Az ellenfél tisztelete – Napóleon levele az MNL Országos Levéltárában

Napóleon későbbi karrierje már hamar eldőlt: a nyolcgyermekes családban született fiút korán a katonai pálya felé terelték. A hadi iskolák elvégzését követően 1786-tól kezdetben helyőrségekben szolgált. A francia forradalom kitörése után sikerrel harcolt a királypártiak ellen, és egyre feljebb emelkedett a ranglétrán: a Direktórium időszakában 1795-től a francia hadsereg parancsnoka lett. Győzedelmes hadjáratainak híre bejárta egész Európát. A katonaságra támaszkodva 1799-ben első konzulnak neveztette ki magát, majd 1804-ben Franciaország császárává koronázta önmagát.

Jacques-Louis David: I. Naplóeon francia császár

Katonai győzelmei révén az elfoglalt országok élére rokonai helyezte, akik így közvetlenül tőle, személyétől függtek. A hatalma csúcsán álló császár azonban saját utódjait akarta látni a francia trónon, ezért 1809-ben elvált feleségétől, Joséphine de Beauharnais-tól, akit még 1796-ban vett feleségül. Házasságukból azonban nem születtek gyermekek. Válásukat 1810. január 10-én mondták ki.

Joséphine de Beauharnais

A kisnemesi származású Napóleon nem elégedett meg akárkivel, a legnevesebb, a leghatalmasabb uralkodóházak egyikéből akarta következő jövendőbelijét kiválasztani. Miután a Romanovok visszautasították közeledését, a Habsburg-Lotaringiai ház élén álló, 1804 óta Ausztria császára címet viselő I. Ferenchez fordult. Napóleon kedvező helyzetben volt a lánykéréskor, mivel 1809-ben győzelmet aratott az osztrák seregek felett Wagramnál (1809. júl. 5–6.). A hadisikerek és a schönbrunni (bécsi) béke révén I. Ferenc nem tudta visszautasítani a francia közeledését, aki az osztrák császár elsőszülött gyermekét, Mária Ludovika Leopoldina Franciska Terézia Jozefa Luca főhercegnőt (1791–1847) szemelte ki hitveséül.

Mária Ludovika főhercegnő, Mária Lujza néven francia császárné

A politikai nyomás miatt I. Ferenc kénytelen volt beleegyezni a házasságkötésbe. Lányát 1810. március 8-án kérte meg formálisan a francia követ. A házasságkötésre már 11-én sor került, Napóleon távollétében. A képviselők révén (per procurationem) megkötött frigyek nem számítottak különlegességnek a kora újkorban, de még a 18–19. században sem, a nehéz utazási körülmények, a költségek kímélése és a bonyolult ceremoniális előírások miatt sokszor választották ezt a formát. Napóleon választása ennek ellenére meglepő lehet: Bécsben nem egy magas rangú francia, hanem az általa nagyra becsült ellenfele, Habsburg-Lotaringiai Károly főherceg képviselte őt – a francia császár maga választotta ki és kérte fel erre a feladatra.

Habsburg-Lotaringiai Károly főherceg

A főherceg az uralkodó I. Ferenc testvéröccse volt, 1771-ben született Firenzében a későbbi II. Lipót és Mária Ludovika spanyol infánsnő ötödik gyermekeként. Az ötéves kisfiút 1777-ben ismerte és kedvelte meg nagynénje, Mária Krisztina főhercegnő és férje, Albert szász-tescheni herceg. A gyermektelen hercegi pár 1792-ben adoptálta Károlyt, és ő örökölte 1822-ban teljes vagyonukat és birtokaikat. Kezdetben ugyan egyházi pályára szánták, de őt a katonaság vonzotta. Sikerrel harcolt a koalíciós háborúkban a franciák ellen. 1796-ban birodalmi tábornaggyá nevezték ki, majd fivére 1801-ben a bécsi Udvari Haditanács elnöki tisztét bízta rá. Ugyan gyenge egészsége miatt időről-időre visszavonult a harcoktól, de hadisikerei miatt fontos szerepet játszott az 1805-től Osztrák Császárság nevet viselő államalakulat hadseregének újraszervezésében. 1806-ban ő lett a csapatok főparancsnoka (Generalissimus) és a császárság hadügyminisztere. Napóleon már ekkor is nagyra becsülte, és személyesen is meg kívánta ismerni. Erre 1806-ban Stammersdorfnál került sor, ahol a főherceg jobb feltételeket próbált elérni a későbbi békekötéshez.
Nevét leginkább a Napóleon felett 1809-ben aratott győzelmével szokás összekötni: május 21–22-én a Bécstől keletre fekvő Aspern mellett legyőzte a franciákat.

Károly főherceg az „asperni győző” szobra a bécsi Heldenplatzon

Károly főherceg a wagrami vereség után a július 10-én Znaim (ma Znojmo, Csehország) melletti csatát követően elfogadta Napóleon fegyverszüneti ajánlatát. Mivel I. Ferenc császár ellenezte ezt a lépést, Károly 1809. július 25-én lemondott generalissimus rangjáról, és visszavonult Albert herceghez Teschenbe. Innen érkeztek vissza 1809 decemberében együtt Bécsbe, a schönbrunni béke aláírása után.

A márciusi házasságkötést követően Napóleon személyesen, levélben köszönte meg neki bécsi szerepvállalását. A levelet 1810. március 28-án Compiègne-ből írta, ahova ifjú hitvese fogadására utazott, és szót ejt arról, hogy megújította a Bécsben nevében tett házastársi fogadalmat. A levélből kiderül, milyen nagyra becsülte Napóleon Károly személyét és katonai tetteit. Ezért az általa kezdeményezett Francia Becsületrend nagy rendjelét, a nagy sast adományozta a főhercegnek, elismerésként hadvezéri képességeiért, valamint egy ezüst keresztet, amelyet Napóleonon kívül mintegy 20000 sebesült katonai is hordott. Ezt a gesztus a francia császár az osztrák harcos kivételes bátorsága miatt tette.
A levelet (és a rá adott választ) a főherceg 19. századi életrajzírói közölték német fordításban, a pontos lelőhely megjelölése nélkül. Az eredetit a Károly főherceg személyes iratai között őrizzük.

Napóleon Károly főhercegnek, Compiègne, 1810. március 28.
Jelzet: MNL OL, A Habsburg család magyaróvári levéltára, Károly főherceg iratai (P 300), III. 94. No. 14.

A Fondation Napoléon 2002-ben kezdte meg nagyszabású vállalkozását, Napóleon levelezésének kritikai kiadását. A 2004 és 2018 között megjelent kötetekben összesen 40497 darab levelet publikáltak. A Budapesten őrzött levél fogalmazványa nincs meg az online elérhető levelek között – kérdés, vajon a IX. kötet tartalmazza-e a Károly főhercegnek címzett levél szövegét, vagy esetleg egy pótkötetben fog majd helyet kapni…