„…a kiséri plébániát néked adgyuk, ajándékozzuk, s annak gondviselését reád bízzuk…”

A Jászkiséri Református Egyház alapítását hagyományosan a XVI-XVII. század fordulójára teszik. Fodor Ferenc véleménye^[1] szerint Eger 1596-os eleste után nagyon sok református költözött délebbre, az egyébként is többségében katolikus vidéken megmaradó református közösség önmagában is komoly vonzerőt jelentett a hittestvéreik számára. A rekatolizációs igények a török kiűzését követően egyre erőteljesebben érvényesültek egészen II. József türelmi rendeletéig (1781). A Jászkun Kerületen belül ennek a tetőpontja az 1760-as, 1770-es évekre tehető, mely időszakban számos olyan összetűzésre kerül sor, mely a református közösségek visszaszorítását vagy éppen a katolikus közösségek erősítését célozta. Példaként említhetjük, hogy ekkoriban zárták be és rombolták le Jászberényben a református imaházat, helyezték át a Nagykun Kerület központját a református Karcagról a katolikus Kunszentmártonba, illetve Jászkiséren is lejátszódott egy elég kellemetlen vallási alapú incidens, mely bizonyos szempontból az itt közölt dokumentum hátterét is adja.

Előzményként érdemes megjegyeznünk, hogy nem az alább közölt oklevél címzettje, Gregor Imre volt az első katolikus pap Jászkiséren. 1699-ben Szent Anna napján, vagyis július 29-én, ugyanis Zorger János jászberényi plébános Telekessy István akkori egri püspök megbízásából Jászkisérre érkezett, a református templomot Sőtér Ferenc nádori alkapitány támogatásával lefoglalta és a Szentháromságnak felszentelte. A lakosság mintegy 5 hónapig tűrte a katolikus plébános tevékenységét, majd a korabeli visszaemlékezések szerint asszonyok egy csoportja minden holmijával együtt szekérre ültette és bárminemű sérelem nélkül kivitte a településről. A XVIII. század közepén a csekély számú jászkiséri katolikus hívek gondozását a jászapáti plébános látta el. 1762-ben azonban, amikor egy Tóth Sára nevű katolikus hitre áttért nő családjával együtt vissza kívánt költözni Jászkisérre, a helyiek az elöljáróság támogatásával nem engedték letelepedni Az ügy bírósági eljárással folytatódott és végül több személy településről történő kiutasításával és pénzbírsággal zárult le. Ezt követően érezhette úgy az egri püspök, hogy a kicsiny helyi katolikus közösséget meg kell erősíteni és további katolikusok letelepedését bátorítandó, egy katolikus plébánost nevezett ki a településre.

A most közlésre kerülő oklevél Egerben kelt, 1769. január 11-én. Fajtáját tekintve invesztitúra levél, más néven kinevező vagy beiktató levél. A kifejezés a latin vestio igéből ered, melynek jelentése öltözni, ruházni, felruházni. Az invesztitúra fogalom kettős jelentéssel bírt: egyrészt az egyházi hivatalba történő beiktatást takarta, másrészt az egyházi javadalomba történő beiktatást.^[2] Az alább közölt oklevél anyaga pergamen, az alján Eszterházy Károly függőpecsétjével látták el. Az oklevél érdekessége még, hogy a korban általánostól eltérően nem latin nyelven, hanem magyarul írták, melynek hátterében feltehetően az állt, hogy a nemzeti nyelvet támogató protestáns felfogáshoz igazodva a helyi lakosság esetleges ellenállását ilyen módon is csökkenteni akarták. A plébános beiktatásán részt vett Dósa Pál akkori jászkapitány is, aki személyes jelenlétével biztosította a rendet. A jászkiséri katolikus közösség a beiktatást követően egy ideig még nem rendelkezett saját templommal; ez majd csak 1773-1774-ben, Dósa Pál jászkapitány közreműködésének köszönhetően épülhetett fel. Ezt azonban Gregor Imre már nem Jászkiséren élte meg, mivel 1771 tavaszán-nyarán Verpelétre került.

A képet készítette: Mészárosné Csók Zsuzsanna

Jegyzetek:

[1] Dr. Fodor Ferenc: A Jászság életrajza. Budapest, 1942. 375. p

[2] Katolikus Lexikon invesztitúra szócikke: http://lexikon.katolikus.hu/I/invesztit%C3%BAra.html (Letöltve: 2017. szeptember 30.)

Összeállította: Horváth Gergő igazgatóhelyettes, levéltáros