Az Országos Levéltár munkatársai azóta is használják az épületet, és óvják benne a rájuk bízott iratokat. Az épület 100 év után, ma is magyar és külföldi látogatók ezreit vonzza, jóllehet falain az 1945. évi belövések mellett az 1956-os golyónyomok is megtalálhatók. Szeretjük, büszkék vagyunk a magyar levéltáros szakma központi épületére. A 100. évforduló kapcsán felkértük intézményi partnereinket, kutatókat, a levéltár használóit és barátait, hogy osszák meg velünk gondolataikat, emlékeiket, élményeiket. Hogyan látták/látják Ők a Levéltárat? Mit adott nekik a levéltár a szakmai és emberi életükben? Mit éreztek és éreznek akkor, ha a levéltárakra és a levéltárosokra gondolnak? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a konferencián megjelent 26 előadó, akiknek az életét valamilyen formában meghatározta/meghatározza a levéltárakkal való kapcsolat.

A konferenciát Szabó Csaba főigazgató (MNL) nyitotta meg, aki személyes érzéseit is megosztotta a résztvevőkkel. Előadásában utalt a száz évvel ezelőtti napra, amikor hivatali elődeink első alkalommal jöttek be az épületbe, és joggal érezhettek büszkeséget: „Legyenek büszkék arra, hogy itt dolgozunk. Csodálatos szakmánk van, egy életvitel, hivatás. Büszke vagyok az elődeinkre!” A főigazgató röviden beszélt a levéltár jogelődjéről, az 1756-ban alapított Archivum Regni-ről, amely Batthyány Lajos nádor kezdeményezésre egy segédlevéltárossal kezdte meg működését. Hangsúlyozta, hogy az Archivum Regni jogutódjának számító modern levéltár 1874-ben kezdte el tevékenységét Pauler Gyula vezetésével. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az évfordulókhoz kapcsolódóan számvetést tarthatunk, amihez elkészült egy 600 oldalas reprezentatív kiadvány is Reisz T. Csaba címzetes főigazgató és a kollégák munkájának köszönhetően. Az emlékünnepség sorozat 2026-ig fog tartani, amelynek keretében arra törekszünk, hogy a lehető legszélesebb közönségnek mutassuk be szakmánk szépségeit és eredményeit. Az emlékkonferenciával kapcsolatban a főigazgató hangsúlyozta, hogy a fő cél az volt, hogy felkérjük a barátainkat és partnereinket, hogy ők beszéljenek a levéltárról. Ehhez 28 előadót kért fel, de a tervezett kötetben többen is meg fogják írni a levéltárakkal kapcsolatban szerzett tapasztalataikat.

Borsodi Csaba (ny. habilitált egyetemi docens, az ELTE BTK volt dékánja) személyes élményeit és szakmai tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Röviden ismertette a levéltáros képzés történetét, annak változásait és hangsúlyozta, hogy 1949 és 2010 között 437 hallgató végzett levéltár szakon, közöttük sokan kiemelkedő tudományos munkásságot tudhatnak magukénak. A levéltáros képzésben az Országos Levéltár munkatársai a múltban és a jelenben is aktív és meghatározó szerepet töltöttek be.

Körmendi Tamás (egyetemi docens, tanszékvezető ELTE BTK Történeti Intézet, Történelem Segédtudományai Tanszék) a levéltáros képzés történetét és a jelen – sokszor ellentmondásos - tapasztalatait mutatta be. 2023-ban 17-en jelentkeztek levéltáros szakra és jelenleg három kolléga végez levéltártudományi tanulmányokat a doktori iskola keretében, az ösztöndíjas képzés lehetőségeit is kihasználva. Fontosnak tartja a szakmai képzés színvonalának folyamatos emelését, a változó kor kihívásaihoz való alkalmazkodást. Hangsúlyozta, hogy a felmérések szerint a levéltár szakon végzett hallgatók legkésőbb két hónapon belül állást kapnak, ami a képzés hasznosságát egyértelműen bizonyítja.

