A „DERÜ” és a szolnoki „Indóház”

Talán érdemes néhány gondolatot szentelni a vasúti műemlék-együttesnek, mivel a közelmúltban megnyílt kiállításunk (Képek Szolnok város történetéből) is bemutat egy fotót az „Indóház”-ról az 1970-es évekből. Ez a fénykép a MÁV Szolnoki Járműjavító Üzem iratanyagával került intézményünk őrzésébe.

 Az Indóház úton álló egy emeletes épület, ma Magyarország legrégebbi állomásépülete, ahol a múlt században neves történelmi személyek is megfordultak. Az állomásépület, az „indóház”, a nem messze lévő faraktárral és az ún.”vízházzal” eredeti, még a 19. század közepén létesített vasúti épületegyüttest alkot, amely szinte egyedülálló hazánkban.

A Pestet Szolnokkal összekötő vasutat az ország másodikként megépült gőzüzemű vasútvonalaként tartják számon. A vonalat a Magyar Középponti Vasút építette ki, és színpompás ünnepség keretében adták át. 1847. szeptember 1-én reggel negyed 9-kor indult el Pestről a vonat, amelynek 16 kocsijában mintegy 700-an utaztak, köztük István főherceg, Kossuth Lajos, Széchenyi István. A vonat fél 12-kor futott be Szolnokra, a 99 km hosszú utat 3 óra 15 perc alatt tették meg.

Szolnokon a meghívott vendégeknek pompás ebédet adtak. A vasúttársaság a megnyitó napján a vágányok fölé épített facsarnokot egy óriási ebédlővé alakította át, amelynek tartópilléreit lomb- és virágfüzérekkel díszítették. Az ebéden Kossuth Lajos pohárköszöntőt mondott István főhercegre, és méltatta a megnyitott vonal jelentőségét.

Ide kapcsolódik a „DERÜ” nevű mozdony legendája is. A Közlekedési Múzeumban látható a főbejárat mellett egy korabeli gőzmozdony modellje. Ez a jellegzetes kis mozdony a múzeum jelképévé vált, hiszen még a logójába is bekerült. Általánossá vált az a tévedés, hogy az első magyarországi gőzmozdony modellje a „Derü” volna. Ilyen nevű mozdonya az első magyar vasútnak sosem volt, a kis gép tulajdonképpen nem is modell, hiszen egyetlen mozdonynak sem pontos mása. 1845-47 között építette Bécsben két magyar munkás Nagy Lajos és Nagy Gergely, akik Széchenyi István pártfogásával jutottak be a Bécs-Gloggnitzi Vasút mozdonygyárába. Az 1 : 4 léptékű működőképes modell ebben a gyárban készített korabeli mozdonyokra hasonlít. Jókai Mór, aki maga is részt vett az avatáson, „Cikkek és beszédek” című kötetében a következőket írja az eseményről: „Sok tekintetben fontosságot érdemel Nagy Gergely és testvére – magyar erőművészek által készített – s az ebédlő teremben közszemlére nyilvánosan kitett gőzerőműminta…” Jókai leírásából is nyilvánvaló, hogy a két modellkészítő testvér elhozta a „Derü”-t a vasút megnyitására azzal a céllal, hogy támogatókat szerezzenek a hazai mozdonygyártás megindításához. A modell a főherceg figyelmét is felkeltette, megtekintette és elismerését fejezte ki az alkotóknak.

A műemlék együttes meghatározó része az emeletes, klasszicista stílusban épült „Indóház”. Tervezője Wilhelm Paul Sprenger. Az épület kivitelezője Zitterbarth Mátyás pesti építész volt. Az épület hossza 33 m, szélessége 17 m, a hosszoldalon 11, a rövidebb oldalon 5 ablaknyílással. A tetőszerkezet kontyolt nyeregtető, középen toronyszerűen kiemelkedő hegyes sisakú, négyzet alaprajzú torony állt. Ezt az óratornyot később lebontották a tetőszerkezetről. Ezért látható a fényképen is csak a nyeregtető.

Az Illustrierte Zeitung nevű korabeli újság 1851. március 1-jei számában egy metszet jelent meg az épületről, amely a mai napig az egyetlen ismert korabeli ábrázolás az indóházról. A metszet szerint az épület város felőli homlokzatán a középső három tengelyben nyílt a bejárat. A déli pályatest felőli oldalon is három ajtónyílás vezetett, míg az épület rövidebb oldalain 1-1 ajtónyílást építettek. A felvételi épülettel párhuzamosan helyezték el a vágányok fölé épített díszes vonatfogadó facsarnokot, ahol a már leírt színpompás ebéd zajlott. A facsarnok egy időben készült az Indóházzal, viszont nem tudjuk pontosan lebontásának dátumát. Valószínű, hogy 1857 után került sor rá. A facsarnok hatalmas nyeregtetőjét sűrűn elhelyezett faoszlopok tartották. A csarnok alatt 3 pár vágány vezetett.

A műemlék együttes legjobb állapotú épülete az Indóháztól délre fekvő díszes klasszicista stílusú faraktár. A vasút megnyitását követő évben készült el. A felvételi épülettől délnyugatra áll egy kicsiny emeletes épület, az ún.”vízház”. Feladata volt a mozdonyok vízzel való ellátása illetve a víz tárolása. Az épület téglalap elrendezésű, emeletes középrésszel, kétoldalt földszintes szárnyakkal. A miniatűr víztorony 3 részből állt. A föld színe alatti kútból, a földszinten elhelyezett szivattyúból és az emeleti víztartályból. Északról valamikor egy mozdonyszín csatlakozott hozzá, ennek azonban ma már nyoma sincs.

