Jelenlegi hely

Dokumentumfilm készült a Magyar Nemzeti Levéltárról

Szerző: Borsodi Attila
2025.01.31.
Megtekinthető a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Youtube-csatornáján az intézmény történetét, munkáját bemutató, A magyar nemzet levéltára című új dokumentumfilm. Ennek megalkotását az intézmény számos munkatársa segítette.

Elkészült A magyar nemzet levéltára című dokumentumfilm, amely a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány (MTMFA) és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) közös munkája. Az alkotás a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet Kollégiuma támogatásával valósult meg. A filmet Szalma Sándor rendezte, amelyben narrátorként Harmath Imre színművész közreműködött. A 48 perces alkotás annak apropóján készült, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár a 300 éves évfordulóját ünnepli, míg a Bécsi kapu téri palotába több mint száz esztendeje költöztek be a levéltáros munkatársak.

A dokumentumfilm bemutatja az intézmény és a Bécsi kapu téri épület történetét, az intézményben folyó munkát, kiemelten az anyagok megőrzését, feldolgozását, restaurálását és digitalizálását, részben a mesterséges intelligencia felhasználásával. Kitértek az alkotásban a megvalósult fejlesztésekre, A nemzet levéltára kötetre, annak jelentőségére, illetve szó esett arról, hogy miként alakult az írásbeliség a magyar államiság kezdetétől mostanáig.

A filmben – Szabó Csaba főigazgató mellett – szakértőként közreműködött a levéltár több munkatársa, így Katona Csaba kommunikációs referens, Kulcsár Krisztina főlevéltáros, Rácz György főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes és Szirtes Zsófia levéltáros. Az alkotás elkészítését segítette továbbá a levéltár részéről Banai Zsófia közművelődési referens, Bálint Emőke titkársági referens, Berta András programszervező, Kovács Hajnalka restaurátor és könyvkötő, Kovács Viktória segédlevéltáros, Kovács Zsuzsanna főlevéltáros, Lantos Zsuzsanna fotográfus, Lukács-Berkesi Anikó levéltári reprográfus, Nemes L. Ágnes főrestaurátor, Palcsó Anna főosztályvezető, Somogyi Márk restaurátor, Unoka Marianna restaurátor és Vörös-Balog Barbara levéltári reprográfus.

 

 

Utolsó frissítés:

2025.01.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges