Jelenlegi hely
Bemutatkozik a Levéltár a Pázmány egyetem Karriernapján
Május 15-én 10 és 15 óra között Karriernapot tart a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Budapesten, az intézmény Danubianum épületében a Hallgatói Szolgáltató Központ szervezésében. Az eseményen részt vesz a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) is, az intézményt olyan kollégák is képviselik, akik korábban az egyetemen végeztek. A levéltári munkatársak különböző osztályokról érkeznek a rendezvényre, így az érdeklődő egyetemisták több levéltári munkakörrel megismerkedhetnek majd.
Ennek kapcsán Bercsek Zsuzsanna, az MNL Szakmai Koordinációs Igazgatóság Módszertani, Képzési és Levéltár-pedagógiai Osztály képzésszervezője kifejtette, szeretnék megmutatni az MNL sokszínűségét a fiataloknak, hogy mennyi mindent csinálhat egy történész a levéltárban, amelyre, mint jövőbeni munkahelyükre is gondolhatnak.
A Karriernapot tanítási napon szervezik meg, egy kiemelten látogatott időszakban, így akár háromezer fiatal is találkozhat a kiállítókkal, köztük a Magyar Nemzeti Levéltárral. – Készülünk az eseményre interaktív levéltár-pedagógia játékokkal, digitális tartalmakkal, adatbázis bemutatókkal – fogalmazott Bercsek Zsuzsanna. Hozzátette: az eseményen várhatóan negyven kiállító lesz jelen.
A szervezők lehetőséget biztosítanak arra, hogy a kiállítók egy kiselőadással is bemutatkozzanak. Az MNL „Iratokba zárt sorsok” című előadását 11 óra 15 perckor hallgathatják meg az érdeklődők. Ez alatt a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai olyan kérdésekre is választ adnak, hogy miként kerülhetnek be a levéltárba állami szervek vagy magánszemélyek dokumentumai, mi történik az iratokkal a levéltár falain belül. E mellett a kollégák beszélnek arról is, hogy kik és hogyan foglalkoznak az iratokkal, miként dolgozzák fel azokat, továbbá választ adnak arra a kérdésre is, hogy mi minden tudható meg egy-egy levéltárba került dokumentumról. Az intézmény munkatársai konkrét példákon keresztül adnak betekintést a részt vevő hallgatóknak a levéltár különböző osztályainak, területeinek működésébe, rávilágítva arra: a levéltárban őrzött dokumentumok elolvasása és feldolgozása által közvetlen tudást és tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy az egyes emberek életére milyen hatással voltak a történelmi események, változások. Az egyes intézmények előadásaira előzetesen kell regisztrálni.
A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai nyereményjátékkal is készülnek a Karriernapra. A kvízkérdésekre helyes válaszokat adók között ajándékokat – könyvkiadványokat, exkluzív épületsétát, kiállítás belépőjegyet, illetve történelemtanároknak szóló levéltár-pedagógia képzést – sorsolnak ki.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges