Rudinai Molnár István emlékezete

      A Magyar Életrajzi Lexikon születésének időpontját tévesen 1850-ben jelöli meg. Rayman János kutatása alapján a helyes dátum 1851. február 17-e, ekkor látta meg a napvilágot Esztergomban Molnár István szíjjártó mester gyermekeként.

MNL KEML IV.307. Esztergom szab. kir. város római katolikus születési anyakönyv, 52/1851. sz.  bejegyzés.

Rudinai Molnár István emléktáblája. Fotót készítette: Horváth Attila.

Szülőházán (ma Kossuth Lajos utca 52.) Esztergom Város Tanácsa 1983-ban emléktáblát helyeztetett el.

      1862-ben beiratkozott az Esztergomi Szent Benedek-rendi Főgimnáziumba, majd 1869-től a Keszthelyi Felsőbb Gazdasági Tanintézetben folytatta tanulmányait, amelyeket miniszteri kitüntetéssel fejezett be 1871-ben. Németországi tanulmány útján a karlsruhei műegyetemen földtant, kémiát, növénytant és borászatot hallgatott. A földművelésügyi miniszter megbízásából itt készítette el annak a 32 magyar bornak az analízisét, amelyek az 1873-as párizsi kiállításon nagy hírnevet szereztek hazánknak.

MNL KEML VIII.51. Az Esztergomi Szent Benedek-rendi Főgimnázium I. osztályos tanulójának tanulmányi eredményei 1862/1863.

      Hazaérkezése után, 1873-ban a Tapolcai Gazdasági és Borászati Iskola igazgatójává nevezték ki. 1876-ban a budai Vincellérképezde igazgatója lett. 1878-ban a párizsi világkiállítás központi bizottságának tagja és a magyar borkiállítás rendezője. A közös pénzügyminisztériumban 1886 és 1895 között Bosznia-Hercegovina gyümölcsészeti és borászati szaktanácsadójaként működött, a híressé vált boszniai szilvatermesztés megszervezése terén elért eredményeit honorálva, Mostarban utcát neveztek el róla.

      1892-ben gróf Bethlen András földművelési miniszter az általa gyümölcstermesztési és fatenyésztési miniszteri biztossá kinevezett Rudinai Molnár Istvánt bízta meg azzal, hogy az akkoriban Magyarországon működő öt vincellérképezde egyikéből, a budaiból országos kertészeti tanintézetet szervezzen. Miután a helyszínen tanulmányozta Európa legnevesebb kertészeti szakiskoláit, a francia versailles-i kertészeti oktatási intézet mintájára javasolta az első hazai felsőfokú kertészeti iskola létrehozását. Részt vett az új tanintézet szervezeti szabályzatának kidolgozásában is. A vincellérképezde átszervezéséhez szükséges technikai feltételek megteremtésére a kormányzat 120000 ezüstforintos anyagi támogatást nyújtott: 1893-ban két új épületet emeltek, valamint sor került az Arborétum telepítésére is. Az 1894 őszén megnyitott Kertészeti Tanintézet – a Kertészeti Egyetem jogelődje – igazgatói székét 1896-ig töltötte be.

      Miniszteri biztosként, majd 1897-től a földművelésügyi minisztériumban újonnan megszervezett Gyümölcsészeti és Kertészeti Ügyosztály vezetőjeként rendkívül sokat tett a hazai kertészeti gazdálkodás fellendítéséért. Magyarországon a gyümölcstermesztést még a XIX. század második felében is tradicionális keretek között művelték. A futóhomok által okozott problémák, valamint a filoxéra pusztítása azonban szükségessé tették a mezőgazdasági termelésbe történő erőteljesebb állami beavatkozást. Rudinai Molnár István, aki Franciaországban több ízben tanulmányozta a filoxéra elleni védekezés módjait, a szőlők megmentésére új módszerek bevezetésével próbálkozott. Nagymaroson és Székesfehérvárott szőlőoltási tanfolyamokat szervezett. A filoxéra vész miatt kipusztult szőlőültetvények helyére nagyarányú gyümölcsfa telepítési akciót indított, az ehhez szükséges faoltványok előállítása érdekében az 1890-es években faiskolákat létesített. A községi faiskolák létrehozásáról az 1894. évi XII. tc. rendelkezett. A gazdaságos gyümölcstermesztés érdekében kevés számú, tömegtermesztésre alkalmas fajták telepítését szorgalmazta. Munkájának eredményeként a gyümölcsfák száma 1890-től 1903-ig 5 millióról 20 millióra emelkedett.

      1913-ban megromlott egészségi állapota miatt nyugalomba vonult, szakírói munkásságának azonban csak 1920. október 19-én bekövetkezett halála vetett véget. Hallatlan munkabírásáról és szakmája iránti szeretetéről tanúskodik, hogy sokirányú elfoglaltsága ellenére több mint 20 könyvet jelentetett meg, a különböző hazai és külföldi szaklapokban közzétett gyümölcstermesztési, valamint borászati tárgyú tanulmányainak száma pedig több százra tehető. Számos könyve az antikváriumokban ma is megtalálható. Egyik legkiemelkedőbb, „A magyar pomológia” (Bp., 1900 – 1909) című 5 kötetes munkáját  francia nyelvre is lefordították. Mindemellett 10 éven át szerkesztette a Borászati Lapokat és 22 éven át a Gyümölcskertész című kiváló kertészeti szaklapot.

Budán a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Megjelent: Hídlap VI/31. sz. (2008. 08. 09.)

Horváth Attila