Miszerint megfigyelőállás. Meg nem épült szolnoki magasházakról

„– A nemjóját, sógorasszony – mondta elismerő csodálattal –, itt aztán szép beobachtungstelle avagy megfigyelőállás volna.

– Miszerint kilátó – tettem hozzá.

– Lófarát! A kilátó az civileknek van, a megfigyelőállás, miszerint beobachtungstelle meg a katonaságnak, a katonaságnak, ami hadban áll, és figyeli az ellenség hadmozdulatait!”[1]

Szép megfigyelőállás, miszerint beobachtungstelle[2] épült volna fel a megyeszékhelyen az 1960-as években, ráadásul nem is egy. De aztán mégsem így történt. Az alábbiakban két épület ötletét mutatjuk be, már most leszögezve, hogy az ezek helyett elkészültek is meghatározóak lettek városképi szempontból.

A Vízügyi Székház

1962. április 26-án Vasadi János, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője azzal az írásbeli kérelemmel fordult a Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottságához, hogy új székházuk és tervező irodájuk részére megfelelő (értsd: belterületi) telket biztosítson a város.[3] Levelében megemlítette a – vízgazdálkodási, öntözési és gépesítési – feladatokkal párhuzamosan gyarapodó munkatársak elhelyezésének egyre akutabb problémáját. A túlzsúfoltság kezelésére építettek ugyan egy új épületszárnyat, de ez is kevésnek bizonyult.

Meglehetősen gyorsan megtalálták a székház új helyét, majd alá is írták a megállapodást. A város vállalta, hogy átadja a Zalka Máté (ma: Tiszaparti) sétány 2., a Ságvári Endre (ma: Szapáry) út 38. és 38/a. szám alatti épületeket (a 918., 923. és 924. helyrajzi számú telkeken), szanálja az ezekben található 11 lakást, továbbá a városfejlesztési alapból 2 millió forintot biztosít a beruházás kivitelezéséhez. A Vízügyi Igazgatóság pedig átadja a Kossuth Lajos út 5. és Dózsa György út 2. szám alatt lévő épületeit.[4]

Forrás: HU-MNL-JNSzVL-XXIII.612.a. 26088/1965.

Sajnos látványképeket és tervrajzokat nem tartalmaz az iratcsomó, így csak az elkészült dokumentációból tudunk idézni:

• a megépítendő hat emeletes irodaház városképileg is igen jelentős épület és a tiszaparti sétány képébe igen jól beilleszthető
• az előtte húzódó városi zöld terület megfelelő légteret biztosít a magas irodaháznak
• a Ságvári Endre utca végét kedvezően zárja be tömegével[5]

A székház végül nem itt és nem ekkor épült fel.[6]

Magasház a leégett Nerfeld-palota helyén

1969. április 11-én leégett a megyeszékhely egyik ikonikus épülete, az idősebb és ifjabb Nerfeld Ferenc által megálmodott bankház és lakóépület. A tűzben szinte teljesen elpusztult a földszinten ekkor működő Centrum Állami Áruház, továbbá erősen megrongálódott a földszint fölötti födém.

Forrás: Új Néplap, 1993. szeptember 9. 7.

A következő hetekben számos elképzelés született az épület jövőjével kapcsolatban. A potentátok úgy döntöttek, hogy az összesen 108 lakóval bíró Kossuth Lajos út 18., 20., 22., 24., illetve a Ságvári körút (ma: Szapáry út) 33. szám alatti házakat le kell bontani: egyrészt „elavultak és korszerűtlenek”, másrészt a Kossuth téri 4 emeletes beépítések miatt városrendezési szempontból sem hagyhatók meg.

1969. szeptember 9-én a Városi Tanács VB. Építési és Közlekedési Osztályán tartott értekezlet után a Szolnok Megyei Tanács Tervező Irodáját bízták meg műszaki tanulmánytervek elkészítésével. Az Iroda által elkészített négy alternatíva közül az alább bemutatott nyerte el a döntéshozók tetszését.[7] Nem véletlenül: a „beépítési megoldás, forma és funkció” újszerű építészeti hatásként jelent volna meg a városképben.

A Kossuth Lajos utcai teraszosan emelkedő épületrészt földszint + 18 emeletesre, a Ságvári körút felőli épülettömeget földszint + 21 emeletesre tervezték, 15 és 18 lakószinttel. A minimálisan 112, maximálisan 122 lakást középen és az épület két végén elhelyezett lépcsőházból függőfolyosón keresztül lehetett volna megközelíteni. A földszinten helyezték el az Állami Biztosítót, az OTP-t és a különböző rendeltetésű üzleteket, míg az első emeletre kerültek a pénzintézetek irodái.

Forrás: HU-MNL-JNSzVL-XXIII.612.e. 1170.

Az épületek között egy reprezentatív belső közlekedőteret alakítottak ki, árkádokon keresztül történő megközelítéssel. A belső térben „egy vagy két vízfelületet biztosító medence kerül elhelyezésre vízinövényekkel, csobogó vízzel, közlekedő és zöldterület beiktatásával”.

A tervek nem valósultak meg, a város egykori díszét 1981-ben bontották el.

Forrás: Szolnok Megyei Néplap, 1981. április 16. 3.

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros