Bemutatták Az Országos Levéltár Emlékkönyve 2023 című kötetet
Egy ígéret akkor szép, ha azt betartják – jelentette ki december 3-án, kedden délután köszöntőjében Az Országos Levéltár Emlékkönyve 2023 című kötet bemutatóján a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója. Szabó Csaba a Bécsi kapu téri levéltári palota kiállító- és konferenciatermében megtartott eseményen ezzel arra utalt, hogy az intézmény tavaly kerek évfordulókat ünnepelt, és akkor ő tett egy vállalást.
Fontos évfordulók
A levéltár 2023-ban egyrészt arról emlékezett meg, hogy 1723-ban megszületett a 45. törvénycikk, amely elrendelte, hogy az ország köziratait az ország levéltárában kell elhelyezni. Másrészt az intézmény szintén tavaly ünnepelte meg azt is, hogy az Országos Levéltár akkori munkatársai 1923 szeptemberében „bemerészkedtek ebbe a csodálatos épületbe, amely temploma lett a levéltár-tudománynak”. Emlékeztetett arra, hogy ennek kapcsán egy éve, 2023. szeptember 15-én konferenciát szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár, ahová az intézmény számos előadót meghívott. Arra gondoltak, hogy az eseményen a barátok, a kutatók, a legfontosabb partner- és társintézmények vezetői mondják el személyes élményeiket, történeteiket és gondolataikat az épületről, az intézményről. Olyan személyeket invitáltak erre a rendezvényre, akikkel a levéltár nap mint nap kapcsolatban van, akikkel közös programjaik vannak, és akik a Bécsi kapu téri épületbe járnak kutatni, akik használják az intézményt. A konferencián, ahol több mint húsz előadó tette tiszteletét, Szabó Csaba ígéretet tett arra, hogy az eseményen elhangzott, illetve oda megírt tanulmányokat kötetbe rendezik. Ennek eleget is tettek, az emlékkönyv elkészült. – Mi nem vagyunk „kispályások”, három évig ünnepeljük magunkat, és ennek egy újabb eseménye a mostani könyvbemutató – emelte ki az MNL főigazgatója. A kötetet megmutatva hozzátette: „Jelentem, hogy megszületett a gyerek, itt van, betartottam ezt az ígéretemet is!”
Szabó Csaba köszöntőjében arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma felállással emlékezzenek meg a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Ólmosi Zoltánról, aki 2003-tól nyugdíjazásáig a Magyar Országos Levéltárat erősítette, majd a Habsburg Ottó Alapítványnál folytatta munkáját. – Sokan elmennek közülünk, és azért is fontosak az ilyen emlékkönyvek és megemlékezések, hogy minél több nyomot hagyjunk, nemcsak a tudományos életben, hanem emberi mivoltunkban is – fogalmazott a tiszteletadás után Szabó Csaba.
Nagy hatású találkozás
Az Országos Levéltár Emlékkönyve 2023 kötetet a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója mutatta be a hallgatóságnak. Prőhle Gergely mindenekelőtt maga is megemlékezett az alapítvány elhunyt munkatársáról, kiemelve, hogy neki nagy tanulság rendszeresen együtt lenni, eszmét cserélni azokkal a kollégákkal, akik valaha a levéltárban dolgoztak, és szoros kapcsolatuk van az intézménnyel, a Bécsi kapu téri épülettel. – Ólmosi Zoli is ilyen kolléga volt – fűzte hozzá.
Ezt követően emlékeztetett arra, hogy amikor 1998-ban az első Orbán-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közigazgatási államtitkára lett, akkor került először kapcsolatba a levéltárüggyel és az épülettel. Egészen mély nyomokat hagyott benne a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával, Gecsényi Lajossal való találkozás. Mint mondta, a saját döntése nyomán az egyik első útja ugyanis ide, a Bécsi kapu térre vezetett. Több mint kétórás beszélgetést folytatott akkor Gecsényi Lajossal. – Engem akkor nagyon sok minden motivált, így az eredendő érdeklődési köröm, ami nem virágzott ki tudományos működésben, karrierben. Fontos volt a családi indíttatásom, a kapcsolatrendszerem, baráti köröm és az a tapasztalatom, ami tanulmányaim során Hamburgban, az ottani városi levéltárban ért. S ez az ottani németes alaposság és az, hogy itt Gecsényi tanár úr a maga németes műveltségével hasonló szellemben fogadott, az első pillanattól kezdve kialakított bennem egy sajátos elköteleződést az épület és a levéltárügy iránt – mutatott rá. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a mostani kötetben, szinte minden egyes írásban búvópatak-szerűen ott bujkál egy sajátos hiányérzet azzal kapcsolatban, hogy a levéltárügy nem olyan állapotban van ebben a jobb sorsra érdemes országban, nem olyan finanszírozási körülmények között működik a kor elvárásainak megfelelően, amilyenben kellene. Hozzátette: ezt a legtöbben ugyanakkor nagyon elegánsan fogalmazták meg az emlékkönyvben. Rámutatott továbbá arra, hogy amikor 1998-ban először járt Gecsényi Lajosnál, az akkori főigazgató tételesen sorolta fel a levéltárügy elvárásait, amelyeknek az aktualitása mit sem változott az eltelt 26 év alatt. Sőt, szavai szerint az állapotok talán rosszabbak is lettek, mint akkor voltak.
Sokszínű kötet
Prőhle Gergely saját pályája kapcsán beszélt arról is, hogy amikor 2002-ben Magyarország berni nagykövete lett, akkor újra találkozott a levéltárüggyel. Az elkövetkezendő időszakban ugyanis sokkal több ideje volt arra, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, amelyek egyébként érdekelték, ezért rendszeres vendég lett a svájci állami archívumban. Nagy hatással volt rá, hogy az iratokat katonás rendben mutatták be, ami nosztalgiával és némi irigységgel töltötte el. – Ezért örültem annak, hogy a mostani könyv kapcsán szembesülhettem azzal, hogy mások mit is gondolnak a levéltárról és a levéltárügyről – hangsúlyozta. Ezt követően több csoportba sorolta be az emlékkönyvben megjelent tanulmányokat, ezzel előrebocsátva, hogy a kötetet a műfaji sokszínűség jellemzi. Úgy véli, ez jó tükre annak, hogy azok az emberek, akik a rendezvényen ülnek vagy idejárnak a Bécsi kapu téri épületbe, mennyire sokfélék. Prőhle Gergely szerint a kötetben irodalmi igényű személyes visszaemlékezések, intézményi emlékezetek és lábjegyzetelt, részkérdések részkérdésére vonatkozó filológiai cikkek, tudományos tanulmányok váltogatják egymást. Utóbbiakat „fura madaraknak nevezte egy emlékkönyvben”, de úgy véli, ez a szép ebben a kötetben. Azt kiemelte, összességében elmondható, hogy az épület mindenkire mély benyomást tett, és attól senki nem tud elvonatkoztatni. – Azzal a megjegyzéssel, hogy az a balladai homály, ami az ide belépőket fogadja, egyeseket először riasztott. Ennek van egy Pecz Samu által tudatosan vállalt funkcionalitása, talán ezért nem lett még szálloda az épületből. Ezért hálásak lehetünk Pecz mesternek. S a szekkókból, az ablakokból áradó történelmi üzenet és hangulat mindenkit körbevesz – fogalmazott. Kijelentette, hogy a magyar levéltárügy ezen épület nélkül elképzelhetetlen, egy ikonikus helyszínnel van dolgunk, amit mindenki elismer. Az más kérdés – mondta –, hogy az épület fejlesztésére nem nagyon van lehetőség, nehéz a korszerű levéltári technológiákat behozni a Bécsi kapu téri palotába.
A Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója ezután szemezgetett a kötetből, számos példával igyekezett érzékeltetni a kiadvány sokszínűségét, értékeit, és felhívta a figyelmet a szerzők érzelmi bevonódására. Végül Prőhle Gergely az emlékkönyvi bejegyzések egyik sajátosságára, a behajtott lapsarkokra emlékeztette a hallgatóságot, ahová a titkokat írták. Ezzel kapcsolatban felolvasott egy részt Ablonczy Balázs történész tanulmányából, amelyből kiderül, hogy számára a Bécsi kapu téri épület „az a hely, ahol a titkok laknak”. Hozzátette: márpedig a történészt a titkok izgatják. – Ezért én szeretettel gratulálok a titkok őreinek, gondozóinak és azoknak, akik ezeknek a titkoknak egy részét már feltárták, és erről be is számoltak ebben a kötetben – összegezte a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója.
Új hozzászólás