A forradalom utáni megtorlás halálos áldozatai Szolnok megyében

A téli ruházatuk után pufajkásoknak nevezett karhatalmisták, és a politikai rendőrség tömeges terrorja azonban bizonyíthatóan több mint egy tucatnyi ember életét oltotta ki. A halálos áldozatok tényleges száma ennél valószínűleg magasabb lehetett. A karhatalom fennmaradt naplói (1-2. kép) és iratai, a halotti anyakönyvek bejegyzései, továbbá a családtagok visszaemlékezései tanúskodnak erről.

Az első gyilkosságot Kisújszálláson, november 14-én követte el egy Z. Kovács nevű helyi karhatalmista, aki a moziból hazafelé tartó 17 éves Ressinka Józsefet agyonlőtte, a testvérét pedig életveszélyesen megsebesítette. A 17 éves fiú a forradalomban nem vett részt, de a karhatalmista haragudott rá, mivel még hetekkel korábban a szüreti bálba nem engedte be. Ugyanis Z. Kovács ittas volt, a fiú pedig rendezői feladatokat látott el. Decemberben a rendőrségen belül is megszervezték a karhatalmat. Így a rendőrség és a karhatalom egymásba fonódott.

A megtorlás februárban és márciusban volt a legvéresebb. A halálos áldozatok többségét ekkor ölték meg. A táblázatban (3. kép) feltüntetett 14 személy közül tízet politikai okból gyilkoltak meg, vagy kínoztak halálra. Négyen egyéni bosszúnak, vagy az indokolatlan fegyverhasználatnak estek áldozatul. A politikai okból meggyilkoltak közül hatan az akkori, vagy a korábbi hivatásuk miatt haltak meg. Egyikük katolikus pap volt, hárman 1945 előtt a csendőrség állományába, ketten Horthy Miklós testőrei közé tartoztak. Egyikük sem sorolható a forradalom helyi vezetői közé. Egyszerűen azt akarták bizonyítani velük, hogy a Horthy-rendszer hívei robbantották ki az 1956-os forradalmat és az 1945 előtti viszonyokat akarták restaurálni, ami nem volt igaz. Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébános (4. kép) esete egészen különös. Ugyanis a lelkész a forradalom alatt a lakosságot óvta mindenféle erőszakos tettől. Ám 1957 elején állítólag levelet írt Andropov szovjet nagykövetnek és ebben tiltakozott a pufajkások terrorja ellen. Valószínűleg ezért kellett meghalnia. A papot a tiszavárkonyi gátőrház közelében megverték, majd Fekete János rendőr (5. kép) fejbe lőtte. Egy hónappal később a tószegi rendőrök és karhatalmisták a két volt csendőrt, Bajári Istvánt és Balanyi Pált verték agyon. Ez utóbbi gyilkosságokért négy rendőrt letartóztattak ugyan, de három hónap múlva valamennyiüket szabadon engedték. Makra Endre kenderesi volt testőrt (6. kép) ugyancsak súlyosan bántalmazták, majd agyonlőtték, Bárdi Imre kisújszállási testőr (7. kép) a verések következtében félévvel később halt meg. Korábban mindketten makkegészséges emberek voltak. Bárdi 1956-ban a szovjet emlékmű ledöntésekor a tömegben állt és egy fénykép alapján beazonosították. Mindössze ennyi volt a bűne. Kemény Pál karcagi talajvegyész (8. kép), korábbi honvéd-főhadnagy állítólag visszaadta az első pofont a pufajkásoknak, mire azok úgy megverték, hogy néhány nap múlva a szolnoki kórházban veseelégtelenség miatt elhunyt. A bántalmazottak többnyire szívgyengeségben, vagy veseelégtelenségben haláloztak el. Gumibottal végigverték az egész testüket, a zsírszövet belekerült a vérkeringésükbe és a veséjük működése leállt.

A karhatalmisták féktelenségét tükrözi a szolnoki Tisza mozi előtt május elején történt eset. Egy részeg karhatalmista a mozi előterében féltékenységből bántalmazta a saját feleségét, mire a rendőrök kivezették a dühöngő embert, aki azonban az utcán váratlanul elővette pisztolyát és az intézkedő 21 éves rendőrőrmestert hasba lőtte. A rendőr a mentőautóban meghalt. A Budapesti Katonai Bíróság a karhatalmistát mindössze 10 évre ítélte, jóllehet a rendőrgyilkosságért kivégzés járt volna. Bizonyára figyelembe vették a politikai érdemeit.

Különös öngyilkossági esetek is előfordultak, ahol a karhatalmisták valószínűleg közreműködtek az áldozatok halálában. Volt, aki a karhatalmisták jelenlétében kútba ugrott, egy másik pedig a házkutatás közben kiment az istállóba és felakasztotta magát.

A karhatalmat 1957 nyarán leszerelték, mivel a lakosság állandó félelemben tartása és zaklatása már akadályozta a politikai konszolidációt. A karhatalom vezetői magasabb rendőri, párt- és állami állásokba kerültek. A többiek pedig beléptek a munkásőrségbe. (9-10. kép) A karhatalmisták, továbbá a megtorlásban élen járó rendőrök és pártmunkások valamennyien megkapták a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. Aki ilyen kitüntetéssel rendelkezett, annak a gyermekei egészen a rendszerváltásig felvételi vizsga nélkül juthattak az egyetemre.                                         

Összeállította: Dr. Cseh Géza főlevéltáros

Megjegyzés: Az 1956-os forradalom alatt és a megtorlás idején elkövetett erőszakos cselekményeket a levéltár Zounuk 30. c. évkönyvében közölt tanulmány részletesen ismerteti.

1-2. A Szolnok Megyei Karhatalom eseménynaplójának borítója (MNL JNSZML XXXV. 61. f. 8. fcs. 1957. 4. ő. e.), illetve részletek az eseménynaplóból

3. Levéltári és sajtóforrások alapján összeállított kimutatás a megtorlás halálos áldozatairól (A politikai okból meggyilkoltakat piros színnel jelöltük.) 

4. Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébános	5. Fekete János rendőr	6. Makra Endre kenderesi volt testőr

7. Bárdi Imre kisújszállási volt testőr díszegyenruhában	8. Kemény Pál karcagi talajvegyész

9. Mezőtúri karhatalmisták csoportképe (MNL JNSZML XXXV. 63. f 2. fcs. 30. ő. e.)	10. Rendőr-karhatalmisták és munkásőrök felvonulása a szolnoki Kossuth téren 1957. július 7-én (MNL JNSZML XXXV. 23. f F. Bede László Munkásőr Zászlóalj emlékalbuma)