Szögi László (c. egyetemi tanár, ny. könyvtári főigazgató ELTE BTK) szintén megosztotta a hallgatósággal a személyes emlékeit is, és kiemelte, hogy a levéltárak szerepe a rendszerváltozás után, a kárpótlási feladatoknak köszönhetően, lényegesen megváltozott és a társadalom szélesebb köre ismerte meg a levéltárakat, a levéltárosok munkáját. „Miért érdekes ez a szakma?” Tette fel a kérdést a hallgatóság számára, és egyben a választ is megadta: „A levéltárak olyan információkat őriznek, amely nélkül nem ismerhetjük meg a múltat, a levéltáros mindig történész is, de nem kell kötelezően történésznek lennie.” Ma már a kérdés azonban az, hogy a levéltáros hogyan alkalmazkodik az információs társadalom kihívásaihoz, és hogyan, és milyen mértékben használja az informatikai ismereteket. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a levéltárosok továbbra is elvégezzék azt a feltáró és feldolgozó munkát, amelyet hagyományosan végeztek (ld. hungarika kutatások), de a nyitott levéltárak koncepciójának köszönhetően egyre többen ismerhetik meg ezt az izgalmas és modern szakmát, amely egyben szép tudományos karrier lehetőségét is magában rejti.

Mezey Barna (egyetemi tanár, az MTA doktora, ELTE AJK, az ELTE korábbi rektora) a felhasználó, a jogtörténész szemszögéből ismertette a levéltári kutatások során szerzett tapasztalatait. Sajnálattal állapította meg, hogy a napjaink jogász generációja már nem rendelkezik olyan latin nyelvi ismeretekkel, amelyek lehetővé tennék a latin nyelven írt jogtörténeti vonatkozású források kutatását és feldolgozását. Kultúra változás időszakában élünk, egyre inkább terjed az angol nyelv használata, ugyanakkor a jogtörténész határterületen dolgozik, ahol egyesíteni kell a történészi és jogászi gondolkodást. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez továbbra is fontosak a levéltárak.

Földváryné Kiss Réka (elnök, NEB) a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közötti szakmai együttműködés tapasztalatait ismertette, ami az 1945 utáni korszak történetének mélyebb és tárgyilagosabb megismerését szolgálja, például a több ezer adatot tartalmazó „Párt-Állam-Párt” adatbázis elkészítésével (az adatbázis elérhető az MNL honlapján — https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/). E tekintetben a NEB haszonélvezője és egyben partnere a nemzet levéltárának, ami jó példája az intézmények közötti szakmai együttműködésnek.

Ari Ilona (családtörténeti kutató, elnök, Magyar Családtörténet-kutató Egyesület — MACSE) a személyes tapasztalatait osztotta meg. A családkutatókat kezdetben „zaklatóknak” tekintették a levéltárakban. Ő maga 1998-tól már Óbudán végezhette a családfakutatásait, amely időkre kellemes nosztalgiával emlékezett. Hangsúlyozta, hogy a levéltárosok sokat segítették családfakutatókat, és rengeteget tanult a családkutatás során. A MACSE ma már több, mint 2000 tagot számlál, és aktív a levéltár és az egyesület kapcsolata. Az utóbbi az önkéntes munka révén segít a levéltárnak, de „sokkal jobban be lehet vonni az egyesület tagjait, készek a partnerségre, aminek alapját a 2021-ben megújított együttműködési megállapodás adja.”

Deák Ágnes (egyetemi tanár, Szegedi Egyetem BTK) arról emlékezett meg, hogy először 1983-ban járt az Országos Levéltárban, Jósika Miklós leveleit keresve. Ugyan azt nem találta meg, amit keresett, de olyan kincsekre bukkant, amelyek későbbi tudományos pályáját is meghatározták. Kiemelte, hogy a levéltárosok sokat segítettek neki, és a levéltárosok személye, szakmai felkészültsége nagyon fontos a kutató számára.

Molnár Antal (igazgató, HUN-REN BTK Történettudományi Intézet) is a személyes tapasztalatainak ismertetésével kezdte az előadását. Ő is sokat kutatott a magyar és külföldi levéltárakban, a történettudomány és a levéltár kapcsolatáról beszélt, amiben nagy változás ment végre a nyolcvanas évekhez képest. A digitalizáció terjedésének köszönhetően az intézményeknek is alkalmazkodnia kell a változó kor kihívásaihoz: „az együttműködés ebből a szempontból nézve példás a két intézmény között.” Ez a kapcsolat 1953-ban kezdődött, 2014-ben együttműködési megállapodást kötöttünk, ami élő és működik. Ebben a digitalizálás óriási lehetőséget jelent, de a kutatás öröméből sokat elvesz, de változnak az idők, amihez alkalmazkodni kell.

Estók János (főigazgató, Magyar Mezőgazdasági Múzeum) szintén a kutatási tapasztalatairól beszélt, és a levéltári kutatásokra alapozott szakmai eredményeit mutatta be. Az előadása végén kihangsúlyozta, hogy a levéltárban jó lenni, mivel egy olyan különleges és sajátos közegben lehet tudományos kutatást végezni, ami inspirálóan hat a kutató számára.

Kenyeres István (főigazgató, Budapest Főváros Levéltára, elnök Magyar Levéltárosok Egyesülete) két nagyformátumú levéltáros, Csánki Dezső és Gárdonyi Albert életét ismertette, akik az Országos és a Fővárosi Levéltár vezetőiként szakmailag együttműködtek és a kapcsolatunkat a kölcsönös tisztelet jellemezte.

Az ebédszünet után a délutáni szekcióban a szaklevéltárak, kutatóintézetek és múzeumok további képviselői tartották meg az előadásaikat.

L. Simon László (főigazgató, Magyar Nemzeti Múzeum) nagyívű előadásában a két világháború között működő gyűjteményegyetemről beszélt és Klebelsberg Kuno munkásságát ismertette, annak jelentőségét méltatta.

Hermann Róbert (a parancsnok tudományos-helyettese HM HIM) humorral fűszerezett előadásában az országos levéltári kutatásait ismertette, a P, R és a H szekciókban, ahol a katonai vonatkozású iratokkal dolgozott eredeti és mikrofilmes változatban.

A katonai vonalat folytatta Számvéber Norbert (alezredes, igazgató, HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár), aki a két levéltár párhuzamos történetét, illetve az elszenvedett háborús károkat mutatta be. Előadásában kiemelte azt az együttműködést, amely a két intézmény között sikeresen megvalósult: a magyar katona áldozatvállalása a Nagy Háborúban, illetve a másik jelentős társadalmi érdeklődésre számottartó projekt: a szovjet táborok magyar foglyai (mindkét adatbázis elérhető az MNL honlapján — https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/). Jelenleg pedig tervezés alatt van az 1944/45-ös magyarországi hadműveletek online adatvizualizációja. A projekt során minden magyar település felszabadításának az adatai és részben az iratai is bekerülnek az adatbázisa.

Csikány Tamás (ny. dandártábornok, egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Óváry Lipót (Alstadter Leopold) életét ismertette, aki tüzérként szolgált 1848/49-ben, majd részt vett Garibaldi oldalán az Itália egyesítéséért folytatott háborúban is. Ugyanakkor magyar vonatkozású forrásokat is feltárt, és hazájába visszatérve levéltárosként folytatta a szakmai karrierjét.

Fodor Pál (c. főigazgató, MTA BTK) szintén személyes élményeit osztotta meg. A levéltári kutatási tapasztalatairól beszélt, élményeiről és sikereiről, kihangsúlyozva, hogy a hetvenes évek végéhez képest a levéltári szolgáltatások színvonala lényegesen, és előnyére változott meg. Nagy örömmel beszélt a magyar-török levéltári együttműködésről, a két intézmény (MNL OL és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont) közötti szakmai együttműködésről, amelynek eredményeként 2022-től magyar levéltári delegátus végezheti a szakmai munkáját Isztambulban.

Cseri Miklós (főigazgató, Szentendrei Szabadtéri Múzeum) elmesélte a hallgatóságnak, hogy pályája kezdetén miért nem lett levéltáros. Ugyanakkor beszámolt a levéltári kutatási tapasztalatairól is, és hangsúlyozta, hogy milyen fontos ismereteket lehet szerezni a levéltári forrásokban a néprajztudomány számára. Elmondta, hogy a Skanzen nemrég sikeres projektet zárt az MNL-lel (Rendszerváltozás vidéken — https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/gyujtemeny/rendszervaltas-videken). Kiemelte a közös tudományos munkát folytatni kell, és büszkék a két intézmény közötti partnerségre.

Fazekas István (egyetemi tanár ELTE BTK) a bécsi delegátusok munkáját ismertette, amelyet az 1926-os Badeni levéltári egyezmény 3. és 4. pontja szabályozz. Értékelte a közel kilencven éves bécsi delegátusi működést is. A legfőbb eredménynek tekintette, hogy a munkájuk beépült a történeti kutatásba is.

Cseh Gergő Bendegúz (vezető szakfelügyelő, főigazgató, ÁBTL, elnök MLVT) az ÁBTL történetét ismertette, amiknek a munkatársai kezdetben az Országos Levéltár állományából kerültek ki, hiszen elsősorban az ott dolgozó levéltárosok rendelkeztek azzal a szakmai tudással, amire az új intézményben szükség volt. Előadásában összefoglalta a Levéltári Szakfelügyelet létrejöttének a körülményeit is, és ismertette a szakfelügyeleti munkát.

Koltai András (levéltárvezető, Piarista Levéltár; elnök MELTE) megemlékezett az Országos Levéltár első vezetőjének, Pauler Gyulának az életéről és levéltárosi munkájáról, aki már a piarista gimnáziumi tanulmányai során megismerkedett a levéltárral. Az 1874 utáni levéltáros generáció tagjai ugyan különféle gimnáziumból kerültek ki, de közülük többen a piaristáknál tanultak. Előadásában hangsúlyozta, hogy az egyházi levéltárak is nyitottak az együttműködésre az Országos Levéltárral.

Szakály Sándor (főigazgató, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) szintén a személyes gondolatait, illetve a levéltári kutatási tapasztalatait osztotta meg hallgatóival.. A Hadtörténeti Levéltárban 1978-tól, az Országos Levéltárban 1981-tól végez kutatásokat. Kiemelte a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint az MNL Országos Levéltára közötti szakmai együttműködés fontosságát.

Kemecsi Lajos (főigazgató, Néprajzi Múzeum) a néprajz és a levéltár kapcsolatáról beszélt. A szoros együttműködés azonban csak a harmincas években kezdődött el, és ebben Győrffy Istvánnak nagy szerepe volt, de még így is hosszú ideig tartott amíg általánossá vált a levéltári kutatások néprajzi hasznosságának a felismerése.

Várszegi Asztrik (em. pannonhalmi főapát, Bencés Főapátság, Pannonhalma) az ezeréves Pannonhalmi Apátság intézményéről adott elő, ahol a levéltár egyidős a szerzetességgel. Üdvözölte a 300 éves Országos Levéltárat. Megemlékezett a régmúltba visszanyúló kiváló kapcsolatokról a bencés rend és a magyar levéltárak között.

Nyáry Gábor (ügyvezető igazgató, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár) a rendszerváltás történetét kutató intézet és levéltár 10 éves történetét ismertette. A levéltári kutatások során szerzett pozitív tapasztalatait emelte ki, és aláhúzta a két intézmény közötti jövendőbeli együttműködés fontosságát.

Mészáros Tamás (főosztályvezető, OSZK Gyűjteménymegőrzési Főosztály) a két intézmény közötti hagyományosan szoros és baráti együttműködés jelentőségét emelte ki, külön hangsúlyozva a digitalizálás és az állományvédelem terén elért közös eredményeket.

Az Országos Levéltár évszázadai

Összességében megállapítható, hogy egy sikeres, jó hangulatú, baráti összejövetel keretében találkozhattak egymással a levéltáros és a nem levéltáros szakma képviselői. A konferenciát végig moderáló házigazda, Szabó Csaba főigazgató a záróbeszédében röviden összefoglalta a konferencia tapasztalatait. A konferenciakötetben majd azoknak a kutatóknak az írásai is meg fognak jelenni, akik az egynapos rendezvény szűkre szabott időkeretébe nem férhettek be, vagy egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak a programon személyesen előadni.

A Magyar Nemzeti Levéltár 2023 és 2026 között továbbra is várja a kerek évfordulós eseményekre és rendezvényekre a levéltár barátait, ismerőit és használóit.

A teljes konferenciáról készült felvétel: