bécs, 1870. évi július hó 28-án.
Ferenc József”
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak (K 26), Miniszterelnökségi Levéltár, Központilag iktatott és irattározott iratok, 1870-(I. A. 17.)-1335.
A provizórium a kormányzó hatáskörét csak meglehetősen elnagyoltan, a Tengerészeti Hatóság működését pedig egyáltalán nem szabályozta. Az előbbit ezért a fiumei podestá (polgármester) és Rappresentanza (városi képviselőtestület) illetőségét kijelölő rendelkezéseivel valamelyest az 1872-es, a belügyminiszter által is elfogadott fiumei statútum pótolta a Fiumei Kormányzói Tanács felállításáról szóló törvény megszületéséig (1901:IX. tc.).
Zichy Józsefnek mint fiumei és magyar–horvát tengerparti kormányzónak hivatalos esküje, 1870
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak Miniszterelnökségi Levéltár, Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1870-(I. A. 17.)-1294.
A Tengerészeti Hatóság elnökének hatáskörét a kereskedelemügyi miniszter 1881-es és 1892-es rendelettel megfogalmazott szolgálati utasításai szabályozták. Ezen rendeletek értelmében egyrészt kimondták, hogy a Tengerészeti Hatóság elnökének illetősége kiterjed a tengerészeti közigazgatás köréhez tartozó valamennyi személyi, hajózási, tengerészeti, tengeri egészségi és tengeri vesztegzár ügyek ellátására, végrehajtására, valamint felügyeletére. Másrészt meghatározták alárendelt hivatalait, amelyek az alábbiak voltak: révhivatalok, a révkirendeltségek, a martinschizzai tengeri vesztegzárintézet, a fiumei tengerészeti akadémia és az egyes szakbizottságok.
A M. Kir. Tengerészeti Hatóság pecsétje
Jelzet: MNL OL, Magyar Államvasutak Igazgatósága, Általános iratok (Z 1525), XVIII./188. 40300./1897.
A dualizmus alatt – törvényhozási és rendeleti úton egyaránt – ugyan számos szabályozás történt Fiume és az egész magyar–horvát tengerpart közigazgatására vonatkozóan, de Fiume városának, kikötőjének és kerületének hovatartozását nem sikerült véglegesen eldönteni.
Noha az 1880-as évek elejéig történtek kísérletek a megegyezésre, a kérdés megoldása többek között más, olyan nagy horderejű problémák előtérbe kerülése miatt nem valósulhatott meg, mint az 1873-as gazdasági, az 1875-ös kormányválság, a Balkán-félszigeten megjelenő „keleti kérdés”, valamint a nemzetiségi konfliktusok és tüntetések, és az 1883–1884-es magyar, horvát és fiumei felek által delegált regnicolaris bizottságok érdekellentétei. A további látványos összetűzéseket és viszályokat kerülendő, az 1890-es évektől a magyar és a horvát kormányok is már egyre óvatosabb magatartást tanúsítottak a „nagy Fiume kérdéssel” kapcsolatban.
Fiumei kikötő és pályaudvar helyzetrajza 1897-ben
Jelzet: MNL OL, Magyar Államvasutak Igazgatósága, Bizalmas jelzésű iratok (Z 1524), 314036/1913. 13.o.
Mindennek következtében a provizórium az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlásáig érvényben maradt. Bár ez a provizórikus helyzet nem ritkán negatív előjellel kerül elő a korabeli, de főleg a későbbi magyar, horvát és olasz nemzeti szemléletű történetírásokban, az mégsem tagadható, hogy minden visszássága ellenére csaknem fél évszázadon át képes volt egyfajta modus vivendit teremteni. Azaz képes volt a kikötőváros fejlődését és modernizálódásának feltételeit biztosítani, illetve egyéni, lokális, regionális, országos és birodalmi szinten is új perspektívákat és értelmezési lehetőségeket nyitni.
Iratfotók: Lukács-Berkesi Anikó, Tauber Diána (MNL)
Köszönjük a szakmai segítséget Ress Imrének (ELKH BTK TTI)
Ajánlott irodalom:
Andrási Dorottya: Fiume államjogi helyzetének rendezése és jelentősége a XIX. század második felében a jogforrások tükrében. Jogtörténeti Szemle, 2005, 17–22.
Borovszky Samu–Sziklay János (szerk.): Fiume és a magyar–horvát tengerpart. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest, 1900.
Bősze Sándor (szerk.): Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság iratai, 1870–1918. Kaposvár–Rijeka, k. n., 2011.
