Jelenlegi hely

Élménydús, játékos utazást tett a múltban a jövő generációja

Szerző: Borsodi Attila
2024.03.19.
Óriási érdeklődés mellett tartott családi napot március 15-én, pénteken a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. A résztvevők játékos feladatok és egy érdekes kamarakiállítás segítségével pillanthattak be Petőfi Sándor és kortársai életébe, illetve a forradalom és szabadságharc eseményeibe. A gyermekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, délután pedig hangulatos színpadi előadásra várták a látogatókat.

Amikor a Várnegyedben a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárához közel levő Budavári Evangélikus Templom harangja március 15-én, pénteken elütötte a 10 órát, megnyíltak a Bécsi kapu téri palota kapui a nagyközönség előtt, és elkezdődött az intézmény családi napja. Ezzel egy időben sajtótájékoztatót is tartottak az épület kiállító- és konferenciatermében, ahol a Petőfi közössége adatbázist mutatták be a sajtónak, de az eseményre egy-két a palotába már időközben megérkezett család is beült érdeklődőként.
 

Megnyíltak a kapuk

A nyílt napba bekapcsolódó családok a földszinti információs pultnál érdeklődhettek a napi programokról. Aki részt kívánt venni a játékos programon, sétálólapot és tollat kapott a bejáratnál, majd ezután a különböző gondolkodtató feladatokon keresztül megismerkedhetett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jeles alakjaival, miközben felfedezhette a Bécsi kapu téri palotát. A játékos kedvű családoknak, gyermekeknek és felnőtteknek hat állomáshelyen lehetett feladatot teljesíteniük, ezek a korszak nagyjainak – így Kossuth Zsuzsannának, Arany Jánosnak, Gróf Batthyány Lajosnak, Bem Józsefnek és Táncsics Mihálynak – állítottak emléket. Aki egy-egy állomáshelyen teljesítette a feladatot, az az ott segédkező levéltári munkatárstól kapott egy matricát, majd mehetett a következő helyszínre. Aki elért a harmadik emeleten levő hatodik állomáshelyre, az kísérletet tehetett arra, hogy megmondja a matricákon szereplő nyomok alapján a megfejtést, aki Petőfi Sándor volt. A helyes megfejtésért egy könyvjelzőt kaptak a játék résztvevői.
 

Határtalan lelkesedéssel

Közben a játékos feladatok teljesítése mellett a Magyar Nemzeti Levéltár restaurátorai 16 óráig a nemzeti ünnephez kapcsolódó kézműves foglalkozással várták az érdeklődőket az épület kutatótermében, ahol a gyermekek és családok kokárdát és tulipánt készíthettek papírból. A látogatók – kicsik és nagyok – óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatok teljesítésébe, amihez a levéltári munkatársaktól minden segítséget megkaptak. Egy-egy gyermek ugyan csak néhány percet töltött az állomáshelyeken, mégis előfordult, hogy játékosok és segítők között villámgyorsan barátságok köttettek. A program teljes sikert hozott, a feladatsort több százan teljesítették, és közben a szülőkkel együtt megcsodálhatták az épület szépségeit, és emellett lelkileg is feltöltődhettek.

A játékos napnak volt egy nulladik állomása is, ahol a gyermekek A reformkor nagyjai program részeként megtekinthettek egy mesefilmet Petőfi Sándorról, és ez alapján teljesíthettek egy feladatsort. Aki kiállta a próbát, a reformkor nagyjairól készült matrica gyűjteményt vehetett át.

A családi nap folyamán – 10 óra és 16 óra között – bárki egyénileg is bejárhatta a Bécsi kapu téri palotát, anélkül, hogy a játékos feladaton részt vett volna. Sőt, 12 órától megtekinthette a Petőfi közössége adatbázishoz kapcsolódó kamarakiállítást és A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei kiállítás. Az érdeklődőknek Garadnai Zoltán főlevéltáros tartott 45 perces tárlatvezetéseket.
 

Múltidézés félhomályban

Egy órával azután, hogy a Bécsi kapu téri palotában véget ért a családi nap, egy újabb program vette kezdetét az épület harmadik emeletén. Itt Szabadság, szerelem – Petőfi és Arany levelezése címmel lírai szituációra épített páros színpadi előadással kedveskedett az érdeklődőknek Elek Ferenc és Hajdú Steve. A darabot, amelyet Seres Tamás rendezett, nagyon lelkes hallgatóság követte végig, egy-egy vendég olykor bekapcsolódott a programba, és együtt énekelte az aktuális dalt a művészekkel. Rendkívül magával ragadó és felemelő volt, ahogy Elek Ferenc és Hajdú Steve a Bécsi kapu téri palotában, régi környezetben helyet foglalva, a félhomályban, gyertyák fényénél megszemélyesítette Arany Jánost és Petőfi Sándort, és a levelezéseikből ismertetett részleteket. A hallgatóság vastapssal jutalmazta a nem mindennapi előadást.


Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)

 

Utolsó frissítés:

2024.04.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges