VIII. Bonifác pápa levele a bélháromkúti monostor apátjához 1299-ből

A bélháromkúti (ma Bélapátfalva) ciszterci monostor apátjához címzett oklevélben VIII. Bonifác (1294-1303) utasítja a monostor elöljáróját, hogy az egri püspökség prépostja és káptalanja által az egyház vagyonából magánszemélyeknek átengedett egyházi javakat és bevételeket egyházi fenyíték terhe mellett vegye vissza az egyház kezelésébe:

„ Mivel nekünk érdekünkben áll ez ügyben megfelelő orvoslásról gondoskodni, apostoli írásunkkal szerénységedre bízzuk, hogy mindazt, amit az egyház javaiból ilyen jogtalan átengedés révén elidegenítve, vagy szétzilálva találsz, az említett levelektől, okiratoktól, eskütételektől, jelentésektől, büntetésektől és megerősítésektől nem akadályozva juttasd vissza törvényesen az egyház jogába és tulajdonába. Az ellentmondókat, fellebbezésüket mellőzve, egyházi fenyítékkel kell féken tartani.”

 A korszak legképzettebb jogtudósai közé tartozó Bonifác ügyesen kerüli meg az átengedés jogos, vagy jogtalan voltát, ugyanis eleve jogtalannak ítéli az összes ilyen eseményt, megnehezítve ezzel a fellebbezés lehetőségét.

Az utasítás okát kutatva a korszak magyar belpolitikája és az európai politikai színtér eseményei egyaránt látókörünkbe kerülnek. III. András egész uralkodása alatt kemény küzdelmet folytatott az ország erőforrásainak túlnyomó részét birtokló tartományurakkal, úgy, hogy sokáig Európában sem ismerték el törvényes Árpád-házi uralkodónak. Fő támaszát ezért az egyházban és a bárói túlhatalom ellen fellépni kész nemességben találta meg. Lodomér, esztergomi érsek a pápai udvarral is szembement, ha a szükség úgy kívánta, a királyi udvar jogászai pedig nemzetközi mércével mérve is jelentős teljesítményt értek el a rendiség irányába mutató törvényalkotás terén. Az 1290-es évek végén az addig katonai és gazdasági erőforrások folyamatos hiányával küzdő uralkodó új hatalmi bázis kiépítésébe kezdett a tartományúri hatalom letörése érdekében, 1298-ban azonban meghalt a változásokban kulcsszerepet játszó Lodomér érsek, s utóda a pápahűségéről közismert Bicskei Gergely lett. Bicskei már 1299-ben szembefordult a királlyal és a pápa által is támogatott, a nápolyi Anjou-házból származó trónkövetelő, Caroberto (Károly Róbert) mellé állt. Miután a pápaság befolyása ily módon megerősödött az országban, VIII. Bonifác elérkezettnek látta az időt a korábban különböző úton-módon magánkézbe került egyházi javadalmak visszaszerzésére, nem utolsósorban azért, hogy ezekből a forrásokból finanszírozhassa Károly Róbert hatalmi igényeinek megvalósítását.

Szélesebb kontextusban vizsgálva az oklevél létrejöttének körülményeit, a korabeli világpolitika egyik fő problémájához jutunk, a római pápák hatalmi igényeinek újjáéledéséhez. A középkori pápaság utolsó nagy alakjának, VIII. Bonifácnak, az egyház univerzális hatalmának visszaállítására és a francia befolyás csökkentésére tett törekvései a francia király, IV. (Szép) Fülöp ellenállásába ütköztek.  A küzdelemben a pápának nemzetközi támogatókra volt szüksége ahhoz, hogy eredményesen szállhasson szembe Fülöppel. Többek között e támogatói bázis kiépítését szolgálta az Anjouk magyarországi trónigényének támogatása, hiszen az ifjú Carobertóval egy feltétlen pápapárti uralkodó kerülhetett a Szentszékkel meglehetősen hűvös viszonyban lévő III. András helyére.  S bár Károly Róbert súlyos küzdelmek árán végül megszerezte az Árpád-ház kihalását (1301) követően megürülő magyar trónt és a 14. század egyik meghatározó hatalmává tette hazánkat, a pápaság primátusát hirdető VIII. Bonifác elvesztette a világi uralomért folytatott küzdelmet  a francia uralkodóval vívott harcban.

Bemutatott oklevelünk a fentiek tükrében válik egy lokálisnak tűnő probléma megoldását célzó utasításból a 13. század végi magyar történelem apró, de érdekes mozaikdarabkájává.

Közzétette: Gócza Gábor
                      levéltáros

Felhasznált irodalom:

Árpád-kori oklevelek a Heves Megyei Levéltárban. Válogatta, fordította, bevezetéssel, jegyzetekkel ellátta: Kondorné Látkóczki Erzsébet. Eger, 1997. (A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 4.)

Angi János – Barta János – Bárány Attila – Orosz István – Papp Imre – Pósán László: Európa az érett és a kései középkorban. Debrecen, 2001.

Almási Tibor: III. András. In: Magyar királyok nagykönyve. Reader’s Digest, 2012.

Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Osiris, Budapest, 2002.