Eszik Veronika: Közelebb hozni a tengert az ország szívéhez”. A magyar tenger megalkotása (1868–1914). In: Egyed Emese–Pakó László–Sófalvi Emese (szerk.): CERTAMEN VI. Előadások a Magyar Tudomány Napján az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. Szakosztályában Kolozsvár, 2019, 233–244.
Fest Aladár: Báró Eötvös József és a fiumei kérdés. Akadémiai Értesítő, 23. (1912) 466–467., 479–480.
Fest Aladár: Fiume Magyarországhoz való kapcsolásának előzményeiről és hatásai. Századok, 50. (1916) 4–5:239–266.
Fried Ilona: Emlékek városa. Budapest, Ponte Alapítvány, 2001.
Silvino Gigante: Storia del Comune di Fiume. Firenze, R. Bemporad & Figlio, 1928.
Gonda Béla: A Magyar Tengerészet és a Fiumei Kikötő. Budapest, 1906.
Hajdú Zoltán: Fiume 1868–1918. Erisz almája, avagy lebegő gyöngyszem Szent István koronáján? In: Közép-Európai Közlemények, 2013, 3:7–14.
Heka László: Horvát alkotmány- és jogtörténet II. (1848-tól 1918-ig) Szeged, JATEPress, 2004.
Heka László: Hrvatsko-ugarska nagodba: pravni odnos bana i hrvatskog ministra. Zagreb: Srednja Europa, 2019.
Juhász Imre: Fiume – Egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában. Budapest, Heraldika, 2020.
William Klinger: Un’altra Italia: Fiume 1724–1924. A cura di Diego Redivo. (Collana degli Atti, 45.). Rovigno, Centro di Richerche Storiche di Rovigno, 2018.
Makkai Béla: Fiume szerepe a magyar-horvát kapcsolatok alakulásában múlt és jelen. Polisz: A József Attila kör folyóirata. 2001, 19–24.
Ordasi Ágnes: Térfoglalás. A fiumei(?) Delta megszerzésének stratégiái. Urbs, 14. (2019) 47–67.
Ordasi Ágnes: Társadalom és állam viszonya Fiumében a dualizmus korában. (A magyar állami hatalomgyakorlás lehetőségei, eszközei és korlátai Fiumében). Doktori Értekezés. Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2022. (Kézirat)
Ordasi Ágnes: Elszámolt milliók vagy túlhajszolt centralizáció? – Avagy miért mondott le az a bizonyos másik Batthyány Lajos? (Kézirat. Várható megjelenés helye: Történelmi Szemle)
Ordasi Ágnes: Magyarország tengeri kapuja. Fiume. Rubicon, 2018, 3–4:158–167.
Ordasi Ágnes: Modellváltások a fiumei kormányzóság feladat- és hatásköreinek meghatározásában – Centralizációs stratégiák Fiumében. A Fiumei és magyar-horvát tengerparti királyi kormányzó iratainak repertóriuma című kötethez készült tanulmány
Ress Imre: Fiume államjogi helyzetének ellentmondásai (1776–1918). Életünk, 47. (2009) 9:43–51.
Sokcsevits Dénes: Horvátország a 7. századtól napjainkig. Budapest, Mundus Novus Kft., 2011.
Soós István. Fiume betagolása a Magyar Szent Koronába
Giovanni Stelli: Storia di Fiume. Dalle origini ai giorni nostri. Edizioni Biblioteca dell’Immagine, Pordenone, 2017.
Szalay László: Fiume a magyar országgyűlésen. Pest, Róth Mór, 1861.
Vlasta Švoger–Dénes Sokcsevits–András Cieger–Branko Ostajmer (eds): The 1868 Croatian–Hungarian Settlement: Origin and Reality. Croatian Institute of History, Zagreb, Croatia–Research Centre for the Humanities, Institute of History, Budapest, Hungary. Zagreb–Budapest, 2021.
Ljubinka Toševa Karpowicz: Riječki Corpus Separatum. Doktori értekezés. Univerza Edvarda Kardelja V Ljubljani. Fakulteta za sociologijo, politične vede in novinarstvo, Rijeka, 1986.
Ljubinka Toševa Karpowicz: Rijeka (Fiume) 1868–1924. Od Autonomije do Države. Rijeka, Udruga Slobodna država Rijeka, 2021.
Igor Žic: Kratka povijest grada Rijeke. Rijeka, Adamić, 2001.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges