Egy ’56-os töredék mint előadói ív
A hónap dokumentuma: 2024. november
2024.11.08.
Még a nyár közepén történt a levéltári ügyfélszolgálati munkám során, hogy nem várt helyen botlottam bele egy, az 1956-os forradalommal kapcsolatos dokumentumba. Az érzés számomra kicsit olyan volt, mint amilyet a középkorászok érezhetnek, mikor valamely régi kódex pergamenjét vizsgálgatva ráeszmélnek arra, hogy a pergamen korábban egy egészen más, talán az idők során teljesen elveszett mű egyik oldalát képezte, csak az anyagot később egy új könyv készítéséhez használták fel. Természetesen az általam „felfedezett” töredék közel sem ekkora jelentőségű, de rávilágít arra, hogy milyen furcsa helyeken botolhat az ember a régebbi időszakok forrásaira. A dokumentum ugyan semmi újdonságot nem jelentett, de el lehet játszani a gondolattal, hogy századokkal később a véletlenek furcsa összjátéka folyamodványaként akár ez is lehetne az utolsó megmaradt darab a kérdéses szövegből.
2024 nyarán ügyfélszolgálati ügyintézés keretében egy kisebb, Komárom környéki település épületének építési engedélyét, valamint használatbavételi engedélyét kellett megkeresnem. A keresés elég nehézkesnek bizonyult, de végül sikerrel jártam, a kérdéses iratokat megtaláltam a HU-MNL-KEML-XXIII.239. Komáromi Járási Tanács Közösen Kezelt Szakigazgatási Szervének iratai között.
Az ügyirat jobbára A4-es, hosszanti irányban félbehajtott lapokból állt, és a könnyebb kezelhetőség érdekében az összetartozó ügyiratokat nem csak egyben hajtották össze, hanem egy másik lapból ú. n. előadói ívet is készítettek, amelyre rányomták az intézmény pecsétjét, rajta az iktatószámmal. Feltűnt azonban, hogy ez a lap nem üres, belső oldalán egy nyomtatott, oda nem illő szöveg részlete látszódik. Kinyitva a „parancs”, „helyőrség” szavak, valamint a keltezés ragadták meg a figyelmem, mivel az utóbbi helyén ez volt: Komárom, 1956. november 9.
Azonban előbb az ügyintézéssel kellett foglalkoznom, de természetesen ezt az előadói ívet is külön beszkenneltem. Maga az ügyirat semmi különöset nem tartalmazott. Az építési engedély iránti kérelmet 1958 tavaszán nyújtották be Komárom Járási Tanácsának. Az engedélyt a következő hónapban meg is kapták az építtetők.
Gondolhatnánk, hogy a fentiek szerint az 1958-as iratok között találtam meg az engedélyt, azonban nem így van. Az összetartozó iratokat ugyanis az irattárakban egy helyen igyekeznek tartani. Az épület elkészülte után használatbavételi engedélyt is kértek, majd kaptak a tulajdonosok, így az építési engedély iratait becsatolták a később keletkezett használatbavételi engedély ügyiratába. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az építkezéssel kapcsolatos iratok mind a legutolsó ügyiratban együtt találhatóak meg. Az áthelyezés tényét pedig az 1958-as iktatókönyvben feltüntették, mégpedig úgy, hogy megadták a használatbavételi engedély iktatószámát. Így történt meg, hogy az 1958-as építési engedély, rajta az 1956-os töredékkel az 1961-es ügyiratok közé került. Öt évvel került távolabb keletkezési idejétől.
Az építési engedély iránti kérelem, valamint az építési engedély
Térjünk az 1956-os dokumentumra. Az eredetileg jóval nagyobb lapnak csak a bal alsó sarka maradt meg, mivel több darabba vágták, valószínűleg azért, hogy több előadói ívet is készíthessenek az eredetileg nagyjából A2-es méretnek megfelelő anyagából. Szerencsémre a legfontosabb adatok így is szerepeltek rajta. Már fentebb írtam, hogy látszódott a keltezés, benne a település nevével és emellett a lap alján a következőt is megtaláltam: „Komáromi nyomda 1956- 11747 Fk.: Tassi József százados”. A szövegtöredékek alapján meg biztosra vehető volt, hogy egy köztérre szánt felívással, paranccsal van dolgom, amit a szovjet beavatkozás után függesztettek ki a lakosság számára. Fellapoztam a Komárom 1956 – A forradalom és szabadságharc komáromi eseményei a források és visszaemlékezések tükrében című, 2016-ban megjelent tanulmánykötetet. Válint Zoltán és Számadó Emese Komárom az 1956-os forradalom napjaiban – eseménytörténet című fejezetének végén meg is találtam az eredeti, teljes plakát képét, amiről később az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában nagyobb felbontású változatot is találtam.
Az előadói ívnek használt parancs-töredék
Komáromban az 1956-os események Esztergomhoz hasonlóan október 26-án, a budapesti sortűz utáni napon kezdődtek meg a gimnazista diákok felvonulásával, ahogy arról bővebben a fentebb jelzett kötetben olvashatunk. A Lengyárban sok dolgozó csatlakozott hozzájuk, valamint eltávolították a vörös csillagokat is az épület faláról. Később az akkori Szabadság térre vonult a tömeg, ahol a szovjet hősi emlékművet megpróbálták ledönteni, bár ez ekkor még csak részben sikerült. Utána a Frigyes-laktanyához mentek, ahol felszólították a honvédséget, hogy csatlakozzanak a néphez. A tüntetők egyike, Erdélyi László közbenjárására a tömeg úgy sétált el innen a városháza előtti I. világháborús emlékműhöz, hogy a szovjet tisztek és azok családtagjainak szállást adó laktanyákat elkerülte, megelőzve ezzel egy potenciálisan véres eseményekbe torkolló végkifejletet.
A városházánál a Lengyár után ismét Mohácsi Gyula szólt a tömeghez, míg vele szemben a V.B. elnökét a nép nem engedte szóhoz jutni sem. A felvonulás békésen ért véget, délután pedig megválasztották az ideiglenes bizottságot a város rendjének fenntartására, melynek elnöke Mohácsi Gyula lett, akinek már aznap újabb veszélyes dolga akadt: alkoholtól felbátorodott fiatalok fegyvereket követeltek a laktanyától, hogy azokkal lefegyverezhessék a rendőrséget. Mohácsi Gyula sikeresen megakadályozta a meggondolatlan cselekedetet. Emellett pedig azt tanácsolta a később kiérkező ÁVH tisztnek, hogy saját biztonsága érdekében távozzon a városból.
Másnap új Munkás- és Katonatanácsot (néha Komáromi Nemzeti Tanácsnak is nevezték magukat) alakítottak, amelynek elnökéül ismét Mohácsi Gyulát szerették volna megválasztani, ő azonban lemondott a tisztségről, így Czidlina Béla állt a helyére. November 4-éig minden nap üléseztek. Duliskovich Sándor, egy második világháborús páncélos veterán pedig hozzálátott a Nemzetőrség megszervezéséhez. A Munkás- és Katonatanács a következő napokban biztosította a város működését. A Lenfonógyárban, valamint a városi tanácsban és az iskolákban is fokozatosan eltávolították, vagy alacsonyabb beosztásba helyezték a pártfunkcionáriusokat. Törekedtek arra, hogy a város minden üzemében megalakuljanak az új munkástanácsok.
November 4-én azonban Komáromban is megjelentek a szovjet tankok és az orosz katonák harc nélkül vehették át a város irányítását, lefegyverezték a honvédséget a rendőrséget és a határőrséget, bár a jelen írás kiindulópontjául szolgáló plakátból kiderül, hogy a helyőrség feletti parancsnoki teendőket már november 9-én átvette Tass József százados. November 12-én pedig a Járási Karhatalom is megérkezett, ami egészen a következő év április 19-éig működött és az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy nyújtson segítséget az MDP helyett megalakult MSZMP szervezeteinek létrehozásában. A Városi Tanács V.B-je is ezen a napon tartotta meg október 23-a óta az első ülését. Ezen karhatalmisták miatt történt meg a város egyetlen véres eseménye is az egész forradalom során. Máig tisztázatlan körülmények közt november 13-án lelőtték Csémi Máté munkást és Szemereki Zoltán rendőrnyomozót a rendőrség kapujában.
A parancs teljes változata
A forradalom ezzel gyakorlatilag véget ért. November közepén és december elején még történtek kisebb incidensek, mint például a Lenfonógyárban, ahol Kádárt és a szovjet csapatokat gúnyoló verses röplapokat terjesztettek, illetve december 11-12-én 48 órás sztrájkot tartottak. December közepére azonban minden visszatért a „régi kerékvágásba”, a következő év elején pedig megkezdődtek a letartóztatások.
Írta: Borz Tamás segédlevéltáros MNL KEVL
Új hozzászólás