Projektmegnyitó érzékenyítő levéltári kiállítással
A nyitórendezvényen bemutatott „Hátrányból kovácsolt erő” című fotótárlat a szolnoki székhelyű MONFODI (Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat) levéltárban őrzött pályamunkáiból készült összeállítása a különböző fogyatékossággal élő, hátrányos helyzetű csoportok sportban, művészetekben, alkotásban való kiteljesedését mutatja be a fotóművészet eszközeivel. Akár professzionálisan, akár kedvtelésből kerül ezekkel kapcsolatba az ember, egyrészt plusz tartalommal töltik meg az életünket, másrészt olyan összekötő kapocsként jelennek meg, melyek hozzájárulnak a sérültek és az egészségesek, épek integrációjához. A tárlat képei reményeink szerint segítenek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Esély Szociális Közalapítványa által szervezett workshopsorozatra való ráhangolódásra, melynek 2021 novemberéig – havi rendszerességgel – a mozi fog a projekt házigazdájaként helyet, valamint társprogramokat biztosítani.
A négy közép-, és kelet-európai mozi részvételével, nemzetközi együttműködésben megvalósuló pályázat nyitórendezvényét Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, valamint Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke is megtisztelte jelenlétével.
Új hozzászólás