Az állomás falai között a múlt század közepén a reformkor jeles személyei is megfordultak, olyan emberek, akik az egész ország történelmében meghatározó szerepet játszottak. Az emlékezetes megnyitó napján a népes vendégsereggel megjelent István és József főherceg, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Jókai Mór. Kossuth Lajos még két alkalommal, 1848. szeptember 26-án (alföldi toborzó útja alkalmával) és 1849. január 1-jén a képviselőház és a Honvédelmi Bizottmány Pestről Debrecenbe költözésekor járt az indóházban. A forradalmi kormány költözésekor az Indóház épületében megfordult csaknem az egész Honvédelmi Bizottmány és az első felelős minisztérium. A kormány székhelyének áthelyezésekor az Indóház falai között őrizték rövid ideig a Szent Koronát is.

1849. március 5-én a győztes szolnoki csata napján fontos harci események színhelye volt az indóház környéke. Damjanich tábornok 3. vörössipkás zászlóalja szuronyrohammal foglalta el az itt felállított osztrák ütegeket. A vasútépítés nem állt meg Szolnoknál, az 1850-es években tovább folytatták Debrecen felé, de nem a Tisza partján. 1857-ben már a mai pályaudvar helyén adták át az új állomásépületet, ezért az Indóház teherpályaudvari funkciót kapott. A földszinten ezután irodákat és raktárakat alakítottak ki.

1876 októberében a szolnoki MÁV Műhely a teherpályaudvar, vagy ahogyan később nevezték, az Ó-szolnoki állomás épületében olvasószobát alakított ki. Ez foglalta el a földszint egy részét, ahol megtalálható volt az olvasóterem, a könyvtár és a társalgó. A könyvtár állománya évről-évre gyarapodott, a helyiség szűknek bizonyult, ezért 1883-ban az egyik közfalat elbontották és nagyobb teret alakítottak ki.  A régi indóház épületében tartotta próbáit az 1892-ben alakult Vasúti Dalkör és a vasutas zenekar is.

1896-ban a MÁV Műhely kulturális egyesületei Millenium Önképző-, Dal-, és Zeneegylet néven egyesültek. Az új egyesület azonban még ebben az évben átköltözött az üzem új épületébe, amelyet a szolnokiak Milléniumnak kezdtek nevezni.

Az olvasószoba elköltözése után jó pár évtized eltelt, amikor az 1920-as évek közepén a MÁV Alkalmazottak Fogyasztási Szövetkezete (Konzum) foglalta el az épület földszintjét. Itt a vasutasok és a Járműjavító dolgozói kedvezőbb áron vásárolhattak.

A második világháború bombatámadásait az Indóház szerencsésen átvészelte, 1945 után az épületben szükséglakásokat alakítottak ki. Négy család, majd 1949-től a Járműjavító 18 ipari tanulója lakott itt. 1950-ben az egész épületben ideiglenes kollégiumot alakítottak ki 60 tanulónak.

Két évvel később az ipari tanulókat elköltöztették és az épületet teljes egészében 2 szobás, komfortos lakásokká alakították át. Ezeket a Városi Tanács MÁV alkalmazottaknak utalta ki.

1966-ban a MÁV jelentős átalakításokat akart elvégezni az épületen. Szerencsére a kivitelezést nem engedélyezték, így az egykori állomásépület változatlan maradt.

Az 1970-es években a Közlekedési Múzeum az épület körül vasúti skanzen létrehozását tervezte, ahol az eredeti állapotban felépítendő facsarnok alatt régi vasúti kocsikat és mozdonyokat mutattak volna be a látogatóknak.

A skanzen-létesítés ötlete első ízben 1971-ben merült fel, amikor a KPM és a város vezetői között megegyezés született az indóház és környékének kijelölésére, mint vasúti emlékek bemutatására alkalmas terület. 1972-ben a Szolnokon megrendezett, „125 éves a pest-szolnoki vasút” kiállításon dr. Csanádi György miniszter bejelentette, hogy Szolnokon alakítják ki a magyar vasút múzeumát. A skanzenre a MÁV Tervező Intézet elkészített egy tanulmánytervet, a Közlekedési Múzeum pedig 18 gőzmozdony kiállítását szervezte meg. A megvalósításra azonban nem került sor, mivel azt a fővárosban hozták létre.

1985-ben a MÁV Vezérigazgatóság Nosztalgia Bizottsága az indóháznál helyszíni szemlét tartott. Akkor az merült fel akadályként, hogy az épületben 10 család lakik. Két év múlva a város vállalta, hogy a családoknak új lakásokat biztosít. 1990-re a lakók kiköltöztek az indóházból a tervek pedig elkészültek az épület eredeti helyreállítására. 1997-re a pest - szolnoki vasút átadásának 150 éves évfordulójára az épület külső részét helyreállították, de az évforduló után ismét romlásnak indult. A végső megoldást a REPTÁR projekt szerencsésen megoldotta, a helyreállítás során nemcsak a felvételi épület újul meg, de az áruraktár és a vízház is.

Összeállította: Szikszai Mihály főlevéltáros

(A forrás lelőhelye: MNL JNSZML XXIX. 61/h. MÁV Járműjavító Üzem. Kővágó György iratai. Fényképek)